farmer

Szakadt farmer viseléséhez egy jó tanács, ha nem akarunk félig leégett lábbal flangálni

A legtöbb embernek eszébe sem jut, de bizony szakadt farmert hordani veszélyes is lehet. Legalábbis erős napsütésben. Na persze nem az lesz a legnagyobb baj, hogy melege van benne az embernek, hanem hogy ha használ is naptejet a viselője teste egyes részein, a farmer kivágott részeinél tuti, hogy nem keni be vele a bőrét, és így bizony komoly égési sérülés lehet a divatos darab viselésének vége. A legújabb veszélyforrásról a közösségi médiában számos fénykép is tanúskodik az enyhétől a komolyabban leégett bőrig, szóval valóban érdemes odafigyelni, hisz az igazi nyár még csak most fog kezdődni! don't sit in the sun…
Hirdetés

A szakadt farmer árkalkulációjánál nem az anyagmennyiség számított

A szakadt farmer, azaz a ripped jeans önmagában nem újdonság, régóta igen népszerű nálunk is. Csak persze nem mindegy, hogy hol és mennyire szakadt. A Carmar Denim úgy gondolhatta, minél inkább, annál jobb, alig hagyott ugyanis valamit a nadrágból. Az „extrém vágott farmerek” készítésénél valóban nem fogták vissza az olló használatát, a lábrésznél alig maradt valami, bár a zsebet legalább meghagyták. Az árat valószínűleg nem a felhasznált anyag mennyisége határozta meg, 168 dollárt (kb. 42 ezer forintot) kérnek el ugyanis érte. The Extreme Cut Out Pant, for those who dare to bare 🎡 #carmardenim #extremecutout #mood A post shared by…

Ez a modell szinte csak testfestékben sétálgatott a plázában – íme, a reakciók!

Mi történik, ha valakit – mondjuk egy helyes modell csajt – ruha helyett csak szinte csak testfestékben küldünk be egy plázába – vajon kivágják az illetőt, mint macskát szarni, vagy az emberek inkább nevetnek egy jót a dolgon? Erre kereste a választ az ismert testfestő, Jen The Body Painter is, aki lányával együtt három órán keresztül festette a következő felvételeken látható modell testére a “ruhákat”, aztán bementek együtt egy plázába. Így készült az outfit: A reakciókat pedig tényleg érdemes végignézni – kedvenceink az utolsó két percben látható jókedvű eladócsajok, akik még meg is táncoltatják a modellt. Forrás: Boredpanda.com

Ilyen lenne a jövő farmernadrágja?! Íme, egy vicces kamu reklám Ryan Goslinggal

Manapság mindenki egyéniség (vagy legalábbis az akar lenni), akkor miért hagynánk, hogy a farmernadrágunk mondja meg, hogy kik vagyunk, milyen nemi vagy társadalmi csoportokba kell tartoznunk? Nagy vonalakban valószínűleg ebből ki a Levi’s Wokes névre keresztelt – a valóságban nem létező – farmernadrág kamu reklámja, amit a Saturday Night Live stábja és Ryan Gosling forgatott le nemrég. A hirdetés szerint a Wokes mindenkire jó – nemekre, ruhaméretre, stílusra való tekintet nélkül. Ez így önmagában nem annyira vicces, de nézd csak meg ezt a gatyát, meg azt, hogy néznek ki a viselői! Forrás: Mashable.com

A divat új mélypontja: 120 ezerért árulnak egy összesározott nadrágot

Sokan viccelődnek azzal évek óta, hogy milyen vicces, vagy épp béna az, hogy a különböző divatboltok nagyon drágán árulnak mindenféle félig “tönkretett”, kiszakított, tépett, koptatott nadrágot, és hogy ennyi erővel a fater kerti gatyáját is el lehetne passzolni 30 ezerért. Ezt az egészet most egy egészen új, és sokkal kevésbé védhető szintre emelte a Nordstrom áruház a PRPS márka “Barracuda” nevű farmernadrágjával, ami egész egyszerűen csak úgy néz ki, mint amiben valaki átkelt egy mocsáron, vagy épp rozsdás autókat szedett szét egy roncstelepen egy hétig. És az ár? Több, mint 120 ezer forint…

Hihetetlen, de igaz: ezt a farmergatyát tényleg komolyan gondolták!

Tegnap mutattuk meg nektek a topot, ami csak az Urban Outfitters szerint az (mások szerint még sportmelltartónak is kicsi, sőt, kulcscsont-melegítőnek is alig használható). Most pedig egy újabb “divatszenzációról” számolhatunk be: a Nordstrom piacra dobta a Clear Knee Mom Jeans-t, ami attól egyedi és különleges… na jó, inkább borzalmas, hogy a farmergatya térdeinél egy-egy méretes átlátszó, műanyag ablakocskát alakítottak ki. Hogy ez hogy néz ki a gyakorlatban? Hát így. A netezők reakciói persze nem maradtak el: egyesek szerint sötét időket élünk, mások meg azt írják, már közel az Armageddon… These are actual jeans you can buy at @Nordstrom that cost…
Hirdetés

Ilyen az, amikor apukák szűk farmert próbálnak fel

Napjainkban a szűk farmer a divat, a legtöbben skinny jeanst viselnek. Az apukák azonban többnyire megmaradtak a jól bevált bővebb szabású nadrágjaiknál. A Cosmopolitan most videón mutatja meg, hogyan reagálnak, ha az új divat szerinti farmert viselik. A szórakoztató kisfilmben bohóckodnak, táncolnak, pörögnek az új ruhadarabban, és kiderül, hogy nagyon is bejön az új trend, bár nem biztos, hogy a jövőben lecserélik ezért a ruháikat. Forrás: dailymail.co.uk

Traktor, tehenek és bringa: ilyen egy montis farmer napja

A Transition Bikes csapata nem egy átlagos fazonnal állt össze egy videó erejéig ugyanis egy ízig-vérig vidéki montissal vágtak bele közös projektbe. Josh az Egyesült Királyság Cheshire településéről származik, dolgos, földművelő családban nőtt fel, így nem csoda, hogy tehenészként és farmerként keresi kenyerét. Persze amint végzett a napi munkával, azonnal bringára száll, még át sem öltözik, úgy megy neki a lejtőknek. A csapat elmondása szerint a több napos munka során hősünk még csak át sem vette a nadrágot, el sem merték képzelni, hogy vajon hány napja nyűvi már a a farmert. Egy biztos: ilyen egyedi hangulatot árasztó filmecskét régen láttunk már!

Végre kiderült a kis gombok titka

Biztos ismeritek az érzést. Mész az utcán a kedvenc farmerodban, a kezeid a zsebedben, szinte megállíthatatlan vagy, amikor észreveszed azokat a kis gombokat a farmerod zsebén. Gondolkozol rajta, hogy mi a francnak vannak azok ott. Hát mi most elmondjuk. Szóval, akkor mi is a célja ezeknek a kis rézből készült valamiknek? A zsebek varrva vannak, tehát a gombok feleslegesek. Vagy mégse? Valójában ezeket a „gombokat” szegecseknek hívjuk, és a céljuk az, hogy megvédjék a farmert, attól hogy elvékonyodjon és leszakadjon az anyag. Érdekességként Levi Strauss 1829-ben találta fel ezeket, amikor a bányászok folyamatosan panaszkodtak, hogy a nadrágjuk nem bírja egy…

Hirdetés
Hirdetés