Marihuánára leltek a rendőrök a Jégvarázsos poszter mögött

A drogkultúra terjed és a kereskedelem virágzik. A világ különböző területein másként állnak hozzá mind a termesztéshez, mind fogyasztáshoz, melyek a legtöbb helyen még mindig teljes mértékben illegálisak. Sheffield városában a napokban egy nagyobb csapatot kapcsoltak le a rendőrök, melynek folytatásaként házkutatást is csináltak. Egy igen érdekes helyen leltek rá zöldségekre az egyik házban, ugyanis a gyerekszobában, a Jégvarázsos poszter mögött egy álfal húzódott, mely illegális növényeket rejtett. Hiába, még Elsa kedves mosolya sem olvasztotta meg a rendőrök szívét és bár poénkodtak kicsit Facebookon, az ügyet véresen komoly intézkedések követték. (forrás: Viralthread)
Hirdetés

Trükkösen próbált átcsempészni 250 ezer dollár értékű füvet az USA-ba, de lebukott

A csempészek a legkülönfélébb módszerekkel próbálkoznak, hogy sikerrel járjanak. Sokuknak össze is jön egy-egy akció, de bőven vannak olyanok, akiket elkapnak. Mint azt a 41 éves mexikói férfit is, aki aztán igazán trükkös módon próbálta átcsempészni 250 ezer dollár értékű marihuána szállítmányát El Pasónál az Egyesült Államokba szombaton: nézd csak, hová rejtette a füvet! Bizony, a járgány hátsó és oldalsó falai belül mariskával voltak kitömve! Az egyik vámosnak lett gyanús a kocsi hátsó része, és nem sokkal később már kábítószerkereső kutya és röntgenfelvétel is bizonyította, hogy a megérzése nem csalt, és a kocsi tényleg meg van pakolva marihuánával. A mexikói…

Nem átverés, tényleg szemétért ad ingyen füvet egy marihuána shop tulajdonosa

A különböző szemétszedő akciók általában elég korlátozott sikerrel járnak. Mert hát azért valljuk be: mi, emberek elég ritkán teszünk meg dolgokat ingyen, önzetlenül – sokkal hatékonyabbak azok a kezdeményezések, ahol valami klassz jutalmat ígérnek a résztvevőknek a szervezők. Ez járhatott Dennis Meehan fejében is, akit eléggé zavart az, hogy mennyi szemét gyűlt össze városkájában, a Maine-i Gardinerben. Szerintünk nem is gondolkodott sokáig azon, hogyan motiválhatná az embereket abban, hogy segítsenek a város és környékének megtisztításában: mivel övé a Summit Medical Marijuana nevű bolt, azt találta ki, hogy ingyen füvet ad mindenkinek, aki visz a boltjához egy zsáknyi szemetet. Zseniális, ugye?…

Snoop Dogg így reagált egy UFC-s KO-ra, majd megjutalmazta a győztest

Dana White új sorozata, a nevéből adódóan keddenként jelentkező “Tuesday Night Contender Series” keretében maga Snoop Dogg is megmondja a tutit saját “Snoopcast”-jában. Ez még csak a második rész volt, de a rapper máris megmutatta, mennyire magával tudja őt ragadni egy-egy küzdelem: a közvetkező videóban láthatod, mennyire elönti a hév, amikor Sean O’Malley kiüti ellenfelét. A KO tényleg elég király, nézd csak: A győztesnek pedig jutalom is jár: Dana White-tól UFC-s szerződést kapott, Snoop Doggal pedig eregethetett egy kis győzelmi füstöt. Forrás: TMZ.com

Egyedi esküvő: fűtermesztő teremben házasodott össze ez a pár

Ha valaki esküvői helyszínt keres, számtalan hely közül lehet választani. De hogy egy jegyespár választása épp egy fűtermesztő helyiségre essen?! Nos, Anna és Mark Balfe-Taylor éppen ezt akarták, és a The Grove nevű Las Vegas-i helyet választották esküvőjük helyszínéül. Nagyon modern! Ha azt gondolnád, hogy a fiatalok szenvedélyes füvesek, akkor gyorsan eláruljuk: ez nincs így. Legalábbis az ő elmondásuk szerint. Mark ugyanis azt mondja, ő azért állt a marihuána legalizálása mellé, mert apját korábban letartóztatták fűbirtoklás miatt, márpedig ennél komolyabb szabálysértések és bűncselekmények is vannak, amiket szankcionálni lehetne. Mivel Anna is egyetért vele, gyorsan elfogadta javaslatát, hogy a The Grove-ban házasodjanak…

