kés

Csillagászati áron árulják ezt a kést, aminek pengéje Nike pipa formájú

A legnagyobb Nike fanok közül sokan már magukra varratták kedvenc márkájuk jelképét, a legelvetemültebbek pedig még szemöldöküket is úgy formázzák, mint az a bizonyos ikonikus pipa. De akinek ez sem elég, annak itt a legújabb Nike cucc: egy New York City-ben élő művész, Tom Galle megalkotta a Swoosh kést, aminek a pengéje Nike pipa formájú. Bizony, már ilyen is van. A művész Corp Gear névre keresztelt sorozatának részeként kiadott fegyvernek az ára elég borsos, mert a mindössze 10 példányban elérhető késnek darabjáért 2500 dollárt kér – mai árfolyamon ez 658 303 forintnak felel meg. Nem tudjuk, sikerül-e eladnia a késeket, illetve, ha nem…
Hirdetés

Valaki egy Freddy Krueger-kesztyűt adott le nemrég egy londoni gyűjtésen

Freddy Krueger még több mint 30 évvel első horrorfilmes felbukkanása után is az egyik legijesztőbb figura, akit valaha láttunk. Így hát nem is csoda, hogy egy általa híressé tett kesztyű nemrég a frászt hozta az emberekre Londonban. A brit fővárosban ugyanis nemrég egy nagyszabású rendőrségi akció keretében az emberek leadhatták a késeiket, vagyis pontosabban arra kijelölt dobozokba dobhatták be, így a dolog teljesen anonim módon történhetett. A késgyűjtést nyilván megelőzési céllal szervezték, és azt szerették volna, ha a londoniak figyelmét sikerül felhívni arra, milyen veszélyesek is valójában ezek az eszközök. De úgy látszik, vannak, akik a rendőröknél is sokkal többet tudnak…

Ez most a YouTube egyik legfelkapottabb videója – mindjárt megérted, miért

Elég egy jó ötlet, hogy valakinek a videóját milliók nézzék meg a YouTube-on. És nem kell feltétlen egzotikus tájakra utazni, vagy világcsúcsot dönteni valamiben – sokszor elég egy hétköznapi dolog, amit nem hétköznapian sikerül megoldanunk. Mint például a következő videóban látható japán srác, Jun, akinek három dollárért adott el egy fickó egy olyan régi, rozsdás japán kést, amit előtte egy használtcikk árusnak 30 centért is odaadott volna. Jun megvette a kést, de érthetően elég bosszús lett a dologtól, így hát elhatározta: hazaviszi a kést, megtisztítja és megélezi, hogy a dolog végén a férfi érezze rosszabbul magát, mert csak három dollárt…

Megdöbbentő fotók: az avokádó tényleg a legveszélyesebb gyümölcs! +16

Hogyan válhat egy gyümölcs veszélyessé? Nos, ennek számos módja lehet, de hadd emeljük ki a legveszélyesebbet, az avokádót. Az utóbbi időben divatossá vált terményt ugyanis a legtöbben jó éles késsel hámozzák és szeletelik, ami elég durva balesetekhez vezethet: vágásokkal, szúrt sebekkel rohannak a sürgősségire. Nem hiszed? Akkor hadd mutassunk néhány elég durva képet, amiket nem okozott más, mint a legtöbb helyen talán a következő mondat előzött meg: “miért ne tegyünk egy kis avokádót is a salátába?”. Hát, ha ezeket a fotókat meglátod, hozzánk hasonlóan neked is elmehet az étvágyad, és nem csak az avokádótól. Előre szólunk, nem lesznek szép látványok……

Látszólag nem zavarja ezt a srácot, hogy kés áll ki a hátából

Sok elképesztő dolgot látunk nap mint nap a neten, de ilyen, mint a következő felvétel azért tényleg nem jön szembe nap mint nap. Ezen te is megnézheted, hogyan viseli egyetlen szisszenés nélkül, sőt, elég türelmesen a helyzetét az a srác, akinek a hátából egy méretes kés áll ki. A felvétel a kolumbiai Barranquillában készült, és valószínűleg a sokat látott orvosokat is meglepte – nem véletlen, hogy a helyi kórházban mindannyian a sebesült köré sereglettek, és valószínűleg ha segíteni nem is tudnak, legalább tanulni szeretnének az esetből. Íme, a videó – csak akkor nézd meg, ha felkészültél rá, hogy tényleg megdöbbentő…

40 kést operáltak ki a falánk indiai férfi gyomrából

Nemrégiben számoltunk be egy kínai fiúról, aki mindenféle furcsaságot megevett, többek között nagy mennyiségű szög is előkerült a gyomrából. Ezúttal egy indiai férfi volt túl falánk, de mint kiderült ő a 15 éves srácon is jócskán túltett. A 42 éves Jarnail Singh súlyos hasi fájdalmakkal és általános gyengeséggel ment be egy indiai kórházba. Az orvosok a rutinvizsgálatok elvégzése után értetlenül álltak az eset előtt, és először rákra gyanakodtak. El is küldték gyorsan endoszkópos vizsgálatra, ahol bizony nagy mennyiségű fémes dolgot pillantottak meg, szilánkokat és pengéket véltek látni. Megkérdezték hát a pácienst, hogy ugyan már egész véletlen nem nyelt-e le bármilyen…
Hirdetés

Neked bejön? 1 perc alatt filéz ki egy méretes halat ez a lány

A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út – tartja a mondás. Szerintünk nemcsak azon át, hanem például azzal is le lehet nyűgözni a kiválasztott pasit, ha egy lány különösen jól ért valamihez – mondjuk remekül bánik az éles késekkel. Ilyesmit eddig leginkább Tarantino-filmekben láttunk, de most mutatunk egy másik példát: igaz, a most következő videóban nem küzdelemre, hanem halfilézésre használja a kését a szemrevaló szőkeség, de szerintünk a végén így is lenyűgözőnek fogod gondolni. Íme, a videó: hogyan filézzünk ki egy méretes halat valamivel több mint egy perc alatt, ráadásul úgy, hogy ügyesnek és vonzónak is tűnjünk. Forrás:…

Aikido mester mutatja meg a legjobb módszert, hogy megvédd magad, ha megtámadnak

Egy aikido mester videón mutatja meg, hogyan kell megvédenünk magunkat, ha ránk támadnak. A rendkívül kreatív és tényleg bárki által könnyedén elsajátítható technikát érdemes alkalmazni, ha valaki késsel vagy karddal találkozik, és nem mellékesen ezt a legfontosabb önvédelmet tényleg csak néhány másodperc megtanulni. A videót bemutató aikido mester kiléte sajnos ismeretlen, a kisfilmet a LiveLeaken tették közzé. Forrás: huffingtonpost.com

Hirdetés
Hirdetés