fotózás

A világosító kamu merevedésével viccelték meg a fotómodelleket

Egy kezdő humoros videókkal foglalkozó csatornánál jó jel, ha az első videók rögtön megjelennek a különböző gyűjtőoldalak ajánlóiban. A Weberz Way Films pedig úgy tűnik, hamar be fog futni, ha hasonló, vicces átveréseket fognak csinálni a jövőben. Első prankjük során pár modellt vicceltek meg azzal egy ártatlannak tűnő fotózás során, hogy a közelükbe kivezényelt világosítósegédnek egy merevedést színleltek. Hogy ne legyen túl egyértelmű a kamuzás, az egész trükköt egy greenbox előtt vették fel és a srácot is bebújtatták egy talpig zöld spandex ruhába, hogy profinak tűnjön az egész. A lányok pedig természetesen rögtön zavarba jöttek: (forrás: Cheezburger)
Hirdetés

Soha nem látott fotók a Nirvana víz alatti fotózásáról!

Talán nem véletlen, hogy most, a Montage of Heck című Cobain-dokumentumfilm (lesz egy másik, sötétebb tónusú is, a Soaked In Bleach) megjelenésének környékén bukkantak fel ezek a korábban még soha nem látott fotók, melyek azon az 1991. október 28-ai fotózáson születtek, melyen Kirk Weddle fényképész egy medencében készített képeket a bandáról alig egy hónappal a Nevermind megjelenése után – a klasszikus lemez ikonikus, szintén Weddle által lőtt borítóján ugyebár egy vízben úszkáló kisbaba látható. A koncepció az volt, hogy a bandát is a vízben úszva fotózzák, a történet szerint azonban annyira nem élvezték a tagok a dolgot, mivel hideg volt…

Készülj a nyárra a Fundango szerkóiban!

A Fundango csapat ismét egy egyedi katalógusanyagban mutatja meg a nyári szerkóit. Ezúttal víz alatti körülmények közt lettek lekapva a szettek. A képeken a srácok számotokra is ismerős arcok lehetnek, hisz ők a Fundango team riderei. Kis Beni, Szerb Matyi és Kövesdán Krisz. Idénre több új fazonnal is készült a márka. A két osztásos zsebes pólók kicsit szörfösebb style-ban, a laza fazonjukkal nekünk előre is a kedvencünkké váltak, de a basic pólók grafikái is elég menőre sikeredtek. Shortok tekintetében is bővült a kínálat. A szokásos zsebes fazonok mellett idén pár farmershort is megtalálható a polcokon. Nektek hogy tetszik az anyag?…

Így pózolt Obama elnök Usain Bolttal

A jamaicai Usain Bolt-ot nyugodtan hívhatjuk a világ leggyorsabb emberének. A 28 éves atléta jelenleg két világcsúcsot is tart síkfutásban: 100 méteren 9,58 és 200 méteren 19,19-es idővel. A hatszoros Olimpiai bajnokkal pedig nem más találkozott, mint Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mivel épp Jamaicában járt egy fontos megbeszélésen. Ketten közösen pedig nemcsak az unalmas sajtófotókat vállalták be, hanem még egy vicces póz erejéig is hagyták lefotózni magukat (mely amúgy a Bolt védjegyének számító “Lightning Bolt”, azaz villám póz). A sportoló eredményein még Obama is elámult: “Soha, senki nem volt még ilyen gyors, mint ez az ember… SOHA……

GoPro-val, biztosító felszerelés nélkül egy hongkongi felhőkarcoló tetején

A képen látható, mindössze 18 éves német Andrej Ciesielski egy igazi adrenalinbomba, aki az orosz extrém-szelfizőkhöz hasonlóan hatalmas magasságokba képes felmászni csak azért, hogy lőjön pár szép képet, vagy ebben az esetben egy videót! Ha egy felhőkarcoló teteje nem lenne elég veszélyes önmagában, mindezt biztosítófelszerelés nélkül tette meg, illegálisan! Korábban ugyanis már elkapták a zsaruk egy hotel tetején és a rendőrségen kötött ki. Bár megúszta az esetet, figyelmeztették, ha még egyszer elkapják, kiutasítják az országból! “Nem is a leeséstől féltem, hanem attól, hogy a zsaruk elkapnak. Egész nap paranoiás voltam, de szerencsére minden jól alakult. Nem zavar, ha a hatóságok…

Brutál motor és formás idomok: fotózás a szexi Dianna Dahlgrennel!

