GPS

A kínai GPS folyóba vezette az IQ-bajnok sofőrt

Már megint az a fránya GPS okozott gondot, legalábbis annak a fehér Hyundainak a sofőrje szerint, aki a kínai Anhuj tartomány egyik folyójában kötött ki, miután állítása szerint követte a navigációs készülék utasításait. Pechjére ugyanis nem vette észre, hogy a vízben van már a kocsi. A rendőrségnek körülbelül fél napjába került kiszedni a járművet, amihez buldózerre és teherautóra is szükség volt. A Kínában a Twitter legnagyobb vetélytársának számító Weibo felhasználói mindenesetre igen jól szórakoztak, nem kímélve persze a sofőrt. Forrás: mashable.com
Hirdetés

Nyomkövetőt tettek a macskákra, hogy megnézzék, merre járnak éjszaka

Amíg a macskák többsége a nappalokat alvással tölti, éjszaka bizony kalandozni indulnak – de hogy pontosan hová, és mennyi időre, azt senki se tudja, mindenesetre tény, hogy számukra egy kerítés semmit sem jelent, minden az ő területük. A walesi Central Tablelands LLS azonban fel akarta mérni, hogy pontosan mekkora távot tesznek meg egy-egy éjszaka alatt a cicák, és hogy mekkora területet fednek le, meddig merészkednek el, így GPS-es nyomkövetőt tettek rájuk. Ez lett az eredmény (értelemszerűen a GPS jele néhol gyengébb, így van, hogy két pont közt eltűnik, így azt összeköti):

Ezért posztol Shia LaBeouf GPS koordinátákat Twitteren

Emlékszel még Shia LaBeouf novemberi akciójára, amikor 72 órán át live streamelte, ahogyan filmeket néz? Illetve februárban arról is beszámoltunk, hogy a színész az Oxford Union szervezésében 24 órán át állt egy liftben két művésztársával, Rönkkövel és Turnerrel. Ezt is élőben lehetett nézni, és bárki beszállhatott a liftbe beszélgetni velük. Úgy tűnik, Shia művészeti irányt váltott, és a színészkedés, rendezés, írás helyett inkább a performanszok érdeklik őt mostanában – ennek újabb bizonyítéka, hogy mostanában pontos GPS koordinátákat posztol a Twitteren, ami alapján bárki megtalálhatja őt, és – a #takemeanywhere kampánynak köszönhetően – bármit csinálhat vele. Hangsúlyozzuk, bármit. Ezért is meglepő számunkra, hogy azok…

A szerencsétlen nő túlságosan hitt a GPS-nek, a vízben kötött ki a kocsijával

Kanadában egy nő az éjjeli ködben rábízta magát a kocsijában lévő GPS-re, hogy az vezesse a kívánt célirányba. Sajnos nem kellett volna, mert a navigációs rendszernek hála egy hajó rámpát követően a Huron-tóban találta magát. Szerencséjére még időben észlelte a vizes meglepetést, és a táskájával együtt ki tudott menekülni az autóból. A fránya GPS viszont elmerült a tóban. Érthető okok miatt a hölgy nem kívánta felfedni a személyazonosságát, viszont így a navigációs rendszer illetékesei sem tudnak majd bocsánatot kérni tőle. Már, ha akarnak. (Forrás: Mashable) Alább a másnapi autómentésről készült fotókat láthatjátok.

Biciklizéssel rajzol a térképre a kreatív kerékpáros!

Stephen Lund biciklizésétől hangos a világháló az elmúlt napokban: a férfi naponta 70 kilométert teker le, és egy GPS-es alkalmazás segítségével kerékpározásával a várostérképekre különböző dolgokat rajzol. Nem is akármilyen dolgokat: számok vagy betűk neki túl egyszerűek lennének, helyettük pl. T-Rexet, Darth Vadert és Viktória királynőt rajzol, és mióta elkezdte, több, mint 22000 kilométert tekert le (leghosszabb rajzához 220 kilométert kellett megtennie).  

Az egész világ a bringás GPS-re feszül: okos eszköz a kerékpárosoknak!

