fitnesz

A fitneszmodell ügyesen dekázik, de a vizuális élményhez a szexi ruhája is kellett

Brittany Rennernek közel 3.5 millió követője van az instagramon, így nem meglepő, hogy a nemrég kikerült focilabdás videójától megbolondult a közösségi oldal. Azt el kell ismernünk, hogy a fitneszmodell ügyesen játszott a labdával, de az azt követő rövid twerk tette fel az i-re a pontot. All real I’m a triple threat ⚽️ Brittany Renner (@bundleofbrittany) által megosztott bejegyzés, Márc 6., 2018, időpont: 12:50 (PST időzóna szerint)
Hirdetés

Elképesztő, hogy Mark Wahlberg mi mindenre hajlandó következő szerepéért

Mark Wahlberg a Hazárdjáték című 2014-es produkcióra való felkészülés során úgy fogyott le 6 hét alatt 27 kilót, hogy csak folyékony halmazállapotú dolgokat fogyasztott, szilárd táplálékot nem evett. Most viszont a Mile 22 című CIA thriller forgatására nem – illetve nemcsak – a kilókban mérhető fogyás a célja, hanem testzsír-százalékának jelentős csökkentése is: szeretne lemenni 6%-ig, nyilatkozta  Men’s Health magazin január-februári számának. Ennek érdekében minden reggel fél 4-kor kel, hogy már kora reggel túl lehessen egy edzésen: elsősorban ugrókötelezik és naponta kétszer használja a lépcsőzőgéphez hasonló Versaclimbert. A 46 éves színész elszántságát és tudatosságát az is jól tükrözi, hogy egyik…

Hihetetlenül megváltozott ez a túlsúlyos pár egy újévi fogadalom után

Persze, mindannyian tudjuk, hogy a legtöbbünk számára mit eredményeznek az újévi fogadalmak: semmit. Szerencsére viszont vannak kivételek, például egy huszonéves amerikai házaspár, Lexi és Danny Reed, akik 2016. január elsején döntötték el, hogy változtatnak az életükön, pontosabban életvitelükön, és sokkal aktívabbak lesznek. Nem fogadtak személyi edzőt, nem kezdtek különleges diétába, nem fordultak plasztikai sebészhez… szóval tulajdonképpen semmi különöset nem csináltak, csak beiratkoztak egy edzőterembe, ahová még a legzsúfoltabb napjuk végén is lementek egy kicsit mozogni. Emellett pedig folyamatosan motiválták egymást az elmúlt közel két évben. A változást pedig tényleg érdemes a saját szemeddel látnod, főleg Lexinél, aki 220 kilóról 83…

Magukért beszélnek ennek az 53 éves férfinak a fotói

Az 53 éves holland Juan Rekers igazán remek formában van. A testépítéssel foglalkozó úriember mentális betegek számára tart edzéseket. Elmélete szerint a test és a lélek harmóniája a legfontosabb, csak úgy lehet bármiben igazán nagy eredményeket elérni. A szétvarrt tréner az öregedéssel kapcsolatban azt vallja, hogy mivel az idő múlásával megváltozik a szervezet, a tesztoszteron csökkenése és az ösztrogén növekedése károsítja az emberi testet! Kevesebb erő, nagyobb has stb. Ezért a fitnesz, konditermi edzés csak akkor ér valamit az idősebb embereknél, hogyha egyensúlyban van a test és az elme. Nézzétek meg Rekers fotóit, szerintünk hihetünk neki. Damn……Bright light……Bright light…..GREMLINS! #needmysunglasses…

Kik az Instagram legnépszerűbb fitnesz-sztárjai, és mennyit keresnek?

A címben olvasható kérdést nem mi tettük fel, de érdeklődve olvastuk a végeredményt a The Sun és a Forza Supplements oldalakon. A következő ábrán láthatod, kinek van a legtöbb követője, alatta pedig azt is elolvashatod, hogy ki mennyit keres azzal, hogy egészséges – és persze szexi. Hát, az egészség sosem volt még ennyire kifizetődő. A lista első helyén tanyázó Sommer Ray egy 21 éves coloradói lány, aki egyetlen posztért 20 000 fontnak megfelelő kap, évente pedig 4 millió fontot keres. A második Michelle Lewin Miamiból, aki évente 3.5 millió fontot vág zsebre, a harmadik pedig a popókirálynő, Jen Selter, évi 3.2 millió…

