elmaradt koncert

Letartóztatták: elég nagy marhaságot csinált a Puddle Of Mudd frontembere

Wes Scantlin, a Puddle Of Mudd frontembere tett már néhány olyan dolgot, amire felvontuk a szemöldökünket (például lesétált a színpadról koncert közben, illetve egy rajongót azzal vádolt, hogy ellopta a házát), de legutóbbi tettével tényleg túllőtt a rocksztáros baromkodáson. Scantlint ugyanis szombat este letartóztatták, mert egy gázpisztolyt akart felvinni magával a Los Angelesből a texasi Kellerbe tartó repülőgépre. Mivel más vádpontok is felmerültek, a zenész óvadéka összesen 850 ezer dollár lenne. Ennyi pénzt viszont így hirtelen nem tudott összeszedni, ezért nem távozhatott az incidens után az őrsről, sőt, valószínűleg egy ideig még rács mögött is marad. Ennek következtében zenekarának szombat esti…
Hirdetés

A Megadeth nem a Foo Fighters, ők nem vállalnak sérülten koncertet

ROCKMARATON HIVATALOS KÖZLEMÉNY: “Lemondta koncertjét a Megadeth a Rockmaraton Fesztiválon. A basszusgitáros lábfejcsont törésére hivatkozva nem vállalta július 15-i fellépését a Megadeth a dunaújvárosi Rockmaratonon. Szerdán, az idén valóban rekord hosszúságú rendezvény hatodik napján ugyan a vihar miatt volt 50 perc csúszás, de az eső ellenére sem maradtak el koncertek: mind az Equlibirium, mind pedig – a később már újra szakadó esőben játszó – Testament vállalta a bulit. A Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson lábfejében eltört egy csont a pénteki koncertet megelőzően, egy rossz lépés következtében. A szervezők azonnal mentőt hívtak, zenész a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállították, ahol ellátták. Ellefson…

Hirdetés
Hirdetés