kamu

Kamu kínai cuccok, amik majdnem olyanok, mint az eredetiek – de csak majdnem

Ki ne esett volna már kísértésbe, hogy egy drága ruha, cipő, konzol vagy okostelefon helyett rendel inkább egy “óccó kici kínai” verziót a netről vágyai tárgyából? A többség persze úgy érzi, bár ne tette volna, hisz ezekkel az olcsónak tűnő hamisítványokkal rendesen be lehet fürödni – ahogy az a GoSocial.co fotógyűjteményéből is kiderül. Alma vagy körte, nem mindegy? Hát, akik ezeket a kamu iPhone-okat gyártották, azoknak ez a kettő tök ugyanaz. Egy jó Xboy konzolt valaki? Még néhány “csúcsszuper” kamu ruha, cipő és játék: Manikűr szett? Hát, A hihetetlen Hulknak esetleg… Aki ezt a bokszzsákot rendelte, “kicsit” megdöbbent, amikor a…
Hirdetés

50 Cent jól beszívatta ezeket a srácokat, mondván, hogy az anyukájukkal randizik

Persze, tudjuk, kevés az esély arra, hogy egyik nap az anyukád közli: van valakije, aki történetesen egy világhírű rapper, és szeretné neked bemutatni az illetőt. Te hogyan reagálnál? Hát, mi valószínűleg ahhoz a sráchoz hasonlóan, akinek a következő videóban majd’ kiugrik a szíve a helyéről izgalmában. De az egész persze csak egy remekül előadott prank, a főszerepben pedig 50 Cent, az anyukák, és a rendesen beszívatott tinédzserek. A hírnév elképesztő hatással van a srácokra: egyikük még a nevét is megváltoztatta volna, sőt, apa-fiú albumot is szívesen kiadott volna a világhírű rapperrel. Már persze, ha Fitty tényleg összejött volna a mamájával….

Mindenki azt hitte, eljegyzés lesz, de egész mást látunk ezeken a képkockákon

Képzeld el a következőt: egy hatalmas teremben ül egy pár, családdal, barátokkal, amikor a fiú szót kér, és megható dolgokat kezd mondani a lánynak. Többen is előveszik a mobiltelefonjaikat, mert úgy gondolják, itt a nagy pillanat. Bizony, itt eljegyzés lesz! Hát, a következő videóban nem azt fogsz látni – a potenciális vőlegény a szép gondolatok után azzal vádolja meg a párját, hogy félrelépett, ledobja elé a gyűrűt és elviharzik. Egyesek szerint a videó kamu, mások szerint viszont elég élethűnek tűnik. Te mit gondolsz? Forrás: DailyMail.co.uk

Hogyan szúrhatod ki a hamisított dizájnertáskát? Már erre is van mobil app!

Meglátsz a neten egy gyönyörű, alig használt dizájnertáskát, és nagyon szeretnéd megvenni… de mi van, ha hamisítványért fizetsz ki jó pár tízezret? Persze, aki sok ilyen táskát, pénztárcát és egyéb holmit látott, az már tudja, milyen jelekből lehet látni, hogy a cucc talán mégse eredeti. De most már mobil app is létezik, ami megmondja, hogy hamis-e a baba vagy sem. Az Entrupy ey New York-i tech startup termékeként született meg, és mára annyira kikupálták, hogy 11 dizájnermárka – például Gucci, Chanel, Louis Vuitton, Fendi vagy Hermes – táskáiról mondja meg 98 százalékos pontossággal, hogy azok igaziak-e vagy sem. A buktató a…

A netezőket megosztják a repülőgép ablakán kihajoló pilóta fotói

“Mit művel ez a pilóta? Ez lehetetlen!” – kaptuk a szánk elé a kezünket, amikor megláttuk az Instagramon Mr. Ganso fotóit. Ő ugyanis a képek tanúsága szerint úgy vezet utasszállító repülőgépet, mint más kocsit a csúcsforgalomban: olykor kihajol az ablakon, és lő magáról pár szelfit. De vajon hihetünk annak, amit a képeken látunk? Nova Iorque, aqui vamos nós!!! Hey NY, here we gooo ✈️✈️✈️ PilotGanso (@pilotganso) által megosztott bejegyzés, 2016. Ápr 8., 08:07 PDT E o escritório hoje estava assim,…. Em cima das nuvens!!! ⛅️ PilotGanso (@pilotganso) által megosztott bejegyzés, 2015. Nov 24., 13:15 PST Megsúgjuk: persze, hogy nem. Mr….