Igazi legenda: semmi sem akadályozhatta meg, hogy elszívja utolsó füves cigijeit

Nincs annál szomorúbb, mint amikor valakinek azt mondják: halálos beteg, és csak néhány napja van hátra ezen a világon. Nem lehet könnyű ilyenkor megzuhanás helyett arra koncentrálni, hogy az ember az utolsó napokat is kihasználja, és a lehető legboldogabban töltse. Egy 70 éves brit férfi, Patrick ‘Dave’ Ford márpedig így akart tenni, csakhogy abban a Bournemouth-i otthonban, ahol lakott, nem hódolhatott egyik szenvedélyének, a füvezésnek. Egy barátja reménykedett, hogy ha bevisz neki néhány jointot, és kinyitják az ablakot, míg haldokló cimborája rápippant, talán nem lesz gond belőle, de az otthon dolgozói kiszúrták a dolgot, és nem engedték neki, hogy elszívja utolsó füves…

Videó: a fűtermesztő apácák így téptek be Aubrey Plazával

Már mi is írtunk korábban a kaliforniai fűtermesztő apácákról, a Sisters of the Valley-ről, akik úgy mellesleg nem is keresnek rosszul a dologgal. Most egy frissebb videót mutatunk róluk, melyben Aubrey Plaza vígjátékszínésznő interjúvolja meg őket… magyarul betép velük, miközben a nővérek által készített füves cuccokkal babrálnak. Íme, a videó: Aubrey Plazának annyira bejött a dolog, hogy a végén azt mondja: ő is fűtermesztő apáca akar lenni. Hát, ha egyszer megunja a színésznői karriert, szerintünk ez az út akkor is nyitva áll majd előtte. Forrás: Sickchirpse.com
Hirdetés

Álommeló: egy cég “marihuána sommelier” képzést indított

Ahogy a sommelier mindent tud a jó borokról, úgy a marihuána sommelier is mindent tud a különböző fűfajtákról. És még annál is többet: “csupán látás és szaglás alapján megállapítja a kannabisz virágának minőségét és pszichotróp hatásait”. Így fogalmazta meg a sokak által álommelónak tartott hivatás lényegét az a Max Montrose, aki nemrég megalapította a Trichome Institute-ot – hol máshol, mint a coloradói Denverben. Itt indították el marihuána sommelier képzésüket, melynek egyelőre két szintjére lehet jelentkezni. A “Level One” egy három és félórás előadást jelent 220 dollárért, a “Level Two” viszont – 350 dolcsiért – már gyakorlatot is ad, konkrétan egy…

A McDonald’s-nak elnézést kellett kérnie a marihuánát idéző hirdetőtábláért

Az új-mexikói Raton egyik Mekijének vezetője szerint ideje volt kicsit kreatívabbra és figyelemfelkeltőbbre venni a figurát, így hát egy kétértelmű, sőt, egyesek szerint elég provokatív hirdetőtáblát helyeztetett el a városban a gyorsétteremlánc burritója kapcsán. Ezen a következő felirat volt olvasható: “általában ha ennyire jót tekersz, az már illegális”. Neked is a marihuána jut erről eszedbe? Hát, nem vagy vele egyedül. Mások pedig – kapva az alkalmon – ebben is politikai üzeneteket láttak, még jó, hogy az ufókat nem keverték hirtelen bele. Ezért a McDonald’s a békés rendezés ügyében bocsánatot kért, eltávolíttatták a plakátot – és van egy olyan érzésünk, hogy éttermük…

Az év találmánya: öt perc alatt teker 100 jointot ez a masina!

Hétköznapi dolgainkat egyre egyszerűbbé teszik a gépek, legyen szó melóról, házimunkáról, vagy akár a szabadidőnk eltöltéséről. Ez utóbbival kapcsolatban épp ma reggel olvastuk, hogy az Egyesült Államokban valami zseni kitalált egy olyan gépet, ami öt perc alatt 100 jointot tud feltekerni. Hogy ekkora mennyiséget kik szívnak el, és mennyi idő alatt, az más kérdés, de szerintünk egy hatalmas Las Vegas-i medencés buli alapkelléke lehet egy ilyen masina a jövőben. Nevada államban július elsejétől legalizálják a marihuánát, így az ezt a tekerő gépet gyártó Acres Canabis nevű vállalat reméli, hogy hamarosan még több hasonló innovációval kedveskedhetnek a füves cigik rajongóinak. Forrás:…

Hirdetés
Hirdetés