digitális

Az interaktív, digitális ablaküveg lehet az autózás jövője

A technológia rohamos fejlődése az autóiparban is észlelhető, s míg sokan az alternatív energiával működő kocsik fejlesztésén és tökéletesítésén dolgoznak, addig más cégek a különböző felszerelések modernizálását tűzték ki célnak. Az “Interesting Engineering” mutatott rá a Toyota USA által megosztott videóra, mely forradalmasíthatja az autóval való utazást. A koncepció szerint egy digitális ablaküveg kap helyet az ajtókon, melynek köszönhetően a hátsó ülések utasai egy hihetetlenül interaktív szórakozást élhetnek át. Természetesen a gyermekeknek kisebb játékok is elérhetőek, hogy jobban repüljön az autózás. Felemás érzésekkel tölt el minket a dolog, ugyanis egyik oldalról mindig örülünk a technológiai újításnak, másik oldalról viszont szomorú…
Hirdetés

49 különböző színű festék és egy vagon: Fork Imre projektje

Örömünkre szolgál, hogy egy hazai művész projektjéről számolhatunk be nektek. A Budapesten élő Fork Imre art directorként és graffiti művészként hihetetlenül gyönyörű alkotásokra képes – ezért is esett rá a Molotow csapatának a választása egy igen komoly feladat kapcsán. Októberben Németországban járt a Molotow, avagy a festékszponzorának a főhadiszállásán. A cég rendelkezik egy forgalomból kivont vonatszerelvénnyel, amit videóik kapcsán évente csupán 3 ember festhet meg, akiket a legtehetségesebb graffitisekből választanak ki az egész világról – ez valóban egy komoly megtiszteltetést jelent. Idén Imre volt a 3. meghívott művész (az első magyar és összesítve a 17. világon aki megfesthette), így ő…

Sorban állás, valódi pénzt és eladók nélkül készül az Amazon boltja

Az elektronikus kereskedelem egyik legnagyobb és legjobb példája az amerikai Amazon, mely 1994 óta folyamatosan egyre csak gyarapszik és hazánk lakosai is rengeteg dolgot megtalálnak az internetes webáruházban. Ugyan eddig csak online kiadása volt az webáruháznak, most úgy tűnik, hogy a nem túl távoli jövőben egy fizikai boltot fognak nyitni Amazon Go néven. A boltban a szupermarketekhez hasonlóan minden megtalálható lesz, azonban a megszokott dolgokkal ellentétben itt nem lesz sorban állás, valamint az eladók és pénztárosok helyét átveszi egy elektronikus rendszer, mely telefonunknak köszönhetően érzékeli, hogy mit veszünk magunkhoz, majd a távozáskor levonja az összeget a regisztrált fiókunkon keresztül. Valóban…

Az egyetemi könyvtár, amiben egy darab könyv sincs

60 millió dollárból épült fel, 1021 négyzetméteren terül el, a neves építész, Santiago Calatrava tervezte, és egy darab könyv nincs benne. Ezeket kell tudni a floridai műszaki egyetem (Florida Polytechnic University) új könyvtáráról, ami teljesen digitális, sőt, különleges szerződést kötöttek a kiadókkal. Ha egy diák el akar olvasni egy könyvet, ingyen megteheti, ha pedig egy második diák is el akarja olvasni ugyanazt, akkor a könyvtár az igény miatt azonnal megveszi a kiadótól, és hozzáadja kollekciójához. A tudományokra, technológiára, matematikára és mérnöki tudományokra fókuszáló intézményben óriási siker az új könyvtár, azonban az egyelőre még kérdéses, hogy más államokban és más karokon…

Ciki vagy jópofa? Névjegykártya, amin lehet Tetrist játszani

A Bateske fejlesztése az Arduboy nevű, egészen “kocka” névjegykártya, ami egy OLED kijelzőn, gombokkal és miniatűr hangszórókkal felszerelve több (tud zenélni is), mint 9 órányi tetrisezést enged a játékosnak – még egyszer, egy névjegykártyáról van szó. Jelenleg is a Kickstarter kampányra készülnek elő a kitalálói, de már természetesen van bemutatható prototípus, feltehetően a 30 dolláros árat célozzák majd meg, és ha jól vesszük ki, nagyon egyszerűen programozható lesz. Hogy egész pontosan mi is ennek az értelme (nyilván nem névjegykártyaként fogják osztogatni az emberek, a hangsúly a kártya vastagságú játékplatformon van), jó-e ez, vagy ciki a játszható névjegykártya, azt egyelőre még…

Minden pizzériába ilyen asztalt MOST!

A Pizza Hut éttermeiben bukkanhat fel ez a zseniális újítás, amitől hirtelen nagyon a jövőben érezheti magát mindenki, aki betér egy pizzára, pedig igazából semmi rendkívül futurisztikus nincs benne – egyszerűen csak egy olyan, a Chaotic Moon Studios által tervezett asztalról van szó, amin az ember összeállíthatja, hogy pontosan milyen pizzát szeretne (tehát egyrészt egy interaktív menü, alakíthatod a feltétet, tésztát, stb.), másrészt amíg vár arra, hogy a pincér kihozza az ételt, addig játszhat az digitális asztal játékaival. Ezt most rögtön látni is szeretnéd? Íme:

Nézz Harcosok klubját Brad Pitt nélkül!

Lefogadjuk, hogy olvasóink 90%-a átesett már az életének azon fázisán, amikor bőszen állította, hogy az ő kedvenc filmje egész életében a Harcosok klubja lesz. Mi nagyon is meg tudjuk érteni, ha valaki ezt mindmáig komolyan gondolja – a David Fincher rendezésében készült alkotás tényleg egy remekmű. Most egy Richard Trammell nevű videóvágó/manipulátor vette a fáradtságot, és digitálisan kimontírozta a film egyik klasszikus verekedős jelenetéből Brad Pittet. Persze mondhatnánk, hogy munkája felesleges volt, hiszen a Harcosok klubja egyik záró flashback jelenetében láthatunk hasonlót, de nekünk azért nagyon tetszett az ötlet! A Pitt nélküli változat: És az eredeti:

Hirdetés
Hirdetés