gyerekgyilkos

Gyilkos gyerekek: a legszörnyűbb bűncselekmények, amiket kiskorúak követtek el

A gyerekek gyakran követnek el kisebb-nagyobb csínyeket, és vannak köztük, akik kifejezetten élvezik, ha rosszalkodással bosszanthatják a környezetüket. A most következő összeállításban szereplő srácok viszont ennél sokkal messzebbre mentek, és ez enyhe kifejezés, ugyanis megdöbbentő bűncselekményeket követtek el. Jöjjön hat olyan eset, amit te is fejcsóválva és szörnyülködve olvasol majd – gyilkos gyerekek, akik a világ legszörnyűbb bűncselekményeit követték el. Christopher Pittman. 2001-ben, mindössze 12 évesen lelőtte a nagyszüleit, a nagyapja fegyverével, méghozzá álmukban. Nem szándékos emberölésért 25 évre ítélték, de nemcsak ez okozott közfelháborodást, hanem az is, hogy a gyereket már korábban is be kellett volna zárni, ugyanis elszökött…
Hirdetés

Rémálommá vált a kivégzés Oklahomában (+18)

Amikor a többi állam után Oklahomában is bevezették a méreginjekciót a barbár elektromos székes kivégzés helyett, nem egészen arra számítottak, mint ami ma hajnalban bekövetkezett. A terv szerint 10 perces eljárás során az elítélt szép csendben elszenderül, s odaát gondolkozhat tovább azon, hogy mit rontott el. Ehhez képest a hajnali kivégzés, még a sokat megélt “hóhérokat” is kiborította, hiszen az első ítélet végrehajtása során a gazfickó 43 percig fetrengett kínok között üvöltve, míg ki nem lehelte gonosz lelkét. A kolléga ennél jobban járt, hiszen két héttel elhalasztották az ítélet végrehajtását, mivel nem sokkal korábban volt már egy eset, ahol szintén…

Hirdetés
Hirdetés