homoszexuális

A Pride-on kérte meg barátja kezét az épp szolgálatban lévő rendőr

Ezen a hétvégén zajlik a londoni Pride, amelynek egyik felejthetetlen pillanata volt, amikor egy éppen szolgálatot teljesítő rendőr térdre borulva kérte meg párja kezét, aki igent is mondott. A londoni rendőrség egyébként éppen egy hete indította el az LGBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) hálózatát, hogy jobban képviseljék a melegek jogait és támogassák őket. Anton Brown, a hálózat elnöke szerint ezt már évek óta tervezték, rengeteg munka van már benne, hogy végre elindulhattak. Az eseményen történt eljegyzés persze sokakat meghatott, a Twittert elárasztották a jókívánságokkal. Forrás: theladbible.com
Hirdetés

Dokumentumfilmben meséli el a kannibál, hogyan ette meg egy férfi húsát +16

Egy korábbi cikkünkben mi is írtunk már Armin Meiwesről, aki megcsonkította, megkóstolta, majd megölte áldozatát. A történet dióhéjban annyi, hogy a férfi 2001-ben egy internetes chatszobában szedte fel Bernd Brandest, majd Meiwesnél találkoztak. Miután Brandes péniszéből ettek mindketten, Meiwes leszúrta áldozatát. Ezután feldarabolta, és a húst a fagyasztóba tette, amiből hét hónapon keresztül rendszeresen falatozott. A rendőröket egy másik potenciális áldozat vezette nyomra, aki szintén találkozott volna Meiwesszel, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem tette. Nos, Meiwes most életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, de persze sokan továbbra is kíváncsiak rá, illetve az okokra és indítékokra, hogy miért tette, amit…

Oroszország megbüntetheti az Apple-t a meleg emojik miatt!

Jelenleg is vizsgálják az orosz hatóságok azt, hogy az Apple megsértette-e az ország elég szigorú törvényeit, melyek a homoszexualitás propagandáját tiltják. Az ok? Az Apple-nél a tavalyi évtől elérhetőek olyan emojik, melyek azonos nemű párokat ábrázolnak, és ez több orosz parlamenti képviselőnek is szúrta a szemét, egy ortodox ügyész, Jaroszlav Mihajlov pedig akcióba lendült, és panaszt tett a rendőrségnél az almás cégre, mondván szerinte az Apple a homoszexualitást reklámozza ezzel. Ha bűnösnek találtatnak, kőkemény egymillió rubeles büntetésre is számíthatnak – ez kb. 4.2 millió forintot jelent, egy átlagos ember simán elbír a kezében annyi iPhone 6S Plust, amennyi ezzel egyenértékű.

Sms-ben támadt neki barátnője kollégájának a féltékeny srác, de valamit nem tudott…

A féltékeny ember jó nagy baromságokra képes, főleg akkor, ha nem is jár utána kellőképpen bizonyos – elég lényeges – infóknak, mielőtt nekiesne vélt vagy valós riválisának. Így volt ezzel egy amerikai srác is, aki barátnője kollégáját találta meg “kedves” sms-ekkel – ezekben arra kérte a srácot, kopjon le a barátnőjéről, valamiről viszont fogalma sem volt… Íme az üzenetváltás az elejétől kezdve. A srác megkéri a kollégát – persze belecsapva a közepébe, bemutatkozás nélkül, stb -, hogy szálljon le a csajáról. A kollégának először így le sem esik, hogy kiről van szó, aztán megírja, hogy valóban vált néhány hetente egy-két…

A melegek jogai ellen szavazó politikust megtalálták egy meleg társkeresőn

Azt hittük, hogy a két, meleggyűlölet miatt gyilkoló férfi börtönben kötött házassága lesz a sztori, amit mindig felhoznak majd a homoszexualitással és homofóbiával kapcsolatos vitában, de úgy tűnik hogy Randy Boehning történetét még többen fogják emlegetni: a republikánus észak-dakotai Boehning áprilisban a melegeket segítő törvényjavaslat ellen szavazott, azonban egy Grindr (meleg társkereső alkalmazás) felhasználó egyik nap ismerős arcra bukkant a vele beszélgető férfiak közt, és bizony nem csak hasonlóságról volt szó, valóban a 49 éves, a melegjogokat ellenző férfi próbált vele megismerkedni, sőt, még alulöltözött képeket is küldött neki. Boehning be is vallotta nagy nyilvánosság előtt, hogy tényleg ő az,…

