hanyas

Élő adásban hánytak az Ironman ittas versenyzői

Ha az ember sok ittas sportoló között szeretne forgatni, nyilván igyekszik a legkevésbé részeg alanyt megtalálni, hogy legalább néhány értelmesnek tűnő szót ki tudjon belőle csikarni, na meg hogy ne hányják le a mikrofonjával együtt. A KTLA riportere, Wendy Burch is valószínűleg erre törekedett, amikor a július 4-ei, a kaliforniai Hermosa Beach-en rendezett egyedülálló Ironman verseny helyszínén készült riportot forgatni. A megméretésen mintegy 700 versenyző vesz általában részt, akik futnak egy mérföldet, majd úsznak szintén egy mérföldet a Csendes-óceánban, és csak ezután jön az igazi kihívás, megisznak ugyanis 6 doboz sört. Itt kellett tehát megfelelő alanyt találni, ami többé-kevésbé sikerült…
Hirdetés

Pánik a repülőgépen: ennyit számít, hogy egy pilóta jól kommunikál-e vagy sem

Éppen ma írtunk arról az amatőr pilótáról, aki hajtóműhibával viccelve kérte meg barátnője kezét. És – véletlen vagy sem – nem sokkal ezután olvastunk egy olyan repülőgép esetéről, ahol tényleg adódott egy ilyen hiba, még a fent említette menyasszonynak okozott ijedtségnél is nagyobb pánikot keltve. Az EasyJet egyik, Malagából Bristolba tartó járatának utasai szerint ugyanis a pilóta az indulás előtt bemondta, hogy 50 százalék az esély arra, hogy mindkét hajtómű működni fog, ezért szeretné megkérdezni, hogy ki az, aki így is maradna a gépen, és kik szállnának le inkább. Teljesen érthető módon a repülőgépen kisebb pánik tört ki. Az utasok elmondása…

Ilyet még nem láttunk: a bíró a partjelzőt állította ki – jó okkal tette

Nem tudjuk, hogy Andrew McWilliam másnapos volt-e, vagy valamiféle durva gyomorfertőzés támadta meg, de az tény, hogy mégis vállalta a munkát a skót Dundee és Kilmarnock focicsapatok közötti összecsapáson. A meccs alatt viszont a partjelző olyan rosszul lett, hogy – ne szépítsük – félrevonult okádni egy nagyot. A bíró, Craig Thomson viszont nem tudott és nem akart fittyet hányni az esetre, így felmutatta a piros lapot McWilliamnek. A BBC Sport Scotlandnek videója is van a történtekről, amit Twitteren tettek közkinccsé: Referee Craig Thomson shows the red card to assistant Andrew McWilliam after he was sick during Dundee’s win over Kilmarnock…

Fujj! Ez a legundorítóbb dolog, amit Jackass-rajongó valaha tett

A 2000-es évek elején sokan “őrültek meg” a Jackass csapatának őrültségeit látva, és próbáltak ki egy csomó agyament dolgot – ezek egy részét pont azért, hogy lenyűgözzék a Jackass sztárjait. Bam Margera nemrég elmesélte, mi volt a legőrültebb és leggusztustalanabb dolog, amit egy Jackass rajongó valaha is megtett a szeme láttára. Előre szólunk,  nagyon undorító lesz. Nekünk üres hassal is felfordult a gyomrunk, szóval ha most ettél, inkább el se olvasd. Hacsak nem akarod viszontlátni a kajádat. Mi szóltunk… Ha mégis tovább olvasol, akkor a sztori dióhéjban a következő: Bam egy autogramosztogatós közönségtalálkozón volt épp, ami előtt valami paradicsomos kaját…

Megkérte a lány kezét, de a gyomra máshogy gondolta

Darrel Hamilton Jr. a kaliforniai KFSN-TV videószerkesztője, aki úgy gondolt, hogy megkéri szerelme kezét, méghozzá nem is akárhol: a levegőben, egy repülőben ülve. Az egyetlen gond ezzel az volt, hogy aznap Hamilton gyomra nem úgy gondolta, hogy jól érzi magát több ezer méteres magasságban. Miután átrepültek a földön kirakott kérdés felett, Hamilton megérezte, hogy a reggelit hamarosan viszont fogja látni, úgyhogy gyakorlatilag csak megveregette barátnője vállát és odaadta neki a gyűrűt. Persze igent mondott, úgyhogy sok boldogságot és nyugalmas gyomrot az ifjú párnak!

Családban marad: ezek a srácok a szüleikkel téptek be!