Mellkisebbítő műtét helyett edzéssel csökkentette mellméretét ez a nő

Sok férfi és nő bírja a nagy melleket, de akit ilyenekkel látott el az anyatermészet, azok közül jó páran szeretnének inkább kisebb kebleket. Így volt ezzel a nekünk, magyaroknak elég vicces nevű Mel Cech (mell csecs) is, aki tök kényelmetlenül érezte magát nagy cickóival, és azt mondja, nem talált egy olyan ruhát sem, ami jól állt volna neki. Bejelentkezett hát egy mellkisebbítő műtétre, de amíg a várólistán volt, talált egy szimpatikus edzőt és elkezdett konditerembe járni. Az edzés és az ahhoz társuló egészséges étkezés pedig szép lassan segített neki kisebbíteni a melleit, nem mellesleg ritka reumás ízületi gyulladására is jó hatással volt….

Szerinted is kamu súlyokkal edz a szexi brazil testépítőnő?

Kétségtelen, hogy a brazil modell-színésznő Gracyanne Barbosa szép izmosra gyúrta magát az elmúlt hónapok során, de az internet népe elég szkeptikus azzal szemben, hogy vajon népszerű Instagram-videóin a hölgyemény nem használ-e kamu súlyokat? Mert hogy egyesek  szerint bármilyen izmos is, az elég hihetetlennek tűnik, hogy 204 kilóval úgy tud leguggolni, hogy – kis túlzással – a szeme se rebben. Hogy mi az igazság, azt nyilván nem tudjuk meg, legalábbis Gracyanne-től biztos nem. De mutatunk most néhány videót, melyeket látva te is véleményt tudsz mondani arról, hogy szerinted igazi súlyok szerepelnek-e a lány videójában. Não ia me pronunciar sobre esse assunto,…
Hirdetés

10 000 kalóriás “szuperétkezéseket” is tart a csinos fitneszfanatikus

A fánk mindennek nevezhető, csak épp fogyókúrás ételnek nem, az igen csinos 27 éves birminghami Leah Shutkever, aki nem mellesleg fitneszfanatikus, mégis 12 darabot falt be mindössze 72 másodperc alatt. De az életmódja amúgy sem szokványos, míg a legtöbb hozzá hasonló lány salátákon él, ő bizony néha habzsolja az ételeket. 10 000 kalóriás szuperétkezéseket tart, szigorú diétával mégis sikerült megőrizni irigylésre méltó alakját. A kondija pedig nem akármilyen, 60 és 100 kilós láberősítéseket végez az edzőteremben. Leah persze nagyon tudatos, az ötnapos kemény fitneszrendszer és az ellenőrzött étrend „szupercsaló napokkal” keveredik. Az angol leányzó már többször képviselte hazáját különböző étkezési…

Túlsúlyosan nem kellett már a barátnőjének, ezt a változást egy év alatt érte el!

Miro Judt nem is olyan régen még hatéves párkapcsolatában élt, kényelmesen, nagyokat kajálva kedvenc gyorséttermeinek kínálatából. Ő talán észre sem vette, hogy a mérleg már 133 kilót mutat alatta, nincs kedve és energiája az otthoni dolgokhoz… barátnője pedig besokallt és szakított vele. Miro ezt úgy értelmezte, hogy a súlya miatt nem kellett a lánynak (ne firtassuk, de talán más dolgok is hozzájárultak a szakításhoz), így hát vett egy nagy levegőt, és elhatározta, hogy megváltozik. Hogy megmutatja a lánynak, mit veszít azzal, hogy szakított vele. Ami ezután jött, arra szerintünk kevesen számítottak: a 33 éves férfi egy év alatt 38 kilót…

Napi látnivaló: A fitneszmodell, aki a fenekének köszönheti a népszerűségét

Sokan úgy gondolják, hogy Sommer Raynek tökéletes feneke van. Az amerikai fitneszmodell instagramos oldalát már több mint 12.5 millióan kedvelik. A legtöbb képén természetesen a formás hátsója kerül előtérbe. A huszonéves szépség 2013 előtt Vine videóival szerzett népszerűséget, ezekben énekelt és táncolt is. Sommernek van egy nővére is, aki szintén modellkedik. Most nézzétek meg Ray kisasszony pár instagramos fotóját, videóját, és döntsétek el, hogy igazuk van-e azoknak, akik szerint az ő popója a legszebb. Double vision Sommer Ray (@sommerray) által közzétett fénykép, 2017. Jan 19., 18:01 PST Get a girl who can do both Sommer Ray (@sommerray) által közzétett fénykép,…

Hirdetés
Hirdetés