Iron Man

100 millióba kerül az eddigi legélethűbb, részben működő Vasember páncél

Miközben egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy Tony Stark segédje, a filmekben is látott mesterséges intelligencia is elkészüljön, éppenséggel páncélfronton sem vagyunk lemaradva. Az eddigi legélethűbb, legprofibb változatot Kínában készítették el, és 46 apró motor mozgat benne nem kevesebb, mint 567 alkatrészt. Egyelőre még csak “kinyílik” a Toys Asia által gyártott, 107 millió forintba kerülő páncél, de tulajdonosa nem tud belebújni, és belülről irányítani azt, viszont így is elég impresszív:
Hirdetés

Zuckerberg otthonát a Vasember fogja irányítani?

A Facebook-atya Mark Zuckerberg is használja bizony a közösségi hálót. Nemrégiben feltette például azt a nagyon fontos kérdést, hogy a követői szerint kinek a hangja irányítsa majd az okosotthonát. A lelkes hozzászólók többsége pedig Robert Downey Jr.-ra szavazott, és bizony a színész sem volt rest, hamar reagált, miszerint simán kivitelezhető a dolog, de a Vasember szerint érdemes azért elgondolkodni a filmbeli virtuális asszisztensén, Jarvison, azaz Paul Bettanyn is és Benedict Cumberbatch-on is, aki épp Doctor Strange bőrébe bújt. Zuckerberg pedig ha már kérdez, figyeli is az ötleteket, szóval azonnal válaszolt, hogy most kezd izgalmas lenni a dolog. Persze nem biztos,…

Mini Vasember várta Robert Downey Jr-t a kórházban

Néhányan úgy gondolják, a jótékonykodó sztárokról szóló híreknél nincs is unalmasabb, de mi nem értünk egyet, sőt, kifejezetten szeretjük azokat a cikkeket, amik arról szólnak, hogy híres emberek mit tesznek azért, hogy szerencsétlen sorsú embereknek, gyerekeknek jobb legyen az élete – ha csak egyetlen napra is. Legutóbb Robert Downey Jr aranyozta be a Great Ormond Street Hospital nevű kórházban ápolt beteg gyerekek napját, különösen egyvalakiét. Hétfőn több gyerekkel is fényképezkedett és beszélgetett a Disney által szervezett különleges eseményen (2008 óta 10 millió fontot gyűjtött ezeknek a rendezvényeknek hála jótékony célra a vállalat – a szerk). A világsztár főleg rákbeteg gyerekekkel…

Így néz ki az asgardi Vasember páncélja

A Prince Armory tervezője, Samuel Lee már olyan fantasztikus ruhákat és páncélokat álmodott meg, mint Joker, Loki vagy Darth Vader középkori változatai, és most elkészítette a pompásan részletes asgardi Vasember viseletét is. Ez az öltönyféleség bőrből és rézből készült, de persze nem eladó. Egyedi megrendeléseket persze hajlandó megvitatni, az azonban könnyen elképzelhető, hogy ehhez Tony Stark bankszámlája sem ártana. Forrás: robot6.comicbookresources.com

Végignézték az összes újkori Marvel filmet, és rájöttek néhány dologra!

A Cracked pár írója úgy döntött az Age of Ultronra való várakozás közben, hogy leülnek és egy jókora filmnézős maratont tartva ledarálják a MCU (Marvel Cinematic Universe), tehát az egy világban játszódó Marvek filmek mindegyikét – ez azt jelenti, hogy megnézték a három Vasembert, a két Amerika Kapitányt és Thort, a Galaxis őrzőit, az első Bosszúállókat, sőt, még az Edward Norton főszereplésével elkészült Hihetetlen Hulk filmet is, mivel attól, hogy a karakterek átjárása ott még nem volt jelen, az is része az univerzumnak. Ahhoz képest, hogy a Marvel filmeket általában könnyedebb, szórakoztatóbb daraboknak tartják (főleg a DC adaptációkhoz viszonyítva), egyben…

Videó: így működik Vasember kesztyűjének otthon barkácsolt verziója

Gyakran nézünk az interneten olyan oldalakat és videókat, amelyeken a leleményes, kreatív és ügyes fiúk-lányok otthon, saját kezűleg készítenek el kisebb-nagyobb kincseket. Nos, most is egy ilyenre leltünk, legalábbis mi annak tartjuk: egy film- és barkácsolás-rajongó a Vasember kesztyűjét készítette el, méghozzá nem is akárhogy. A kütyü nemcsak hasonlít az Iron Man mozikban és a Bosszúállókban látott kesztyűre, hanem működik is! A következő videóban megismerhetitek a működését, és láthatjátok, hogyan lő ki apró alumínium lemezeket, és a benne lévő lézer hogyan durrantja ki a léggömböket, illetve mire képes a fával és egy naranccsal. Mi is nagyon szívesen eljátszanánk ezzel! És…
Hirdetés

Így adott át Vasember egy bionikus kart egy szegény kisfiúnak

Robert Downey Jr. a Marveles képregényfilmek miatt már alapból az internet egyik kedvencévé vált, de ezután aztán főleg! A színész a 7 éves Alex-et látogatta meg, akinek jobb karja nem fejlődött ki teljesen. Szerencsére tudtak rajta segíteni egy bionikus karral, amit a fejlesztő Albert Manero egy nagyon király módon szeretett volna átadni a kisfiúnak. A kart nem más, mint maga Tony Stark hozta el neki, melynek természetesen hihetetlenül örült. A Limbitless Solutions ugyanis megfizethető áron kínál ezekhez hasonló bionikus végtagokat, “olyan családok gyerekeinek, akik megakarják mutatni a játszótéren, hogy mekkora királyak”! Az erről készült videót lenn meg is nézhetitek: https://

A szuperhősök hétköznapjai

Hrjoe Photography’s fotósa, Edy Hardjo azt kívánta bebizonyítani, hogy a szuperhős figurák nem csak a gyerekeknek valók. A projekt kitalálója néhány kedvenc hősét vicces és szokatlan helyzetben fotózta le, például ahogy a félelmetesnek tűnő hősök a falra pisilnek, vagy hogy a Fekete Özvegy (Black Widow) egy kemény harc után ledobja a melltartóját. Mindezt a fényekkel és jó beállításokkal érte el. Mint azt Hrjoe egy interjúban elmondta, a hétköznapi élményeit, tapasztalatait használta ötletként, és csak kicserélte a megszokott dolgokat szokatlanokra. Forrás: boredpanda.com

Néha a szuperhősök is ráunnak a városi környezetre

Benoit Lapray fotós a természetben sétálva jött rá arra, hogy egyes szuperhős karaktereket csak egy-egy adott városban tud az ember elképzelni, sőt, úgy általában csak urbánus környezetben látja az ember maga előtt pl. Batmant, Pókembert, de még a túrázásra 2 másodperc alatt képes Flasht és Supermant is. Néhány remek természetfotó és egy kis Photoshop segítségével meg is mutatta, hogyan néznének ki kedvenc képregényhőseink akkor, ha végre szívnának egy kis friss levegőt:

Hirdetés
Hirdetés