látványos fogyás

Megdöbbentő változáson ment át ez az orosz lány!

A Szentpéterváron élő Tanya Rybakova ma már boldog életet él, de 10 évvel ezelőtt még magányosan, depresszióban szenvedett a a túlsúlya miatt. Az akkor 14 éves lány közel 110 kiló volt, aztán egyik napról a másikra eldöntötte, hogy megváltoztatja az életét. Fitneszedzésekre járt, illetve odafigyelt a táplálkozására is. A képek megmutatják, miként változott meg külsőleg miután 55 kilótól megszabadult. Tanyát most már közel 190 ezren követik az instagramon. Forrás: theChive
Hirdetés

57 kilót fogyott, most kedvenc színészével tévesztik össze

Martin Woodsford nem azért kezdett el fogyókúrázni, hogy kedvenc színészére, John Barrowmanre hasonlítson, de a walesi négygyerekes apukának végül ebből a szempontból is jól sikerült a fogyás: azt mondja, manapság megesik, hogy összekeverik az ismert brit színésszel. “152 kiló voltam, most legalább 57 kilóval vagyok könnyebb” – mondta, majd azt is elárulta, hogy mi jelentette számára a legnagyobb motivációt: 43 évesen a túlsúlya miatt egyre több egészségügyi problémával kellett szembenéznie, a magas vérnyomáson át a cukorbetegségtől az egyre súlyosbodó hátfájásig. Visszajáró vendég lett a kórházakba, és a helyzet olyan rossz volt, hogy már attól félt, nem láthatja felnőni a gyerekeit….

Instagramon dokumentálta 38 kilós fogyását ez a fiatal anyuka

Több mint 100 kilót mutatott a mérleg Ashleigh Munn alatt, ráadásul az orvosok dinnye nagyságú petefészekcisztát találtak nála 2014 őszén, ami miatt azonnal meg kellett operálni. A fiatal anyuka először szinte fel sem fogta, mi történik vele, és a műtét után is teljesen maga alatt volt. “Túl fiatal vagyok, hogy ezt átéljem – csak ezt hajtogattam magamban” – emlékezett vissza. Ashleigh-nek többen mondták, és maga is belátta, hogy túlsúlya is hozzájárult egészségi problémáihoz, és további gondokat is okozhat a jövőben, ezért elszánta magát. Tudta, hogy a megoldás a teljes életmódváltás, ezért követni kezdett egy vegetáriánus recepteket megosztó életmódtanácsadót az Instagramon….

Nem akartak túlsúlyosan összeházasodni – most így néznek ki!

A legtöbb embernek az esküvője előtt olyan teendői vannak, mint a helyszín, zenekar, virágok, dekoráció, stb. kiválasztása, de Claire Cowthersnek és párjának még jónéhány kilótól is meg kellett szabadulnia. Történt ugyanis, hogy a szülésznőként dolgozó, stresszes és időigényes munkája során elég sok hízlaló ételt fogyasztó Claire kezét megkérte barátja, ő azonban nemet mondott, mert nem akart kövér menyasszony/feleség lenni – legalábbis akkor még. Az ezt követő 10 hónapban ugyanis a 90 kilós Claire 25 kilót adott le fitnessz órák segítségével, idővel pedig barátja is csatlakozott hozzá, közös hobbijuk lett az edzés. Érdemes megnézni a képeket, hogy egy év alatt mit…

Csodálatos fogyás, ezúttal egy kutyustól!

Leadni a súlyfelesleget, teljesíteni egy diétát, változtatni az egészségtelen életmódunkon. Ezek mind olyan történetek, amik rendkívül motiválóak tudnak lenni másokra is, hiszen a pozitív irányban történő változás nagyon jó érzés tud lenni! A nap fogyásának díját azonban most nem egy embernek, hanem egy brazil kutyusnak ítéljük. Bolinha (melynek jelentése labda vagy pellet) egy magára hagyott kutyus volt, aki egy benzinkút környékén vert tanyát magának. Az egészségtelen kajáknak és a kevés mozgásnak hasonlóan azonban ő is pont ugyanúgy elhízott, mint ahogy az emberek is szoktak, ha ilyen életmódot élnek. Ekkor találkozott a szinte védőangyalként felbukkanó Roger Oliveirával, aki rögtön elvitte őt…

Fegyencedzés? Próbáld ki inkább a postásedzést!

A postásedzés természetesen nem létező fogalom, viszont a 30 éves, háromgyermekes apuka, Dan Jones valóban postás és mindössze két év alatt hatalmas változáson ment keresztül. A Blockworth-i férfi régebben XXXL-es pólókat hordott, melyet lusta életmódjának és egészségtelen étkezési szokásainak köszönhet. Étrendjét többnyire csokoládé, chips és elviteles kaja tette ki, míg orvosa elő nem állt a sokkoló hírrel: ha nem hagyja abba, a cukorbetegség kialakulását kockáztatja, vagy akár szívrohamot is kaphat! Az apukát sokkolta a hír, így gyorsan be is iratkozott egy edzőterembe és a Royal Mail-nél töltött munkaóráit is bevonta az edzéstervébe! A leveleket nem biciklivel, hanem kocogva kézbesíti Minchinhampton-ban,…

Bátor videó: így néz ki a srác teste 72 kilós fogyása után

John David Glaude világéletében túlsúlyos volt: 163 kilót mutatott alatta a mérleg, amikor úgy döntött, hogy elege van, változást szeretne. Hét hónap alatt diétával és edzéssel 72 kilót fogyott, ami önmagában is elképesztő. A teste teljesen megváltozott, aminek nagyon örül – még akkor is, ha a bőre lassabban tudja csak követni ezt a változást, és egyelőre a teste szinte minden pontján lógó bőrrétegeket cipel magán. A 21 éves kaliforniai srác ezt egy videóban is megmutatja a világnak, de hozzáteszi, hogy így is boldog és elégedett. Sőt, nemrég – életében először – barátnője is lett, szóval végre teljes az élete. Íme…
Hirdetés

Fat Joe durván lefogyva sétált végig a kifutón

Aki nem látott korábbi képeket Fat Joe-ról, az talán el sem hiszi, hogy a rapper korábban olyan túlsúlyos volt, hogy nehezen talált olyan mérleget, ami meg tudta mutatni, hány kiló. Most viszont látványosan lefogyott, olyannyira, hogy a New York-i divathéten kifutóra is lépett. Az eredetileg Joseph Antonio Cartagena névre keresztelt zenész régóta küzd túlsúlya ellen. Elmondása szerint évekkel ezelőtt az adott neki motivációt a fogyáshoz, hogy több barátja is megbetegedett és meghalt a jelentős túlsúlyból adódó betegségek miatt, és ő nem akart erre a sorsra jutni. Ezért változtatott az étrendjén, majd amikor már beindult nála a fogyás, sportolni is elkezdett….

Hirdetés
Hirdetés