EWS

A Chainreaction Cycles-Nukeproof csapata idén nem indul DH-ban

Az idei év első legizgalmasabb és talán legszomorúbb híre is egyben a Chainreaction Cycles-Nukeproof csapatát érinti, egészen pontosan a downhill szakosztályt. A downhill témában legendás csapatnak számító team úgy döntött, hogy idén az enduro szakágra fog koncentrálni. Úgy tűnik, hogy Sam Hill nagy hatással volt a teamre, ugyanis a korábbi DH Világkupa fenegyerek az endurora váltott,  ráadásul tavaly elvitte az Enduro World Series összetett aranyát is. Mint kiderült, a dh-s Mike Jones is távozott a  csapattól, Elliot Heap pedig enduroban volt indulni. Szomorú, hogy egy korszak lezárul. (forrás: Chainreaction)
Hirdetés

Winkler Gábor az első magyar rider, aki bejutott az EWS-re!

Nem kis hírrel szolgálhatunk Nektek, ugyanis sporttörténeti magyar sikerről van szó: Winkler Gábor sikeresen kvalifikálta magát a 2018-as Enduro Worlds Seriesre! Az endurot mind motoros, mind bringás szempontból nagyon bírjuk. Montis téren a világvezető versenysorozat, a jövő évi Enduor World Series indulásáig még ugyan egy kicsit várni kell, nem lesz könnyű dolgunk a várakozással, ugyanis a verseny történetében először hazánkat is képviselni fogják! Winkler Gábor sikeresen kvalifikálta magát a Master kategóriában, köszönjük az ország nevében és gratulálunk! (forrás: Standmag)

A videó, amire vártunk: enduro összefoglaló az EWS döntőről

Az utóbbi hetekben jó pár montis versenyszezon végéhez jutottunk el, többek között az idei enduros őrületnek is vége lett. Az EWS persze nem múlhat el a most következő, utolsó megemlékező cikk nélkül! Az Enduro Worlds Series egész évben rengeteg izgalmat tartogatott, mely az olaszországi döntőre érte el tetőfokát. A technikás pályán nem volt könnyű dolga a ridereknek, s bár Sam Hill a dobogó 3. fokára csúszott, mégsem lehetett letaszítani a trónról. Rengeteg emlékezetes pillanatnak lehettünk szemtanúi mi is az elő közvetítésnek hála, melyek közül a legjobbakat most ismét megnézhetitek!

Sam Hill éve: ilyen volt a többszörös enduro világbajnok szezonja

Az ősz beköszöntével egyre több versenyszezon zárul le, többek között montis témában is elérkezünk az utolsó fordulókhoz. A napokban az Enduro World Series zárult le, melyről többször is beszámoltunk. Sam Hill, a többszörös downhill és enduro legenda ismét bebizonyította, hogy ő a legjobb a szakmában és az idei EWS kupáját is elvitte. Persze egy bajnok élete nem könnyű, legalábbis a felkészülések, az utazások és versenyek szempontjából. Bármennyire is gyakorlott Sam, elég keményen megszenvedett az idei győzelemért, melyet a most következő videóban ti is megnézhettek. Bizony, nem kevés meló kell egy bajnoki cím megszerzéséhez!

Csapatfrissítés: Eddie Masters jövőre a Pivot teamet erősíti!

A szezon vége felé úgy tűnik, hogy elkezdődnek a le -és átigazolások időszaka is, legalábbis most futott be egy hír a Pivot háza tájáról, mely jövőre még az eddiginél is erősebb lesz. Bernard Kerr, Rupert Chapman és Emilie Siegenthaler hármasa a 2018-as szezonban Eddie Masters-szel fog kiegészülni, aki nem csak a csapatot, hanem az új-zélandi vonalat is erősíteni fogja. Eddie mind enduro, mind downhill témában ismert világszinten: mind a UCI és Crankworx eseményeken, valamint az EWS fordulókon is otthon érzi magát. A team olyan támogatókkal büszkélkedhet már, mint Shimano, a FOX és a Maxxis, Eddievel pedig rider fronton is még…

Szoros volt az EWS döntő: Sam Hill 6. alkalommal lett bajnok!

