hús

Napi tudományos: több szex szerepel a húsevők étlapján, mint a vegákén

Igen, persze, tudjuk: egyesek azt állítják, több okból is érdemes húsmentesen étkezni, legalább egy ideig. De mi eddig akárhogy próbáltuk, egy-két napnál nem bírtuk tovább. Na jó, nem is próbáltuk olyan sokszor, de most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ha hozzánk hasonlóan te is szereted a húsételeket, és rendszeres fogyasztója is vagy ezeknek, akkor jót teszel a szexuális életeddel. Mármint a Gourmet Meat Club szerint, akiknek nemrég végzett felméréséből kiderült: a húsevők bizony többet gyűrik a lepedőt, mint a vegetáriánusok. Arról nem szól a fáma, hogy a mennyiség a minőség rovására megy-e, vagy azzal együtt jár. De…
Hirdetés

Egy tanulmány szerint a vegetáriánusok egészségtelenebbek, mint a húsevők

A vegetáriánusok kontra húsevők között sokszor fellángol a vita, hogy vajon melyik az egészségesebb. Azzal, hogy hús fogyasztása nélkül sok vitamin nem jut a szervezetünkbe, mindenki tisztában van, a zöldségek fontosságát azonban természetesen senki nem kérdőjelezi meg. Bár nyilván ezzel nem zárul le a polémia, de egy közelmúltban végzett felmérés szerint a húsevők bizony sokkal egészségesebbek, mint vegetáriánus társaik. Az osztrák egészségügyi felmérésből származó adatok felhasználásával a kutatók megvizsgálták az étkezési szokásokat és az életmódbeli különbségeket a húsevők és a vegetáriánusok között. A grazi szakemberek kor, nem és társadalmi- gazdasági státusz szerint vizsgáltak 1320 egyét, az ő eredményeiket hasonlították össze….

Impossible burger: teljesen növényi alapú, mégis hús íze és szaga van!

A húsfogyasztás visszafogása világszinten egyre sürgetőbb feladat, s bár egyre töb vega és vegán ember van, mégis drasztikusabb módszer kell ahhoz, hogy egy átlagos, húsrajongó letegye a kedvencét. A növényi alapú húspótlók már régóta népszerűek, azonban azt be kell vallani, hogy az eddig ismert tofus, szójás és egyéb anyagokból álló hússzerű dolgok nem teljesen váltják ki a steaket vagy egy finom burgert. Az Impossible Food úgy néz ki, hogy megtalálta a megoldást, ugyanis a fent említett növényi anyagokból és különböző kémiai vegyületekből sikerült megteremteniük a hamis húst, mely állagra, ízre, szagra teljesen megegyezik – az állításuk szerint – a hagyományos…

Ilyen az, amikor a megrögzött vegetáriánusoknak húst kell enniük

Hogy mi vesz rá egy vegetáriánust akár több év után is, hogy épp egy YouTube-ra szánt videóban szerepelve próbáljon ismét húst enni, nem tudjuk, három nő mégis így tett. Egyikük egy, másikuk öt, míg a harmadik alany már 30 éve megrögzött vegetáriánus. A többféle húst megkóstoló szereplők közül volt, aki nem feltétlen az ízen akadt fenn, sokkal inkább annak nem örült, hogy borjúhúst tesz a szájába. A csirkeszárny kóstolásánál azonban egyikük bevallotta, hogy az bizony finom, míg a legrégebb óta vegetáriánus egy ponton megjegyezte az elé rakott tányérra pillantva, hogy az bizony “nem úgy néz ki, mint egy étel”.

