ebike

Sam Pilgrim a Haibike csapatában folytatja a karrierjét

Idei első leigazolós hírünk meg is érkezett, melyre már lehetett számítani a tavalyi év végi szerződésmegszüntetés dömping után. Egyik kedvenc riderünk háza tájáról hoztunk érdekességet. Sam Pilgrim neve gyakorlatilag összeforrt az NS Bike csapatával, ezért is lepődtünk meg a hír hallatán, mely szerint 7 év után a két fél szerződést bontott. A találgatásoknak vége, ugyanis kiderült, hogy merre folytatja a bringázást hősünk. A 27 éves brit freeride legenda a Haibike az ePerformance csapatot fogja erősíteni, azaz ebike kategóriában várhatunk tőle sokat idén, valamint a Haibike XDURO modell további fejlesztésében is ki fogja venni a részét. Kíváncsian várjuk! (forrás: Pinkbike)
Hirdetés

Ezzel a kis szerkezettel bármilyen bringából e-bike lehet!

A modern technológiának köszönhetően az átlagos eszközök és szerkezetek is hatalmas fejlődésen mentek át. Elektronikával ellátott közlekedési eszközök már egy jó ideje kaphatóak, most azonban a témában egy igen komoly újdonság jelent meg. Az Mpora oldalán bemutatott eszköz gyakorlatilag bármilyen kerékpárral kompatibilis, egy kis szereléssel és egy táskának tűnő aksival az elején kempingtől kezdve montin át a BMX-ekig bármiből “önjáró” szerkezet lehet, mellyel akár utcán, akár terepen megállja helyét gépünk. A promóvideó magáért beszél, a kedvenc részünk azonban vitathatatlanul a  parkozó velocipédes srác!

A jövő bringája: érkezik a világ legkompaktabb ebike-ja

A technikai és technológiai újítás az élet minden területén jelen van, az egyszerű közlekedési eszközök pedig évről évre egyre komolyabb dolgokat kapnak felszereltségileg. A különböző e-eszközök, avagy elektronikával felszerelt dolgok nem számítanak manapság újdonságnak. Maga az ebike, mint fogalom már egy ideje ismert, azonban most még nagyobbat lépett a technológia, ugyanis egy csapat összehozta a világ legkompaktabb darabját. A remek teljesítmény mellé pehelykönnyű súly társul, mely összehajtva még egy nagyobb táskában is elfér. Az egészet az okostelefonos csatlakozás teszi teljessé, ugyanis egy appal lezárhatjuk, így csak mi leszünk képesek használni. Telefonunkat csatlakoztatva még tölthetjük is, mely valóban csak hab a…

Ez lenne a jövő? Itt a Ford okosbiciklije, a MoDe:Flex!

Lassan mindent elér a technikai újítás és a különböző applikációkba való összekötés, így nem meglepő, hogy ehhez az új eBike-hoz is egy kis szoftver kell, hogy a legtöbbet kihozzuk. Most a Ford mérnökei alkottak egyet a MoDe:Flex-re keresztelt kétkerekűvel, amiről nem rég rántották le a leplet egy konferencia keretén belül. A bicikli képes kommunikálni az okostelefonokkal, így ha letöltjük a MoDe:Link programot, akkor olyan extra funkciókhoz juthatunk, mint időjárás jelentés, percre pontos útinform és ez alapján számított navigáció. Azonban ha van okosóránk is, akkor még ennél is többet nyújt a gép: karunkra erősítve pittyegéssel jelzi a közelgő kátyúkat és különböző,…

Hirdetés
Hirdetés