fegyenc

Fegyencbajnokság: a börtön legjobb thai bokszosa kegyelmet kap

Az ítélethozás világszerte máshogy működik, a történelem során pedig hallhattunk már igen érdekes esetekről. Thaiföldön a börtönbunyók magasabb szintre emelkedtek, ugyanis elég sok forog kockán az elítéltek számára. A Muya Thai, avagy más néven thai boksz hazánkban is elterjed pusztakezes harcmodor, mely sok elemében hasonlít a klasszikus értelemben vett ketrecharchoz. A Thaiföldről eredő küzdelemnek az országban régi hagyománya van, mely a börtönben is jelen van. Persze nem csak a fegyencek mindennapi, egymás közötti nézeteltérései során, ugyanis szervezett körülmények között az arra érdemesek bajnokságban is részt vehetnek. A tét pedig óriási, ugyanis bármi miatt is üljön egy rab, ha megnyeri a…
Hirdetés

Már a New York-i divathéten modellkedik a letartóztatási fotóval híressé váló fegyenc

Jeremy Meeks, vagyis a Hot Felon (Dögös Fegyenc) egy amerikai pasas, aki a mugshotjával, vagyis a letartóztatásakor készült fotóval vált híressé. Még meg sem szokhatta a rácsokat, amikor már modellszerződéseket kínáltak neki amiatt, hogy az internet mennyire felkapta a jóképű fickó fotóját, szabadulása után pedig tényleg sikert és munkát is tudott kovácsolni a 15 másodperc hírnévből. Nemrég például a divatvilág egyik legnagyobb eseményén, a New York Fashion Weeken láthatta a közönség Meeks-et, aki a backstage-ben pl. a Vogue korábbi főszerkesztőjével pózolt, szóval úgy tűnik, hogy tényleg befutott.

Művészi borbélyverseny fegyencek között: Skócia egyedülálló megmérettetése

A börtönben időző fegyencek világszerte más és más körülmények között töltik büntetésüket, a nagy átlag igen nehezen tudja feltalálni magát a rengeteg szabadidő közepette, leginkább az edzésnek, olvasásnak és különböző foglalkozásoknak az elsajátításával foglalatoskodnak. Skóciában van egy olyan elfoglaltság, mely az egész világon erre a helyre a legjellemzőbb: ez a borbélymesterség művészi szintje, mellyel több börtönben is jó pár elítélt foglalkozik. Ezt persze nem csak “négy fal között” űzik, ugyanis évente egyszer egy versenyen is részt vesznek a fegyencek, ahol összemérik tehetségüket más település borbélyaival. Szerintünk közülük sokan s simán kaphatnak munkát is, miután letöltötték a büntetésüket.

Így élték túl tetoválásaik a lengyel elítélteket

Katarzyna Mirczak fotós talán maga sem tudta, milyen furcsa ritkaságokra lelt, amikor egy csomó különös üvegre bukkant az egyik krakkói egyetemi épületben. A fényképész csak valamivel később jött rá arra, hogy az üvegekben egykori elítéltek bőre van, amit haláluk után távolítottak el a testükről a tetoválásaik miatt. A legkorábbi ilyen “minta” a 19. századból származik, és a tartósítási eljárásoknak hála sikerült ezeket máig megőrizni. Az elítélteknek tilos volt tetoválásokat csináltatni, de azért valahogy megoldották. Többek közt drótokkal, üveggel, borotvapengével vésték be a mintákat, amiket szénporral, ceruzautántöltővel, vízfestékkel vagy tintával is színezhettek. A testedzést és a szexualitást hirdető tetkók elég menők…

Hirdetés
Hirdetés