idióta

Azt mondta, szuperereje majd megvédi a krokodilok ellen a tóban – nem így történt

Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de mi elég szkeptikusak vagyunk azokkal az emberekkel szemben, akik csak szupererejükre hagyatkozva szeretnének valamit elérni. Ma reggel például egy indonéziai sámánról olvastunk, akit Supriantónak hívnak, és bizony nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy bemerészkedik egy krokodiloktól hemzsegő tóba, ahol egy előző nap szerencsétlenül járt fiú után kutatott volna. A következő felvételen láthatod őt, már a vízben, és az is látszik, hogy eleinte tényleg nem bántják a krokodilok (hatott a szupererő?). Aztán viszont, amikor úszni kezd, hirtelen lerántják a víz alá. Ez volt ebben a régióban a harmadik krokodiltámadás július óta, és a negyedik idén. Ha…
Hirdetés

Letartóztatták: elég nagy marhaságot csinált a Puddle Of Mudd frontembere

Wes Scantlin, a Puddle Of Mudd frontembere tett már néhány olyan dolgot, amire felvontuk a szemöldökünket (például lesétált a színpadról koncert közben, illetve egy rajongót azzal vádolt, hogy ellopta a házát), de legutóbbi tettével tényleg túllőtt a rocksztáros baromkodáson. Scantlint ugyanis szombat este letartóztatták, mert egy gázpisztolyt akart felvinni magával a Los Angelesből a texasi Kellerbe tartó repülőgépre. Mivel más vádpontok is felmerültek, a zenész óvadéka összesen 850 ezer dollár lenne. Ennyi pénzt viszont így hirtelen nem tudott összeszedni, ezért nem távozhatott az incidens után az őrsről, sőt, valószínűleg egy ideig még rács mögött is marad. Ennek következtében zenekarának szombat esti…

Ne utánozd őket: így lesz életveszélyes a “csináld magad” meló

Talán veletek is előfordult már, hogy a haverokkal úgy döntöttetek, inkább ti oldjátok meg a ház körüli teendőket vagy egy-egy nagyobb használati tárgy A-ból B-be való szállítását. De reméljük, még csak hasonlóakat sem követtetek el, mint amiket a következő képeken fogtok látni – és ilyesmi a jövőben se jusson senkinek az eszébe, mert tényleg életveszélyes mutatványokról készült fotók következnek! Egy biztos: néhány embernél nem véletlenül él tovább a felesége… Ez nem házimunka, de azért… nem igaz, hogy egy trambulint pont egy több emelet magas társasház tetején lehet csak felállítani. A szállító: Ember, hol a sisakod?! Néhány további kép: Forrás: TheSun.co.uk

Az év balekja: rálőtt egy tatura, de a golyó visszapattant, és őt találta arcon

A tatukról nem tudunk túl sokat, de az tény, hogy eszünkbe sem jutna bántani őket. Kemény páncéljukat látva meg abban is biztosak vagyunk, hogy ha mégis arra kerülne a sor, hogy fegyvert kellene rántanunk, mi húznánk a rövidebbet. Ezért inkább nem lőnénk rájuk. Hát, nem mindenki gondolkodik hozzánk hasonlóan: egy texasi férfi csütörtök hajnalban háromszor sütötte el 38-asát, amikor a kertjében meglátott egy tatut. Legalább egy golyó biztosan visszapattant, és emberünket rendesen pofán találta. Az állkapcsán érte a találat, de a kórházban helyrepofozták – már bocs a bizarr szóhasználatért. A tatut nem találták meg – a seriff szerint gyorsan kereket oldott,…

Kalapácsot vett a szájába a tinilány, de kiszedni már nem tudta

Új szintre emelte az otthon elkövethető baromságokat egy Kaley nevű 14 éves lány: a louisianai tini ugyanis, miközben egy barátjával beszélgetett az egyik koreai popegyüttesről, azt találta mondani, hogy egyikük olyan szép, hogy ő egy kalapácsot is a szájába venne. Arra tippelünk, hogy ezt azért lenne hajlandó megtenni, ha találkozhatna ezzel a szép popsztárral, de őszintén szólva ebben a félmondatban tökre nem értjük a logikát. Mindegy is, mert nem ez volt a legnagyobb őrültség, hanem az, hogy Kaley barátja unszolására tényleg bevette a szájába a kalapácsot, kivenni viszont már nem tudta. Aztán úgy 10 perc után mégis sikerült neki, de addig…