Egy amerikai prédikátor szerint sok fiatal a Pokémon miatt lett meleg

Azok után, hogy fejenként több, mint 80.000 forintot kért híveitől Creflo Dollar (tényleg ez a neve), egy befolyásos atlantai teleevangelista, hogy új luxusrepülőt vehessen magának, azt hittük, hogy évekig nem fogunk hallani az internet által körberöhögött hittérítőről, ehhez képest most újabb elképesztő hír érkezett a táborából: egy alaposnak nem igazán nevezhető tanulmányuk szerint sok fiatal, akik a ’90-es évek közepén a Pokémon franchise (főleg a sorozat) hatása alá kerültek, a fallikus testrészekkel bíró zsebszörnyek, valamint Ash és Brock románca miatt homoszexuális irányba hajlottak el. Reméljük, hogy csak a Christ News nevű oldal szatirikus viccéről van szó, és ezt senki sem…
Hirdetés

Nem szívesen beszél Dumbledore szexuális irányultságáról JK Rowling

JK Rowling írónő nem nagyon szereti, ha kérdezősködnek Albus Dumbledore szexualitásával kapcsolatban. Pedig 2007-ben maga vetette papírra a Harry Potter és halál ereklyéi című kötetben, hogy a Roxfort igazgatója meleg. Egy twitteres bejegyzésben, amelyet azóta töröltek, az egyik rajongó, Ana Kocovic érdeklődik, hogyhogy Dumbledore meleg, ő ezt egyáltalán nem látja rajta. A szerző nem túl kedves hangnemben válaszolt neki, ő ezután pedig még meg is köszönte, hogy írt neki Rowling. A lány annyit kérdezett egyébként, hogyhogy Dumbledore meleg, hisz ő nem látja rajta. Nos, a buta kérdésre az írónő frappáns választ adott (vagy legalábbis őszintét), azt írta: „Talán azért, mert…

Fotókon meleg srácok, akik hasonmásaikkal járnak

Ugye, te is találkoztál már olyan párokkal, akik nemcsak belső tulajdonságaikban illettek össze, és nemcsak ezekben hasonlítottak egymáshoz, hanem külsejüket tekintve is. A következő fotó-összeállításhoz hasonlót viszont talán még nem láttál: a Cheezbuger.com 10 meleg párról közölt fotókat, akik amellett, hogy egymással randiznak, még tökéletes hasonmások is. Nézd meg a képeket, és látni fogod, hogy a párok közt a hasonlóság tényleg elképesztő. Sok esetben a párok kiegészítőkkel és/vagy a ruháikkal is ráerősítenek arra, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Mások egyszerűen csak örülnek annak, hogy megtalálták a párjukat. És azt is megmutatják, mennyire szeretik egymást – meg a közös mókázást. Forrás: Cheezburger.com

Videó: így mondja el egy ikerpár az apjuknak, hogy melegek

Talán már elcsépeltnek tartod, ha azt hallod, hogy éld az életed, légy boldog, és vállald nyíltan, aki vagy. Austin és Aaron Rhodes viszont nemcsak mondják, hogy fel kell vállalni magunkat olyanoknak, amilyenek vagyunk, hanem meg is teszik: videóra vették, ahogyan apjuknak elmondják telefonon, hogy melegek. Mindketten. Egy kis sírás után megszületik a coming out, amit apu nagyon jól fogad. Bár először nem tudja, hogyan reagáljon, de aztán elmondja, hogy ez már másmilyen világ, mint amiben felnőtt. Azt is hozzáteszi, hogy bármi történjék is, mindig szeretni fogja a fiait. Íme a videó, amit eddig több mint ötmillióan néztek meg, és amihez…

Hirdetés
Hirdetés