fight

Megvan az időpont: ekkor küzd meg egymással az amerikai és a japán óriásrobot

Ha emlékszel, az amerikaiak és a japánok is építettek egy-egy, a Transformers mozikat idéző óriásrobotot, és a MegaBots Inc. mérnökcsapata még 2015-ben kihívta az ázsiaiakat a világ első robot bunyójára. Ez számos dolog miatt – a robotok frissítése, javítgatása, megfelelő helyszín keresése, stb – mostanáig váratott magára, de végre megvan a párbaj helyszíne és időpontja: egy elhagyott japán acélüzemben mérkőznek meg egymással, és a küzdelmet október 17-én itt streamelik majd. A dolog azért nem lesz élő, mert az esetleges javításokkal együtt napokig tart majd a mérnöki csapatok szerint, de mindenki azt reméli, hogy a vágott verzió is érdekes és élvezhető…
Hirdetés

Senki sem maradt ki a harcból, több mint 100-an estek egymásnak egy angliai pubban

Nyilván jó forgalma volt az angliai Trowbridge-ben a Wetherspoon pubnak, miután több mint 100 ember tudott egyszerre egymásnak esni. Az esetet Tommy Arkle videóra is vette (már amennyire tudta), és bizony igen sokan kíváncsiak a harcra, majdnem 800 000 megtekintésnél jár már ugyanis a kedves kisfilm. Hogy mi váltotta ki a durva tömegbunyót, még nem tudni, a 22 éves Nick Smith a The Sunnak azt mesélte, számára „minden elmosódott, mert olyan gyorsan történt”. A pub menedzsere elítélte az esetet, mint mondta, sok verekedést látott már, de ilyet még ő sem. Természetesen munkatársaival közösen együtt fognak működni a rendőrséggel, hogy a…

Ketten támadtak a kidobóra, nem kellett volna

A Wetherspoons hálózat egyik pubjának kidobójába két nyilván már nem szomjas srác belekötött, ám nem jártak túl jól. Miután többször megütötték az ajtónállót, ő bizony nem hagyta annyiban, és a következmény nem maradt el, bizony a fiúk kétszeresen kapták vissza. Így végül a pult mellett ücsörgés helyett az utcán, a földön fekve ért véget számukra aznapra a móka (legalábbis azon a környéken).

A tanár MMA-harcosokat megszégyenítő módon szedte szét a bunyózó diákokat

Valószínűleg a tanulók sem ismerték pedagógusuk harcias oldalát, miután ugyanis két diák valamin összekapott a számítógép előtt, és a földön verekedve akarták tisztázni a nézeteltérést, a bunyónak szokatlan módon vetett véget a pedagógus. A videó alapján nem nagyon kapta fel a vizet a tanár, szép nyugodtan odament, majd profikat megszégyenítő, fojtó fogásokkal szétszedte a diákokat. A LiveLeak információi szerint a pedagógus a helyi edzőteremben is dolgozik oktatóként, úgyhogy talán a két srác az ottani órákon is részt vehetne. Forrás: dudecomedy.com
Hirdetés

Floyd Mayweather szerint ő elefánt, míg Conor McGregor csupán egy hangya

Conor McGregor hétvégi jelentős győzelméről Eddie Alvarez ellen mi is beszámoltunk, mint írtuk, ezzel a pehelysúlyú világbajnoki cím mellett már a könnyűsúlyút is birtokolja. A nagy győzelem azonban nem hatotta meg Floyd Mayweathert, az egykori bokszoló szerint őket összehasonlítani olyan, mintha egy hangyát és egy elefántot vetnének össze. „Soha nem lehet összehasonlítani engem és Conor McGregort, ez tiszteletlenség.” Majd folytatta, hogy szerinte ő ugyanis egy elefánt és egy elefánt olyan nagy, hogy nem is látja a hangyát. A TMZ persze nem hagyta ki a ziccert, és megkérdezte az ír ketrecharcost, mit szól Mayweather nem túl kedves szavaihoz, amire ő annyit…

Az osztálytársak védték meg a tanárt agresszív társuktól

Az orosz iskolákban is jócskán vannak agresszív diákok, de úgy tűnik, hogy ott van, amikor a diákok megvédik tanárukat durva társukkal szemben. Az északkelet-oroszországi Nyerjungriban a minap egy agresszív nebuló, miután többszöri felszólításra sem volt hajlandó óra közben a fülhallgatót kivenni a füléből, a pedagógus tette ezt meg. A feldühödött diák erre ököllel nekiment idősödő tanárának. Ám ekkor meglepő módon a többiek nem az osztálytársuk mellé álltak, hanem megvédték a pedagógust, majd nagy nehezen kitaszigálták a fiút a teremből. Miután a videó elég hamar elterjedt a neten, a rendőrségnek is lépnie kellett és persze az iskola is vizsgálatot indított. A…

Az őrült orosz hokis mindenkinek nekiment a meccsen

A KHL-ben szereplő Barys Astana egyik játékosa, a balhéiról ismert Damir Ryspaev kicsit túlpörögte a Kunlun Red Star elleni mérkőzést. A 21 éves kazah védő az egyik bedobást (bulit) követően leütötte az ellenfél játékosát, majd elindult újabb áldozatokat keresni. Mindenkibe belekötött, akibe csak lehetett, sőt még a cserepadhoz is elsasszézott, hogy ott is megmutassa mennyire kemény legény. Az elszabadult hokis természetesen végleges kiállítással fejezte be a mérkőzést.

Hirdetés
Hirdetés