Kirúgták a szakácsot, aki azt írta: húst tett a vegánok ételébe

A nagy-britanniai Derby-ben található Littleover Lodge Hotel séfje, Alex Lambert nemrég azt írta az Instagramon, hogy titkos szórakozása nem volt más, mint hogy titokban húst is tegyen a vegánok ételébe. Ha belegondolunk, ez egy nagyon csúnya és aljas dolog – lenne, ha igaz volna. Ugyanis a dolog a főszakács szerint nem volt igaz, sőt, neki soha szándékában sem állt ilyesmi. Csak azért írta ezt Instagramon, mert egy vegán nő felbosszantotta: kommentjében azt közölte a szakáccsal, hogy egyen csak továbbra is állati eredetű dolgokat, és legyen szívbeteg, továbbá, hogy ő lesz a felelős a kislánya haláláért is, ha állati eredetű táplálékot ad neki. Itt…

E. T. rossz számot hívott, és a nyárson végezte?

Néhány vegán sokféle módon próbálja meggyőzni húsevő embertársait, hogy bizony ideje változtatnia evési szokásain. A Geekologie honlap azonban nemrégiben bemutatta az Eating E. T. projektet, ami olyan vizuális sokkot okozhat, ami után talán remélik, hogy jó néhányan nem lesznek húsfalók. Természetesen nem arról van szó, hogy E. T. rossz számot hívott, elkeveredett, majd a nyárson végezte, és hát nyilván ilyen betömött szájjal nem is nagyon tudna beszélni. Sőt annyit elöljáróban elárulunk, hogy szerencsére nem is valódi idegent pörköltek a nyárson, hanem gluténből készültet. Az pedig, hogy ez mennyire rettent el bárkit is, nagy kérdés, de nehezen hihető, hogy emiatt valaki…

Mitől lett ilyen izmos ez a bika?

Testépítők is elképednek a fehér-kék belga fajtájú szarvasmarhák láttán, ugyanis ezek az állatok megdöbbentően néznek ki: több évtizedes tenyésztési szelekció következtében lettek robosztus, hús- és izomkolosszusok. Persze időről időre felvetődik a kérdés, hogy nem genetikai mutáció vagy szteroidos kezelés miatt néznek-e így ki ezek az állatok, de ezt eddig mindig cáfolták. További érdekesség, hogy a fajtát mesterségesen szaporítják, mert a vemhesítést a tehenek nem élnék túl a bikák akár egy tonnánál is nagyobb súlya miatt. És nézd csak meg a farukat: úgynevezett „dupla” farizomzattal rendelkeznek a tehenek és a bikák is. Emiatt a nőstények nem képesek a természetes szülésre, így…
Hirdetés

A sorozatgyilkos, aki hamburgert készített áldozataiból +16

A címet olvasva akár azt is hihetnéd, hogy egy rémmese következik, ám a történet nem kitaláció, hanem megtörtént. Egy Baltimore-i férfi, Joe Methany ugyanis áldozatai húsát is belekeverte azokba a hamburgerekbe, amiket bódéjánál eladott a vevőinek. “Az emberi hús nagyon hasonlít a disznóhúsra, így ha összekevered a kettőt, senki sem tudja ezt megállapítani” – magyarázta később a sorozatgyilkos. De ne szaladjunk ennyire előre – kezdjük inkább az elején. Immár 21 éve történt, hogy Metheny két prostit hívott át magához, a 45 éves Cathy Ann Magazinert és a 26 éves Kimberly Spicert. Leszúrta mindkettőjüket, majd feldarabolta a testüket. “Tupperware edényekbe csomagoltam…

7 éve csak húst eszik egy amerikai férfi

Biztosan te is épp elégszer hallottad már, milyen fontos a kiegyensúlyozott étkezés, meg hogy nem lehet például csak húson élni. Ezt igyekszik megcáfolni egy amerikai pasas, Derek Nance, aki hét éve csak nyers húson él. Nincs köret, nincs kenyér, csak nyers hústermékek, mellé esetleg egy kis zsír. Vagy halfejek. A férfi ugyanis megismerkedett egy Ingre nevű nővel, aki hozzá hasonló húsevőnek vallja magát, de “csak” 90 százalékban, tehát 10 százalékban más eredetű termékeket is engedélyez magának. Ingre mutatta meg Derek Nance-nek, hogy mi a legtutibb húsos csemege: a halfejek. Ezekből az asszony smoothie-t is készít, de Derek bátorsága nem terjedt…

Hirdetés
Hirdetés