Ilyen egyszerű véleményvezérré válni – ezeket a dolgokat kell megszerezni hozzá

Az influencer, vagy más néven véleményvezér meló napjaink legirigyeltebb hivatása. Mert hát ki ne szeretné, ha másból se állna a napja, mint hogy kipróbál egy menő autót, jó helyen ebédel, majd délutánra is jut valami remek kis Instagram poszt arról, milyen fantasztikus dolgokat csinálhatott aznap? Ha te is kacérkodtál már a gondolattal, hogy szívesen lennél véleményvezér, pár dolog azért visszatarthat – a legfontosabb talán az, hogy a cégek szóba sem állnak az emberrel, míg nem tud brutális mennyiségű követőt és lájkot villantani a közösségi média oldalakon. De persze ez is kijátszható, mint annyi minden más. A Hypebeast ezzel kapcsolatban osztotta…

Ha ő meghal, nem lesz több igazi nindzsa a Földön

A nindzsák a középkori Japánban olyanok voltak, mintha Zorró és a 007-es ügynök szerelemgyerekei lettek volna – persze, tudjuk, hogy ezt elég bizarr dolog most elképzelni, de csak a tulajdonságaik ötvözésére gondoltunk. Őket lehetett megbízni azzal, hogy osonjanak be valakihez, és lopjanak el egy-egy értékes tárgyat, illetve a 15-16. században jellemzően bérgyilkosságra bérelték fel őket. Falakat másztak meg, orvosságot kevertek, és képesek voltak akár dobócsillaggal is átvágni valaki torkát. Ezeket a dolgokat elmondása szerint Kavakami Dzsinicsi is tudja, aki az 500 éves Ban klán utolsó nindzsája. 2012-ben úgy döntött, nem nevezi meg utódját, ezért ő marad az utolsó nindzsamester. A 68 éves…
Hirdetés

Szerinted is kamu súlyokkal edz a szexi brazil testépítőnő?

Kétségtelen, hogy a brazil modell-színésznő Gracyanne Barbosa szép izmosra gyúrta magát az elmúlt hónapok során, de az internet népe elég szkeptikus azzal szemben, hogy vajon népszerű Instagram-videóin a hölgyemény nem használ-e kamu súlyokat? Mert hogy egyesek  szerint bármilyen izmos is, az elég hihetetlennek tűnik, hogy 204 kilóval úgy tud leguggolni, hogy – kis túlzással – a szeme se rebben. Hogy mi az igazság, azt nyilván nem tudjuk meg, legalábbis Gracyanne-től biztos nem. De mutatunk most néhány videót, melyeket látva te is véleményt tudsz mondani arról, hogy szerinted igazi súlyok szerepelnek-e a lány videójában. Não ia me pronunciar sobre esse assunto,…

Így gyártják a kínai “klikkfarmok” a kamu netes értékeléseket

Gondolkodtál már valaha, hogy egy szemét, semmit sem érő app miként kaphat tömérdek 5*-os értékelést és rengeteg pozitív visszajelzést? Természetesen kamu az egész, melyet most megmutatunk, hogy miként gyártanak. Kína mindig is élen járt, ha valamiből hamis dolgokat kellett készíteni, így nem csoda, hogy a netes értékelések gyártásában is otthon vannak. A kínai “click farm” egy olyan cég, melyet bárki megbízhat, ha vásárlói vagy felhasználói értékelésekre vágyik, de természetesen hírességek is szerepelnek a partnerek között. A felállított tömérdek mobiltelefon egy automatikus  rendszernek köszönhetően veszettül, megállás nélkül gyártja a review-kat és feedback-eket, melyért nem kevést pénzt kérnek el. Ilyen egyszerűen lehet…

Ijesztő vagy érdekes? Gyerekek, akik emlékeznek előző életükre

Sokan nem hisznek a reinkarnációban, főleg a tudósok közül. De van, aki nem elutasító ezzel kapcsolatban: egy bizonyos Dr. Jim Tucker évek óta olyan gyerekekről ír, akik elmondásuk szerint emlékeznek az előző életükre. Eddig 2500 olyan dokumentált esetet gyűjtött össze, melyben fiúknak és lányoknak részletes emlékeik vannak előző életükről. Ezek általában kétéves koruk körül kezdődnek, és hétéves korukra elhalványulnak. A “Return to Life: Extraordinary Cases of Children Who Remember Their Past Lives” (Visszatérés az életbe: olyan gyerekek rendkívüli esetei, akik emlékeznek az előző életükre) című könyvében is számos esetet bemutat. 2002-ben egy James nevű kisfiúval beszélgetett, aki azt állította, hogy előző…

Hirdetés
Hirdetés