Az utóbbi időben nem maradtunk el montis izgalmak nélkül, a versenyek sorában több különböző stílus rajongói is megtalálták kedvencüket, a downhilltől egészen az enduroig. A napokban egy újabb versenyszezon ért véget, ugyanis megrendezésre került az Enduro World Series legutolsó fordulója. A gyönyörű olasz vidéken rengeteg izgalomban lehetett részük a nézőknek a hétvége folyamán. Míg a hölgyeknél Cecile Ravanel bő egy perccel verte a mezőnyt, a férfiak versenye szorosabb volt, végül Damien Oton közel 15 másodpercet vert Martin Maesra. Ez persze nem volt elég ahhoz, hogy összetettben megelőzze Sam Hillt, aki immáron 6. alkalommal zsebelte be az EWS bajnoki címét! Összefoglalót…

Kemény pálya várja a hétvége EWS döntő résztvevőit Olaszországban

Az endurot mind motoros, mind bringás szempontból nagyon bírjuk. Montis téren a világvezető versenysorozat, az EWS a hétvégén elérkezik az utolsó fordulóhoz. Mint arról már korábban beszámoltunk, az enduro legjobbjait a gyönyörű Finale Ligure fogja vendégül látni. Bármennyire is mesés az olasz vidék, a pálya igen kemény lett, mely persze érthető, lévén, hogy fináléról van szó. Az Enduro World Series stáb kitett magáért, a pályavideót pedig mi is elhoztuk! Kemény menetek lesznek!
Hirdetés

Lezárul az idei EWS szezon: hétvégén Enduro World Series döntő!

Egyre inkább közeledünk az év végéhez, mely egyet jelent a versenyszezonok lezárásával is. Az Enduro World Series versenyei nem szorulnak bemutatásra a montis sport rajongóinak. Ebben a kategóriában is elérkezett a finálé. Az enduro kategória elit versenysorozatán csupán a legjobb riderek vehetnek részt, akik több eseményen át küzdenek meg egymással a legjobb címért. A 8 versenyből álló sorozat utolsó része a napfényes Itáliában kap helyet a hétvégén. A tengerparton fekvő Finale Ligure már a napokban megtelt bringásokkal, akik arra várnak, hogy a hétvégén megtörténjen a leszámolás. Kíváncsiak vagyunk, hogy ki lesz az idei EWS bajnok!

8 forduló, 4 új hely: itt a 2018-as enduro versenynaptár!

Még javában tart a bringás szezon, az EWS versenyek is ezerrel pörögnek, azonban máris megkaptuk a jövő évi naptárat is! A 8 esemény között 4 új pálya is szerepel, mely rengeteg izgalmat ígér! A széria 6. szezonjához érünk 2018-ban, mely során újdonságokkal találkozhatunk. A kontinenseket átszelő versenyszéria első félévében máris 4 teljesen új fordulóval találkozhatunk, melyből egy az osztrák-szlovén határon kap helyet. Érdemes követni az idei szezont, na meg persze a jövő évire is készülni, ugyanis nem kis élmény lenne egy EWS fordulót élőben is megnézni! 1. futam: Március 24-25. Lo Barnechea, Chile 2. utam: Március 31 – Április 1….

Dagonyás bringázás, avagy ilyen volt Rotorua enduro versenye

Az utóbbi időben Rotoruaban nem kevés bringás ágazat legjobb riderei találkoztuk, ugyanis több jelentős eseménysorozat fordulója a gyönyörű új-zélandi vidéken kapott helyet. A slopestyle és egyéb Crankworx események előtt az EWS riderek csaptak össze. Szegényeknek nem volt szerencséjük, ugyanis szakadó eső fogadta őket. Az enduros csapás idő közben megadta magát, a gyökerekkel tűzdelt lejtős szakaszok kész életveszélyt jelentettek. BH Factory Team elkészítette a forduló összefoglalóját, melyben látszik, hogy tényleg nem volt könnyű dolga a ridereknek. Egy két képkocka alapján inkább neveznénk iszapbirkózásnak, mint enduro versenynek!

Hirdetés
Hirdetés