fényképész

Ezek voltak a világ első helyszínelő fotói! +16

Akár azt a címet is adhattuk volna ennek az anyagunknak, hogy CSI Paris a huszadik század elején, ugyanis ezeket a fotókat immár több mint száz éve a francia fővárosban készítette egy bizonyos Alphonse Bertillon. A nyomozó volt az első, aki fényképeket készített bűncselekmények helyszínén – olykor a helyszínen uralkodó, hatalmas küzdelemről tanúskodó káoszt, olykor viszont csak az élettelenül heverő áldozatot megörökítve. Bertillont Európa-szerte ismerték fotós munkássága miatt, és sok minden mást is neki köszönhet a rendőrség: ő találta ki a gyanúsítottak rendőrségi fotózását, illetve azt is, hogy a bűnözőket bizonyos mérések alapján azonosítják, pl. magasság. Lássunk most néhányat a francia rendőrséghez 1879-ben…
Hirdetés

Egydolláros fényképezőgépet használt egy profi fotós – ezeket a képeket készítette!

Skyler Adams, egy profi fotós egyszer csak azon kapta magát, hogy túl sok időt tölt a méregdrága új felszerelések böngészésével, többet, mint magával a fotózással – ezért aztán úgy döntött, hogy kipróbálja, mit tud az árspektrum másik vége. Vett egy egydolláros Canon Sure Shot kamerát, és azzal kezdett fotózni, az eredményeket pedig megosztotta az internettel, hogy rámutasson arra, nem (csak) a fényképezőgépen múlnak a jó képek:

Évek óta fotózza a hullámokat, ezek a legjobb képei

Matt Burgess egy ausztrál fotós, aki nemrég osztotta meg a Bored Pandán saját galériáját és bizony büszke is lehet képeire a fotós. Burgess kedvenc témája az óceán, pontosabban a hullámok: már hat éve fotózza őket, megörökítve a különböző napszakokat, színeket, hangulatokat, amelyeket a háborgó óceán kínál. Nem kevés munka lehet a fotóiban, melyek a vártnál jóval változatosabban ábrázolják a vizet. Instagramon is tudjátok követni munkáit.

Fájdalmas hasas ugrásokat is bevállal a japán fotós a tökéletes kép érdekében

Menőn néz ki egy fotó hátterében a vízspriccelés, azonban nem olyan egyszerű elérni ezt a hatást, mint ahogy sokan gondolják. Egy japán fotós azonban megtalálta a legegyszerűbb, bár kissé fájdalmas módját annak, hogy hogyan varázsoljon vízcseppekkel teli hátteret modelljei mögé – egyszerűen ugrik egy óriási hasast a mögöttük lévő medencébe. Le a kalappal snowfairy88 előtt, elkötelezettsége maximális! #オタカル最前線 動画置いてきますね pic.twitter.com/iw10LjZRnO — ゆっkeyP (@snowfairy88) 2016. augusztus 30.

Szürreális álom és valóság keveredik a kísérletező kedvű fotós képein

Laurent Rosset művei is onnan indulnak, mint bármelyik másik fotó: a művész előtt hever egy tájkép, egy portré, vagy egy teljesen átlagos felvétel. És ő akkor felteszi kedvenc kérdését: “mi lenne, ha…”, mire a kép elkezd szép lassan megváltozni. Hogyan? Szürreális álom és valóság mosódik össze szép és hatásos módon, tényleg minden értelemben a képzeletünket felülmúló alkotásokat eredményezve. “Gravitáció, illetve helyek, színek, időjárási körülmények, tájak, móka, kíváncsiság széles skáláját használom a képeimhez. Szeretek ezekkel az összetevőkkel játszani a fotók átváltoztatása során” – mondta korábban Laurent Rosset. De beszéljenek szavak helyett inkább a hihetetlen képek! A képek nekünk sokszor az Eredet…
Hirdetés

Félmeztelen emberek néztek pornót egy új fotóprojekt kedvéért

A pornónézés többnyire elég intim dolog – a legtöbb ember nem szereti, ha közben valaki más is figyeli őket, netalán fényképez is. Pedig egy New York-i fotós, Patrick Struys éppen ezt tette, amikor legutóbbi fotósorozatát készítette: arra kérte meg alanyait, hogy nézzenek egy körülbelül 5 perces pornó-összeállítást, ő pedig közben figyelte az arcukat, és kattintgatott. Ráadásul a fotók szereplőit felül semmiben kapta lencsevégre – szerintünk még érdekesebbé tette volna fotóprojektjét, ha egy kicsivel több látszana mindenkiből (ha már félmeztelenek, akkor ez legyen kicsit jobban megmutatva, ízléses keretek közt – mi legalábbis így gondoljuk). A fényképész nem árulta el alanyainak, hogy…

Fehérneműs modellekkel a háztetőkön mutatta be New Yorkot a fotós

A japán fényképész, Mar Shirasuna egy igazán eredeti ötletet valósított meg azért, hogy a megszokottól kicsit eltérően örökítse meg a Nagy Almát. Három évig dolgozott ezen a projekten, és több mint 150 New York-i háztetőn fotózott. Shirasuna 50 modellt kapott lencsevégre, azért hogy a szelfik korában az általa csodálatosnak tartott várost picit másként, gyönyörű nőkkel együtt mutassa meg a világnak.

Slayer rajongókat fotózott 12 éven át

2003-ban Sanna Charles az NME zenei magazinnak dolgozott, és a Download nevű brit fesztiválon készített képeket, többek közt a legendás thrash metal banda, a Slayer koncertjéről. Ugyan Arayáék három órát késtek, de a koncert megváltoztatta a nő életét, és elhatározta, hogy Slayer rajongókat fog fotózni – 12 éve tartja is ezt a jó szokását. Több országban is járt, és rengeteg képet készített, melyek közül 74-et válogatott ki God Listens To Slayer című, pár hónappal ezelőtt megjelent könyvéhez. Íme pár fotó:

Hirdetés
Hirdetés