étterem

Amikor a méret a lényeg: minél vékonyabb valaki, annál több kedvezményt kap az étteremben

Az éttermek többnyire nem az egészségünkre akarják felhívni a figyelmünket és általában nem számít a vendég alkata. Kivéve egy keletkínai éttermet, ahol igencsak értékelik a vékony testalkatot. A bejáratnál ugyanis van egy fémkapu, amelyen különböző szélességű réseket hagytak. Ha valaki a legszűkebb, 15 centisen át tud menni, ingyenételt és ingyensört kap, ha a 18 centisen sikerül átpréselnie magát, 5 sör a jutalma, majd következik a 25 centis, ami után még mindig jár egy ingyensör, ezután következik a 30 centis rés, ahol már nem jár semmi, de azt mondják, hogy „az alkata átlagos, ne kérjen többet”. Ha pedig valaki nem tud…
Hirdetés

Eminem megnyitotta Detriotban a “Mom’s Spaghetti” kajáldáját

A napokban rengeteg hírt és érdekességet hoztunk el Eminemmel kapcsolatban, melyek mind a legújabb album kiadásához kapcsolódtak. Úgy tűnik, hogy Em elég kreatív a promózás terén, ugyanis egy újabb remek fogással állt elő. A 2002-es slágere, a “Lose yourself” napjainkig rengeteg ember kedvencei közé tartozik, mely 15 év után sem vesztett fényéből, mi is még mindig oda vagyunk érte. Aki kicsit is szereti, az biztosan érti, hogy Eminem Detroitban miért pont a “Mom’s Spaghetti” nevet adta pop-up kajáldájának. A számban, nem sokkal, miután elkezdődik, a “There’s vomit on his sweater already, mom’s spaghetti” sorral robbant, mely szerintünk csak idő kérdése volt,…

Ezért zárhatott be a Funny Sex nevű étterem

Ma már számtalan, különlegesebbnél különlegesebb tematikával nyitnak éttermet vállalkozó szellemű emberek szerte a világban, de ezek közül is kiemelkedett a tajvani Funny Sex nevű hely. A szexualitást és a közösülést az ételek tálalásánál is minden részletben kiemelő éttermet állítólag azért is alapították pár éve, hogy a helyi fiataloknak tanítsanak pár hasznos dolgot a szexualitás kapcsán. A hely viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Talány mert már maga a bejárat elvette az éhes vendégek kedvét arról, hogy bemenjenek – mondjuk itt még tényleg nem utalt semmi arra, mi vár rájuk, ha majd felszolgálják a rendelésüket. #lol#TaiwanTrip SQ (@sqsqsq_soh) által…

Hamarosan víz alatti étteremben vacsorázhatunk Norvégiában

Sok különleges étterem van a világon és persze Európában is, de kontinensünkön eddig nem volt lehetőség egy jó kis víz alatti vacsora elfogyasztására. Ha a Snøhetta vállalat terveit sikeresen kivitelezik, ez hamarosan megváltozik, és csak Norvégia déli részéig kell majd utaznunk, hogy különleges helyen ehessünk egy jót. A kis faluba, Bålyba tervezett hely úgy néz ki kívülről, mint egy betontömb, de persze belül teljesen más látvány fogad majd. A háromszintű építmény kb. 11 méter széles és 100 férőhelyes lesz. Közvetlenül a tengerfenéken fekszik majd, öt méterrel a vízfelszín alatt, az akrilablakok természetesen a tengerre nyújtanak kilátást. Az Under nyitásáig azért…

Az Amerikába jöttem című film étterme volt a sláger az idén Halloweenkor

Nemcsak az emberek ölthetnek álruhát Halloween idején, hanem bizony egy egész étterem is! A Hollywoodban található Fat Sal’s például az Amerikába jöttem című moziból ismert McDowell’s-nek “öltözött” – tudod, ez volt az a Mekit parodizáló kajálda, ahol Zamunda hercege, Akim (Eddie Murphy) munkát vállal. Ha emlékszel, az étterem, ami tulajdonosa szerint egyáltalán nem majmolja a McDonald’s-t. Na és ahol egy ma már mindannyiunk számára ismerős arcot is láthattunk, nagy puskával, 1988-ban még igencsak fiatalon. Szóval ezzé az étteremmé változott a Fat Sal’s az idei Halloweenre. A vendégek és a közösségi média felhasználói imádták! We’re Makin’ News Ova Here!!! t.co/tLUEI1IaQU pic.twitter.com/nm7CJJ0usB…

