emberevő

Egy tudós szerint a kannibalizmus teljesen természetes dolog

Ha kannibálokról hallasz vagy olvasol valahol, szinte biztos, hogy beleborzongsz a dologba. Márpedig egy Bill Schutt nevű, főleg gerincesekkel foglalkozó zoológus szerint a kannibalizmussal nincsen semmi gond, sőt, teljesen természetes dolog. Könyvében, a “Cannibalism: A Perfectly Natural History”-ban tudományos perspektívából tekint erre a jelenségre, és arra jut, hogy ez az egész messze nem olyan szörnyű, mint amilyennek az emberek gondolják. Hogy miért? Nos, nemrég az NPR-nek nyilatkozva elmondta, hogy a nyugati társadalmakban évszázadok óta tabunak számító kannibalizmus számos állatfajnál is természetesnek minősül – mondjuk az emlősöknél már nem annyira, mert máshogy viszonyulnak egymáshoz, mint mondjuk néhány kígyó, és többek közt…
Hirdetés

Dokumentumfilmben meséli el a kannibál, hogyan ette meg egy férfi húsát +16

Egy korábbi cikkünkben mi is írtunk már Armin Meiwesről, aki megcsonkította, megkóstolta, majd megölte áldozatát. A történet dióhéjban annyi, hogy a férfi 2001-ben egy internetes chatszobában szedte fel Bernd Brandest, majd Meiwesnél találkoztak. Miután Brandes péniszéből ettek mindketten, Meiwes leszúrta áldozatát. Ezután feldarabolta, és a húst a fagyasztóba tette, amiből hét hónapon keresztül rendszeresen falatozott. A rendőröket egy másik potenciális áldozat vezette nyomra, aki szintén találkozott volna Meiwesszel, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem tette. Nos, Meiwes most életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, de persze sokan továbbra is kíváncsiak rá, illetve az okokra és indítékokra, hogy miért tette, amit…

Ahol a krokodilokat cuki kisállatokként kezelték: ilyen volt a California Alligator Farm

A California Alligator Farm nevezetű létesítményre elég nehéz szavakat találnunk. Hogy miért? Mert az 1900-as évek elején Los Angelesben működő állatparkban krokodilokkal “barátkozhattak” az emberek, sőt, gyerekek és más kisállatok is. A különleges állatparkba 25 cent volt a belépő, és kimondottan családi szórakoztatás helyszínének szánták. A legmeglepőbb talán az, hogy a vállalkozás vonzotta a turistákat: a legjobb éveikben az évi 130 ezres látogatószámot is elérték. 1907-ben nyitotta Francis Earnest és “Alligator” Joe Campbell. A képek láttán nekünk sok minden eszünkbe jut, csak a kedvesség és a cukiság nem. Pedig a kor szépségei is mosolyogva pózoltak az aligátorokkal. Vajon ezekkel a…

Hirdetés
Hirdetés