Számos remek programot szervezhetsz a szüleiddel, már persze attól függően, mi érdekli őket, és mibe mennek bele. A következő videóban látható három szülő-gyerek páros elég laza volt, és beleegyeztek, hogy a kamerák előtt tépjenek be együtt. Ez aztán tényleg nem mindennapi, ugye? Hát, az apa-fia párost leszámítva nekünk mindenki elég lelkesnek tűnik a felvételen, és ahogy haladunk előre az időben, úgy lazul a szülő-gyerek viszony, meg a gátlások… 4 perc után ráadásul még egy óriási nyúlfej is előkerül (valószínűleg egy jelmez része lehet)! Na meg a hányós vödör is… Forrás: Sickchirpse.com

Napi bizarr videó: véget nem érő vidámparki hányás lassítva, jó zenével

Nem véletlen mondják a szülők gyerekeiknek, hogy ha ki akarnak próbálni egy-egy rázósabb vidámparki játékszert, akkor inkább ne egyenek előtte. Nem egyszer láttunk már mi is olyan srácokat, akik rosszul lettek, mert nem tudták megállni, hogy inkább nemet mondjanak arra a pár falat vattacukorra, popcornra, hot dogra és fél üveg kólára… de ilyet még bizony nem láttunk, mint amit a következő videó bemutat. Egy bizonyos Jared Alridge lassítva, remek zenére prezentálja, mekkorát hány egy gyerek a következő, “Ride” nevű alkalmatosságon. 0:28-tól kezdődik a show! És nem akarunk gonoszak lenni, de szerintünk így az egész nagyon szórakoztató, bármennyire bizarr (és lényegében tök…
Hirdetés

Nem bírta az italt, és végül saját hányásába fulladt bele a koszorúslány az esküvőn

Egy pár élete legboldogabb napjaként kellene, hogy emlékezzen az esküvőjére, ám a Hajnan tartománybeli Wenchangban zajló nász esetében inkább a legborzasztóbb lett, miután a nagy esemény buliján a koszorúslányt kissé túlitatták, aminek sajnos tragédia lett a vége. A 28 éves nő nem kis pohárkával gurított le egy hajtásra a rendkívül erős, 60 százalékos kínai pálinkából, a pajcsiuból, azaz rizspárlatból, és ettől persze ki is dőlt. Azt azonban az ott lévők sem tudták, mekkora a baj, így aztán a násznép üdvrivalgása közepette tolták ki poggyászkocsin a már nem túl jó állapotban lévő meghívottat a szállodából, ahol ünnepeltek. Azért volt, aki tudta,…

Lánya piás rókázását örökítette meg a tortán

Valljuk be, majdnem mindenkinek van olyan barátja ismerőse (ha nem ő maga az), aki a 18. szülinapján rendesen eleresztette magát, és úgy istenesen berúgott, és a felnőtté válás első pillanataira (néhány esetben hozzá lehet tenni, hogy szerencsére) nem nagyon emlékeznek. Azt mondjuk nem tudjuk, Abbi Price-nek mennyire vannak meg a múlt heti buli emlékképei, az mindenesetre biztos, hogy ő ha akarja sem felejti el, a mókának a WC feletti görnyedés vetett véget. Anyukája ugyanis gondoskodik róla, hogy kitörölhetetlenül megmaradjon az emlékezetében az aranyos jelenet. Miután ugyanis lefotózta lánya rókázását, ezt a jól sikerült felvételt adta a cukrásznak, hogy ezzel segítse…

Csak erős gyomrúaknak: 2 liter whisky-t húzott le, ez jött utána

Ernest Acosta saját elmondása szerint egy YouTube sztár, a Sickchirpse viszont csak az idióta jelzővel illeti, mivel a pasas tényleg megdöbbentő dolgokat csinál. Legutóbb 2 liter Jack Daniel’s whisky-t gurított le, amit – talán a szerinte tutinak vélt esztétikai hatás miatt – barátnője mellkasán tartott meg vedelés közben. A nő egyébként spagettipántos topja alatt nem visel melltartót, de ez tényleg csak részletkérdés. Visszatérve Acostára: nos, ő másodpercek alatt eltünteti a Jack Daniel’s-es üveg teljes tartalmát, aztán persze nem kicsit érzi rosszul magát. Ha a duma nem érdekel, tekerj 1:57-hez, de a végén, 7:10-től csak akkor nézd, ha a gusztustalan – konkrétan hányós…

Hirdetés
Hirdetés