Ez a férfi lehet a világ legbutább betörője – nézd meg, miért

Nem szeretjük a túlzásokat, de a most következő videóban látható férfi szerintünk tényleg a világ legostobább betörője lehet – és nemcsak azért, mert nem iktatta ki a kamerát, mielőtt megpróbált volna betörni egy malajziai áruházba. Az egész annyira szürreális, hogy inkább nem is mondunk semmit, mert ezt a saját szemeddel kell látnod! Íme, a videó: Ugye, hogy elképesztő? Hogy lehet valaki annyira ostoba és vaksi, hogy nem néz egy picit balra – akkor észrevehette volna, hogy kár a fáradtságért, hogy feltépje az ablakot, amikor simán átsétálhatott volna abba az üres udvarba. Ami még mindig nem az áruház, ahová be akart…

A nap videója: vízbe hajtott a kompról ez a türelmetlen autós

Lassan járj, tovább érsz – tartja a mondás. Amit valószínűleg nem ismert a következő rövid videóban látható autós – emberünk a Krím-félszigeten próbált elsőként a szárazföldre hajtani egy kompról, csak hát ahhoz sem volt türelme, hogy kivárja, míg rendesen kikötnek. Ennek pedig meg is lett az eredménye: orral a tengerbe esett, és szerintünk csak a csodának köszönheti, hogy őt és autóját gyorsan kihalászták, így nem esett baja. A felvételen még azt is láthatod, hogyan próbál neki jelezni a komp egyik dolgozója, hogy várjon, emberünk viszont fék helyett a gázra lép… aztán úszik egyet, az autójával együtt. Forrás: DailyMail.co.uk
Hirdetés

Videó: magát és másokat is veszélybe sodort ez az “idióta” bringás

A spanyol rendőrök sem találtak jobb szót a következő videóban látható bringásra, mint hogy “idióta”. A férfi ugyanis egy legalább 100 km/h-val haladó kisteherautó hátuljába kapaszkodva haladt a mallorcai Palma repülőterétől nem messze lévő autópályaszakaszon. Ez így önmagában is veszélyesen hangzik, de gondoljunk bele, mi lett volna, ha bármi történik? Magát és másokat is veszélybe sodró akciója miatt most keresi a rendőrség a bringást, és a felelősségre vonás mellett 500 eurós bírság is vár rá. A felvételt egy turista készítette egy taxi anyósüléséről, itt tudod megnézni: Forrás: DailyMail.co.uk

“Szerencsehozó” pénzérméket dobott a repülőgép hajtóművébe egy 80 éves néni

Számunkra teljesen hihetetlen, de tényleg komolyan gondolta tettét az a 80 éves néni, aki a sanghaji nemzetközi repülőtéren pénzérméket dobott annak a repülőgépnek a hajtóművébe, amivel épp utazni készült. Az egyik utastársa vette észre, hogy furcsán viselkedik, és ő kért segítséget. A dolog vége egy ötórás késés lett, mivel az egész hajtóművet át kellett vizsgálni a történtek után – a hírek szerint egyébként az idős hölgy által eldobott kilenc érme közül csak egy ért célt, de ez is épp elég lett volna a tragédiához. A néni a rendőröknek azt mondta, hogy azért tette, mert az elszórt pénzérmét szerencsét hoznak – és hogy…

Rossz véget ért az ukrajnai hídmászás – ezt tényleg ne csinálja senki a srác után!

Még mindig nem ment ki a divatból az az őrület, hogy fiatal srácok és lányok magas épületekre másznak fel, egy-egy fotó, videó vagy szelfi kedvéért, amivel később henceghetnek a haverok előtt. Már ha nem járnak úgy, mint a következő rövid felvételen látható srác, aki egy kijevi híd legmagasabb részére mászott fel, és ott akart egyet csimpaszkodni. Hát, a dolog nem jött össze – a gyerek lezuhant, és bele is halt a “kalandba”. Korábban egy modell “lógott le” egy felhőkarcolóról Dubajban, mindenféle kibiztosítás nélkül. Ő nem zuhant le, de higgyétek el, a dolog sokkal inkább a szerencsén múlt, mint bármi máson… arra…

Hirdetés
Hirdetés