edm

Új nevek az idei legjobban kereső DJ-k listáján

A klasszikus értelemben vett zenészek és zenekarok mellett már jó pár évtizede a DJ-k is hatalmas rajongásnak örvendhetnek, akik természetesen egy-egy fellépés során nem kis pénzt zsebelnek be. A Forbes a napokban elkészített egy összefogó listát, melyben a szakma legjobban kereső művészeit gyűjtötték össze. A 10-es listán veteránok mellett egyre több fiatal zenész is szerepel, sőt, idén új berobbanó nevek kerültek be a legtöbbet zsebre rakók közé. A listán hölgyek nem találhatóak, az előadók Amerikából vagy Nyugat-Európából származnak, korukat tekintve azonban jóval nagyobb a szórás: 19-től egészen a 40-es évek végéig találhatunk sztárokat. Jöjjön a lista, melyből megtudhatjátok, hogy miként…
Hirdetés

Meglepő közös projektre készül Vin Diesel és Steve Aoki

Ha most egy közepesen borzasztó szóviccel szeretnénk élni, akkor azt is mondhatnánk, hogy Vin Diesel “halálos iramban” akarja bevenni a nemzetközi zenei slágerlistákat. Ugyanis nem kisebb dologra készül az elektronikus zene rajongói számára jól ismert előadóművész-DJ-producer Steve Aokival, mint egy közös EDM szám megjelentetésére. A színész már dicsérte a dalt, annyira, hogy előrebocsátotta, előbb kaphat Grammy-díjat, mint Oscart (na persze, mert azt olyan lazán osztogatják…). Az augusztus 13-án a Sziget Fesztiválon koncertező Aoki annyit mondott, hogy őt tényleg meglepte, amit Vin Diesel letett az asztalra, és hogy ez a dal meg fogja döbbenteni az embereket – de azt nem tudjuk, hogy ezt…

Az új Punk Goes válogatás nem olyan, mint az elődei!

A Los Angeles-i Hype Records valószínűleg hamarosan pereskedésre készülhet a Fearless Recordsszal. A minap ugyanis kiadott egy új válogatást, Punk Goes EDM címmel. Ezen olyan bandák slágereit bolondították meg elektronikus alapokkal, mint a Postal Service, az NOFX, a P.O.D. vagy a Minor Threat. A Punk Goes címet ugyebár a Fearless Records birtokolja, így szerintünk ennek még lesznek jogi következményei. Az elnevezést sem értjük teljesen, hisz igazság szerint az EDM Goes Punk lett volna találó eme válogatásra. Na ja, de akkor kit érdekelt volna?!

Elhunyt a Bingo Players egyik fele

Az elektronikus zenei szcéna trónján jeles pozíciót betöltő Bingo Players már csak nevében őrzi tovább a többesszámot, a holland duó egyik tagja, Paul Baumer ugyanis a tegnapi napon elhunyt. A magukból több országban is toplistákat döngető dalokat kitermelő formációnak természetesen az összes közeljövőbeli koncertje elmarad. Pault még júliusban diagnosztizálták rákbetegséggel, ám ő nem mondta le egyetlen fellépését sem, és pozitív attitűdjét is mindvégig megtartotta. Bingoék felléptek többek között az idei Sziget fesztivál nulladik napján is. Nyugodj békében, Paul!

A top jelenlegi 3 TRAP sláger

Nem első alkalommal írunk a maga basszusával kész égi és földi katasztrófákat okozó trap műfaj modern irányzatáról. Magát a stílust nem is szeretnénk ecsetelni, hiszen a zsáner kifejtését ide kattintva is elolvashatjátok, mi most a jelenleg legslágergyanúsabb trap számokat szeretnénk az arcotokba tolni. Basszust fel és kezdődjön a móka! – BUKU – JANKY – LUMINOX – LEISURE – CALVIN HARRIS – SWEET NOTHING (DIPLO AND GRAND THEFT REMIX)

"Elkurvult az elektronikus zene" – Deadmau5 – Avicii

A mainstream elektronikus zene két prominens figurája is az utóbbi napokban adott interjút és beszélt arról, hogy a műfaj jó úton jár afelé, hogy szép lassan teljesen tönkretegye magát. Deadmau5 odáig ment, hogy kerek perec kijelentette, felőle fel is gyújthatják a teljes EDM (electronic dance music) vonalat, ő nagy ívben tesz az egészre, mivel per pillanat mindenki a legtöbb pénzt akarja leakasztani, lehetőleg minimális erőbedobással. Ehhez kapcsolódik az a megállapítása is, hogy a DJ szakma jószerével megszűnt létezni, mivel mindenki a producerekre kíváncsi, akiknek nem kell már összetörniük magukat, hogy egyik számot átkeverjenek egy másikba, köszönhetően a technológiai fejlődésnek. Szóba…

Kik a világ legjobban kereső DJ-i? Itt a lista!

Az elektronikus tánczene egyre növekvő népszerűsége nem csak azt eredményezi, hogy nem tudunk leélni egy napot valami monotonan prüttyögő, vagy éppen robotszerűen ordító zene meghallása nélkül. Az EDM terjeszkedése bizony rengeteg pénzt is hoz a konyhára azoknak a producereknek, akik körbeutazzák a világot, hogy legjobb saját számaikat, illetve egyéb előadóktól származó kedvenc zenéiket játsszák. Hogy kik keresnek a legjobban közülük? Itt a lista! 10. hely – Avicii – évi átlag 1.558.760.000.- forint értékű kereset 9. hely – Afrojack – évi átlag 2.004.120.000.- forint értékű kereset 8. hely – Kaskade – évi átlag 2.226.800.000.- forint értékű kereset 7. hely – DJ…
Hirdetés

Minden DJ csak lenyomja a Play gombot!

Az óriási legendával övezett Deadmau5 egy olyan hírrel állt elő a napokban, amit mindenki nagyon is jól tudott, ám neves DJ még soha ezelőtt nem merte ezt kijelenteni! Idézzük: “Minden egyes disc jockey csak kimegy a színpadra, és lenyomja a play gombot!“ A “halott egér” azt nyilatkozta, hogy előre tudja, nagyon sokan megfogják most utálni, amiért ennyire nyilvánosan lerántotta a leplet a nyílt titokról, de egyszerűen el kell ismernie, hogy az elektronikus tánczenében nem lehet hihetetlen, Hendrixhez hasonló szólókat csinálni, hiszen a DJ-k keze teljesen meg van kötve azzal, hogy ők az előre meghatározott listájukat játsszák le. A teljes cikk,…

Hirdetés
Hirdetés