lamborghini

Önként választja a büntetést ennek a Lamborghininek a tulajdonosa

Ha az ember alatt egy Lamborghini Aventador SV sokszáz lőerős motorja dorombol, akkor talán az sem annyira hatja meg, ha olykor becsúszik egy-egy szép kis bírság. De olyanról még nem hallottunk, hogy valaki szánt szándékkal és rendszeresen választaná ezt a lehetőséget. Márpedig egy Moosa Navsa nevű Lamborghini szuperautó-tulajondonos ezt teszi: fizetett parkolási lehetőségek helyett inkább olyan helyeken áll meg kis kedvencével, amiért az éber parkolóőrök rendesen megvágják. Moosa Navsának viszont egyrészt valószínűleg nem számít a pénz, másrészt pedig azt mondja – és most kapaszkodj -, hogy még a mikuláscsomagban talált csekk befizetése is olcsóbb neki, mintha a fizetett parkolókban keletkezett károkat kell kifizetnie…
Hirdetés

Az Instagramnak hála újabb zseni landolt a börtönben

Sok bűnöző van annyira hülye, hogy nem tanulva mások hibájából, és addig fényezi az egóját, hogy hamar a börtön falain belül találja magát. Ráadásul az illetékeseknek ilyen esetekben még a bizonyítékokkal sem sokat kell bíbelődniük, merthogy azokat a képekkel együtt tálcán kínálják a tisztességesnek nem nevezhető állampolgárok. Múlt héten egy hasonlóan öntelt drogdíler kezdte meg új életét a rácsok mögött, miután élesnek nem mondható elmével kiposztolt egy rakás hivalkodó képet az Instagramjára. A 29 éves Levi Watson Lamborghinikkel, Rolex órákkal fotózta magát, beült egy pénzzel teli kádba, vagy épp a Premier League-ben is szereplő Andre Grayjel pózolt. Mindezzel csupán az…

A kecskéket utánfutóval és Lamborghinivel szállító sofőr az új sztár

A közutakon sok érdekes dologgal lehet találkozni, azonban egy figyelmes ausztrál sofőr egy olyan különleges dologra lett figyelmes, melyhez foghatót valószínűleg ritkán lehet látni. A kamerás mellett egyszer csak egy méregdrága sportautó tűnt fel, mely önmagában is figyelemreméltó, azonban az utánfutója láttán leesett az álluk. A Lamborghini után egy régi, ütött-kopott ketreces utánfutó volt kötve, melyen szalma és pár kecske is helyet kapott. Lehet, hogy a kamerás nem is arra akart menni, mint amerre hősünk az állatokat utaztatta, de egy ilyent nem lehet kihagyni, mi is biztosan követtük volna! (Shockmansion)

Centiken múlt a Lamborghini előtt átfutó kamerás élete

A világon igen sok rajongója van a gyorsulási versenyeknek, melyek a luxus és sportautóknak köszönhetően még az átlagosnál is nagyobb élményt jelentenek. Nem csoda, hogy rengeteg felvételt találhatunk róluk a neten. Persze a felvételek készítése sem mindig életbiztosítás, ugyanis bármikor megtörténhet a baj. Az is igaz, hogy a balesetek általában a járókelők vagy nézők óvatlanságának köszönhetőek. Egy olyan esetet hoztunk el, melyen a kamerás nem igen van tudtában a veszélyfaktornak, ugyanis úgy gondolta, hogy a gyorsulási verseny előtti másodpercekben még simán át tud sétálni a kocsik előtt. Mondanunk sem kell, hogy hatalmas szerencséje volt, hogy a 750 lóerős Lamborghini Aventador nem ütötte…
Hirdetés

Parkoló fiú hülyesége miatt gyulladt ki egy Lamborghini Aventador

Nagy az Isten állatkertje, de a kerítés túl alacsony. Ez jutott eszünkbe annak kapcsán is, amit ma olvastunk az NYDailyNews oldalon: a sztori szerint egy parkoló fiú szeretett volna menőzni kicsit, ezért elvitt egy körre egy Lamborghini Aventadort Miamiban. Ezt még meg is úszhatta volna, ha pár percnyi autózás után visszahozza, és senki sem veszi észre a dolgot. Emberünk viszont a fent említett lap cikke szerint elkezdte egy helyben járatni a 400 ezer dolláros luxusautó 720 lóerős motorját, ami finoman szólva nem tett jót neki – annyira nem, hogy a kocsi kigyulladt. Az eset persze nem maradt észrevétlen, percek alatt…

400 fős bulit és két luxusautót kapott 16. születésnapjára Shaquille O'Neal fia

Alighanem Shaquille O’Neal fia, Shareef is csatlakozik azon elkényeztetett sztárcsemeték táborához, akik tizenévesen már észvesztő ajándékokat kaptak. A tini srác ugyanis 16. születésnapjára egy elképesztő, 400 fős luxusbulit kapott szüleitől, és nem is egy, hanem két szuper járgányt: amint lesz jogsija, csak azt kell eldöntenie, hogy egy személyes igényeire szabott Jeep Wranglerrel vagy új Lamborghinijével furikázik majd. A szülők persze valószínűleg nem gondolják úgy, hogy túlzásba vitték az ajándékozást, hiszen egyrészt tényleg megengedhetik ezt maguknak, másrészt pedog büszkék csemetéjükre: Shareef jó tanuló, és ígéretes sporttehetség. 203 centis magasságának köszönhetően sokak szerint olyan sikeres kosárlabdázó lehet, mint híres papája. A fiút…

Hirdetés
Hirdetés