IT

Az – júliustól forgatják a 2. fejezetet

A horror lényege a meglepetés. A jó horroré a nagy meglepetés. És mert az AZ nagyon jó horror, senki ne várjon arra, hogy a második fejezet egyszerűen megismétli majd az elsőt, csak gyerekek helyett felnőttek lesznek benne. A Den of Geek honlap interjút készített a Pennywise-t megformáló Bill Skarsgård-dal, aki hamarosan kezdi az új forgatást. – Hamarosan kezdjük az Az – 2. fejezet forgatását, úgyhogy próbálok visszazökkenni a figurába – nyilatkozta a színész, aki az első részt olyan félelmetessé tette. – Valószínűleg júliusban kezdődik a munka, de én már igyekszem ráhangolódni. Ez most nagyon más lesz, mint az első rész…
Hirdetés

AZ 2.

Végre tudjuk, mennyi időt kell bohócfrász nélkül töltenünk. A New Line stúdió hivatalosan is közzétette elsöprő sikerű horrorfilmje, az AZ (IT, már a mozikban) második része premierjének az időpontját. A második fejezetet 2019. szeptember 6-án kezdik vetíteni az Egyesült Államokban és a világ más országaiban. Az első részben egy amerikai kisváros gyerekcsapata fogott össze a 27 évenként felbukkanó, gyerekzabáló, piros orrú démon ellen, a második részben természetesen a felnőtt korukban visszatérő bohóccal kell megküzdeniük. A filmet sikerre vivő (sőt, sokak szerint az egész horror műfajt megújító) rendező, Andy Muschietti nemrég azt nyilatkozta, hogy valamikor 2018-ban fog forgatni: ezek szerint nincs…

Pennywise tarol a mozikban, infók a folytatásról

Mindenki azt jósolta, hogy az AZ (It, már a mozikban) nagyot fog szólni a világ mozijaiban, ám az eredmények túlszárnyalták az eredeti várakozásokat. A Stephen King regényéből készült bohócos rémfilm minden idők legsikeresebb horror-premierjévé nőtte ki magát, és csak az Egyesült Államokban már a bemutató utáni hétvégén több mint 117 millió dollár bevételt hozott. Egyúttal több mint megduplázta a szeptemberi premierek eddigi rekordját, amelyet mostanáig a Hotel Transylvania 2. tartott – ami már csak azért is különleges eredmény, mert az AZ elkészítésére „mindössze” 35 millió dollárt költöttek. A filmet 46 országban mutatták be egyszerre, és szinte mindenütt rögtön a toplista…

Már biztos: lesz rendezői változat is az Azból

Ha láttad az Az-t a moziban, és tetszett, szerintünk már te is alig várod a DVD-s / Blu-ray-es megjelenést. Eltaláltuk? Akkor van egy extra jó hírünk számodra: a rendező, Andy Muschietti a Yahoo-nak elárulta, hogy lesz rendezői változat is a filmből. Sok mindent nem mondott erről egyelőre, de annyit tudunk, hogy ez a rendezői változat nagyjából 15 perccel lesz hosszabb a moziban látott verziónál. Azt is elmondta, hogy valószínűleg helyet kap benne egy olyan jelenet, ami teljessé teszi Stanley Uris történetszálát – bar-micvóján olyan beszédet mond, amelyből kiderült, hogy tulajdonképpen a felnőtteket hibáztatja azért, ami Derry-ben történik a gyerekekkel. Ezen kívül…

Pennywise-nak öltözött rajongók töltötték meg a mozitermet az Az premierjén

Az elmúlt időszakban elég nagy hype-ja volt Stephen King klasszikusának, az Az című horrort Andrés Muschietti rendezésében már nagyon várták a rajongók. A texasi Austinban található Alamo Draft House nem is hagyta ki a nagy lehetőséget, a különleges mozi lehetővé tette, hogy a premiert aki akarja, bohócruhában nézze meg. Az érdeklődés igen nagy volt, és bár persze sokan megijedtek vagy igencsak meglepődtek, mégis három telt házas vetítést nézett meg egy rakás Pennywise-nak öltözött rajongó. Went to see IT, I'm first in the screen and this fucking guy's just sitting there. pic.twitter.com/b3oatLGdrs — Chris (@HG_Hohbes) 2017. szeptember 8.