A GPS-ek megjelenése óta igen komoly technológiai változások történtek, ugyanis az okostelefonok megjelenésével és fejlődésével a helymeghatározó és útvonaltervező programok már a mindennaposan használt eszközünkben is beintegrálva megtalálhatóak. Gyalogosan vagy autóban valóban jól használhatóak, kerékpárosan azonban nem igazán megoldott a GPS dolog. A kanadai CycleLabs csapata úgy gondolta, hogy betömi a piaci rést és elkészít egy eszközt, mely segít a bringásoknak a tájékozódásban. A SmartHalo egy kormányra illeszthető szerkezetet, melyet össze kell párosítani a telefonnal, ezek után a felvillanó LED-ek segítenek a célpontunkhoz való eljutásban. Emellett még rögzíti is a megtett utat, a sebességet, az elégetett kalóriát és még több…

A Terminátor hangján szólal meg a GPS

Arnold Schwarzenegger igazítja útba az autósokat egy okostelefonokra ingyen letölthető műholdas navigációs program hangjaként. Az ötlet, hogy Arnie a Waze hangja legyen, állítólag tőle magától származik. „Amikor először használtam a Waze-t, rögtön eszembe jutott, hogy a Terminátor géphangja tökéletes lenne hozzá – mondja Schwarzenegger. – A közösségi médiában egyfolytában követelik a rajongók, hogy valami ilyesmire használjuk a klasszikus beszólásokat, amik a Terminátor-filmekben elhangzanak. Így aztán kitaláltuk, hogy ezentúl a bájos osztrák akcentusommal igazítok útba bárkit, aki megveszi a programot az autójába. Kikapcsoláskor például udvariasan elköszönök: hasta la vista, baby!” Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, a Waze a…
Hirdetés

Felesége életébe került a GPS miatt hídról lehajtó férfi figyelmetlensége

A 64 éves Iftikhar Hussain és 51 éves felesége, Zohra együtt utaztak Chicagóban, követve az autójukba szerelt GPS útvonalát. Ám azt elfelejtették, hogy hiába egye megbízhatóbbak a navigációs rendszerek, nem árt azért nyitva tartani a szemünket az úton és nem csak a kütyüre hagyatkozni, mert tragédia lehet a vége. A GPS a férfit sajnos pont egy olyan feljáróra irányította, ami egy lerombolt hídhoz vezettet, és ahonnét le is zuhantak. 11 és fél métert estek, leérkezés után pedig autójuk lángba borult. A sofőr még ki tudott szállni a járműből, de felesége beszorult és a tűzben életét vesztette. A hidat már több…

Újra itt van az ITT: a Nokia feléleszti a HERE appot iPhone-ra

A Nokia új bejelentésének biztosan sokan fognak örülni, ugyanis iPhone készülékekre újra elérhető a HERE alkalmazás, mely szebb és jobb lett, mint a korábbi verziók. A majd egy évig tartó szünetelés alatt úgy tűnik a fejlesztők nem malmozták el feleslegesen az időt: a hagyományos térképfunkciókon kívül rákereshetünk a tömegközlekedési információkra is (mely az Apple Maps-ből még mindig hiányzik), mutatja a friss forgalmi híreket, illetve képeket és értékeléseket is nézhetünk különböző helyekről. Ami viszont egy nagyon friss és örömteli újdonság az az offline böngészés lehetősége. Külföldön nem olcsó a mobilnet és ha nincs wifi, akkor a GPS-es appok többségét csak módjával…

Morgan Freeman lenne a világ legjobb GPS-hangja!

Ebben a decemberi videóban egy kiváló hangutánzó, Josh Robert játszott el azzal a gondolattal, hogy a hangjáról is messziről felismerhető színészlegenda, Morgan Freeman, és az ő határozott, bölcsességet sugárzó orgánuma milyen tökéletes lenne egy hangos GPS-programhoz – nem csak útirányt mutatna, de tanácsokat is adna, elgondolkodtatna, és jól elbeszélgetne a sofőrökkel. Zseniális videó a végén slusszpoénnal a Taken-rajongóknak:

Hirdetés
Hirdetés