Dianna Dahlgren, avagy Miss Supercross egy igazi szőke bombázó, akit leginkább az USA supercross motoros versenyei kapcsán láthatunk. Igen, ő az, aki testhezálló ruhában kilejt a futam előtt a felbőszült, adrenalintól majdnem szétszakadó riderek elé. Nem véletlen, hogy a gyönyörű hölgy népszerű a sporttal foglalkozó kiadványok szerkesztői körében is: igen sok magazinnak áll modellt különböző járművek, természetesen főleg motorok mellett. Alábbi videónkban a méltán híres Transword Motocross fotósaival dolgozott együtt! A cégnek hála egy videó is készült a projektről, melyben megnézhetjük a szépséget munka közben is!

Ez az orosz fotós ételekből formált meg 11 klasszikus festményt

Tatiana Shkondina (Татьяна Шкондина) orosz fotós és stylist főleg ételeket fényképez. Innét jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a tudását felhasználva híres festményeket alkotna meg ételekből? Pusztán gyümölcsöket, zöldségeket és húsokat felhasználva Picassótól kezdve Van Goghig sikerült majd egy tucat darabot elkészítenie, melyek nem csak gyönyörűek, hanem ínycsiklandozóak is: Pablo Picasso: Békegalamb Kazimir Malevics: Fekete négyzet fehér alapon Salvador Dalí: Az emlékezet állandósága Vaszilij Kandinszkij: Különböző körök René Magritte: Az ember fia Piet Mondrian: Kompozíció vörössel, sárgával és kékkel Kacusika Hokuszai: Déli szél és szép idő Andy Warhol: Dollár jel Vincent van Gogh: Csillagos éj Vincent van Gogh: Napraforgók…
Hirdetés

Tökéletesen időzített utcai képek egy kínai fotóstól

Váratlan, vicces, olykor szívmelengető utcai fotóinak köszönheti népszerűségét egy kínai fotós, Tao Liu, aki Haifei városának utcáit járva lőtte a következő felvételeket. Hobbija három éve lett a szenvedélye, amikor vásárolt magának egy Fujifilm X100-as fényképezőgépet, és azzal eleinte ebédszünetekben kattintgatott a városban, majd egyre több időt töltött odakint, fotózással. A felvételek azért is figyelemreméltóak, mert a művész autodidakta módon tanulta a fotózást: magát képezte könyvekből, valamint más fotósok munkáit nézegetve, és saját ötleteit meg a megfigyelőképességét tökéletesítve. 2014-ben Kínában váltak népszerűvé a fotói, idén pedig már világszerte ismerik a munkáit. Képeivel tényleg tökéletesen elkapja a pillanatot, ezért ezekhez nem is…

Unod, hogy nincs magadról egy király bringás fotó? Most itt a lehetőség!

Unod, hogy nincs magadról egy király bringás fotó? Vagy csak kéne egy vagány kép Facebookra? Szeretnél pár igazán ütős képet a bicajodról? Most itt a lehetőség! Állj össze három bringás barátoddal és mutassátok meg mit tudtok a kamera előtt! A Pinkbike / VitalMTB / DirtMag / StandMag fotósa, Szász Norbert pedig lefotóz titeket. Portfolió és referencia: www.norbertszasz.com Nagyinterjú a világ leglátogatottabb és leghíresebb mountain bikeos oldalán, a Pinkbike-on: www.pinkbike.com/n… A csomag tartalma: – 3 órás fotózás egy előre egyeztetett budapesti helyszínen (Budapesten kívűli terület esetén felmerül útiköltség is) – profi fotók – az összes fotó nagy felbontásban egy DVD-re kiírva,…

25 méter mélyen a víz alatt fotózták a modelleket!

Ráadásul úgy, hogy a modelleknél nem volt oxigénpalack – persze nem nemzetközi szupermodellekről van szó, felesleges Palvin Barbit keresni a képeken, ugyanis tapasztalt freedivereket fotózott Benjamin Von Wong, akik 3-4 percen át is bírják egy levegővel. Szükség is volt erre a képességre, ugyanis 25 méteres mélységben rendezték be a fotózást: Bali partjainál egy hajóroncs mellett készültek a varázslatos, Photoshopra csak a poszt-produkció során szoruló fényképek, melyekhez búvárokból álló stáb volt Wong segítségére. Őrült egy ötlet, elképesztő végeredmény és werkfotók, sőt, videó is van:  

Hirdetés
Hirdetés