Dwayne “The Rock” Johnson is megosztotta véleményét az Az-ról

Dwayne “The Rock” Johnson azon szerencsések egyike, aki egy ideje már kipipálhatta mozifilmes listáján (már ha van neki ilyen) az Az-t, de Instagramon csak most, a premier környékén mondott róla véleményt. A Szikla nagyon szereti a horrorműfajt, és szerintünk a bohócoktól sem kell félnie, hiszen bárkit félkézzel elintéz… na de nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy mit írt: hát csupa jókat, lenyűgözte őt a produkció. A pankrátorból lett filmsztár szerint ez volt az egyik legjobb film, amit életében látott, a top 10-ben biztosan benne van. Ezen felül az Az – és most őt idézzük – “nemcsak hogy újradefiniálja a…

A profi bohócok iszonyúan megszívták az Az sikerét, állítja szervezetük vezetője

Bizony, a bohócoknak is van saját világszervezetük (World Clown Association), annak pedig egy Pam Moody nevű elnöke, aki nemrég panaszkodott egy kicsit a médiában. Szerinte ugyanis Stephen King nagy sikerű könyve, az Az és minden ezen alapuló mű (értsd: sorozat és film) sikere árt a bohócok megítélésének, sőt, egyeseknek jóval kevesebb a munkájuk. Mert hogy az emberek és különösen a gyerekek rettegnek a bohócoktól. Ezt pedig – állítja Pam Moody – nagyban az 1986-os regény hozta elő a társadalomból. Tény, hogy az alakváltó Pennywise nem egy kedves kis lény, sőt… de mi azzal értünk egyet, amit Stephen King írt Twitteren: a…
Hirdetés

Az-lázban ég a világ, a csatornafedeleken megjelentek a piros lufik

Elérkezett a várva-várt Stephen King-remekből készült Az bemutatója, és ezzel együtt a világ mind több pontján bukkant fel ilyen-olyan motívum a bohóchorrorból. Néhány napja Sydney lakóit rémisztették halálra a csatornafedélhez kötözött piros léggömbökkel, amikhez üzenet is társult. Mint kiderült, ezek a „bölcsességek” mind kötődtek valamilyen formában Pennywise félelmetes történetéhez, és persze az is kiderült, hogy egy jó kis promóról volt csupán szó a 7-ei bemutató előtti napokban. De nemcsak az ausztrálok készülnek, a pennsylvaniai Lititz lakóit is alaposan megijesztette az a mókás kedvű prankster, aki azzal rázta fel az álmos kisváros lakóit, hogy szintén piros léggömböket kötött a csatornafedelekhez, csak…

Ez a Pennywise-nak öltözött kisfiú ijesztőbb, mint az Az hírhedt bohóca

Te mit tennél, ha épp nagyon unatkoznál? Új sorozatot kezdenél nézni, átmennél a legjobb haverodhoz, végre megfürdetnéd a kutyádat, vagy mondjuk fognál némi festéket, és Pennywise-nak sminkelnéd a kisöcsédet? Ez utóbbit követte el nemrég egy Eagan Tilghman nevű fiatal művész is, majd megosztotta a nagyvilággal a tesójával töltött – vélhetően már nem is olyan unalmas – délután fotóit. A kis Louie szerintünk ijesztőbb, mint az igazi Pennywise! Nézd csak: Facebookon és Instagramon több százan lájkolták és osztották meg a képeket, Instán az Az című mozi rendezője, Andy Muschietti is. További képeket ide kattintva találsz a kis Louie-ról. Míg más gyerkőcök kisautókkal játszanak,…

Te néznéd olyan moziban az Az-t, ahol bohócokkal van tele a nézőtér?

Kis túlzással már csak pár nap választ el minket az Az bemutatójától, és persze naná, hogy most számos mozi próbál valami különleges vetítéssel kitűnni a többiek közül. Az austini Alamo Drafthouse például nem is egy, hanem mindjárt három olyan screeninget is kínál szeptember 9-én, ahol – és most kapaszkodj – bohócokkal lesz tele a nézőtér. Mert hogy minden résztvevőtől azt kérték, hogy öltözzenek Pennywise jelmezbe. A vetítések előtt egy kis bulival, arcfestéssel, nyereményjátékkal és fényképezkedéssel is várnak mindenkit – és igen, az emberek imádják: a három előadásból kettőre már most elfogytak a jegyek. Ha a film önmagában nem lenne elég…

Hirdetés
Hirdetés