Törölt a mekis rendeléséből mindent – 0.99 Fontot fizetett a semmiért

A gyors éttermek szerte a világon kezdenek egyre inkább áttérni az automatás rendelésre, mely során nem csak, hogy emberi segítség nélkül adhatjuk le rendelésünket, de gyakran még személyre is szabhatjuk a finomságot. Egy Twitter felhasználó érdekes hibát fedezett fel a rendelési rendszeren, mely során a kiválasztott mekis szendvicsből minden egyes hozzávalót eltávolított, de az eredmény más lett, mint amire számított. A klasszikus sajtburgerből szó szerint semmi sem maradt, még a szószokat is törölte, végösszegként azonban 0.99 Fontot kellett fizetnie. Elmondása szerint a dolgozók is meglepődtek, majd a fizetés után egy üres zacskót adtak neki. Az ugyan nem derült ki, hogy…

Van-e jobb, mint a Lego és a hamburger? A Lego által inspirált hamburger!

Van két költői kérdésünk: van-e jobb dolog a legónál, és van-e jobb dolog a gyorskajánál? Ugye, hogy nem nagyon Esetleg valami olyasmi, ami ezt a kettőt ötvözi. Bizony, létezik egy Lego burgerező, a híres építőkockák által inspirált száz százalékban ehető hamburgerekkel. Csak az a bökkenő, hogy az ott kockulni vágyóknak elég messzire kell utazniuk, ugyanis a Brick Burger nevű hely a Fülöp-szigeteken található. A tulaj, Jergs Correa korábban azt mondta, hogy kifejezetten Lego-rajongóknak akart csinálni egy gyorséttermet. És meg is csinálta, bár a dán Lego céggel nincs semmiféle szerződése, engedélyt sem kért tőlük, meg semmi ilyesmi – szóval mi a…
Hirdetés

Jó duma: egy brit pár azt hitte, all inclusive ellátásuk egész Rodoszon érvényes

A legtöbb ember azért hajlamos kicsit lazábban venni a szabályokat, amikor nyaral. Egy brit pár viszont túltett a többségen, amikor Rodoszon vakációzva betértek egy óvárosi kis tavernába, kényelmesen megvacsoráztak, majd felálltak és távozni készültek – fizetés nélkül. Persze a személyzet egyik tagja megállította őket, és rákérdezett a fizetésre, mire a pár mindkét tagja felmutatta a szállodai karszalagját. Kiderült, hogy ők – állításuk szerint – úgy tudták, all inclusive ellátásuk az egész szigetre érvényes, a szállodán kívül is bármelyik étteremben. Azonban miután a taverna tulajdonosa elmondta nekik, mekkorát tévednek, végül beleegyeztek, hogy kifizetik a fogyasztásukat. Nem ők az egyetlenek, akik bepróbálkoztak ezzel:…

Valódi Los Pollos Hermanos gyorsétterem nyílik Amerikában

A Breaking Bad sorozat évadjai hatalmas nyomot hagytak a társadalmon, a széria köré kialakult kultusz világméretű, melynek minden különböző mozzanatának rengetek rajongója van. És most nem (csak) a metamfetaminra gondolunk. A kultikus gyorsétterem, a csirkés testvérek boszorkánykonyhája és elosztóközpontja a való világban is megtestesül, ugyanis Austinban, Texas államban megnyit az első Los Pollos Hermanos és a hírek szerint 500 embert tud egyszerre vendégül látni. A rajongók remélik, hogy Gus Fring nem csak a Better Call Saul sorozatban, hanem az étteremben is fel fog tűnni, azonban úgy tűnik, hogy Bob Odenkirk, azaz Saul a promócióban szerepelni fog. Egyszer muszáj lesz eljutnunk!…

Leesett a telefonja, utánanyúlt, és az asztal alatt undorító dolgot talált

Ha leejted a telefonod egy étteremben, és nem esik baja, akkor szerintünk a legdurvább dolog, amit teszel, talán az, hogy hangosan elkáromkodod magad. Kivéve, ha a mobilod ráesik valamire. Valami puhára, ami nem a szőnyeg, de még csak nem is az a macska, aki néha bekéredzkedik a konyhára, és megeszi a maradékot… hanem – és most kapaszkodj – egy döglött patkány. Egy ilyennel találta szemben magát egy Will Robinson nevű srác is, amikor a Brewer’s Fayre nevű helyen iszogatva leejtette a mobilját, és lehajolt az asztal alá, hogy felvegye. A fiú először nem akarta elhinni, hogy tényleg egy elpusztult állat van…

Hirdetés
Hirdetés