masters of dirt

Magyar résztvevő és hatalmas siker a hétvégi Masters of Dirtön

Az extrém sportolókból és profi előadóművészekből álló dísze társaságot, a Masters of Dirtöt már mind ismeritek, nálunk is gyakran olvashattok a csapatról, akik világszerte hatalmas népszerűségnek örvendenek. A hétvégén Bécsben, a Stadthalle-ban került sor a legutóbbi Masters of Dirt showra, mely számunkra igen különleges volt. Mint arról már korábban beszámoltunk, hazánk tehetsége, Szabó Konrád is meghívást kapott, aki egy igen meredek trükk bevállalása után sikertelenül érkezett. Az esemény nagyszabásúra sikerült ezúttal is, melyről már készül az összefoglaló: a rövidke kedvcsináló alapján igen durva lesz, már várjuk!
Hirdetés

Szabó Konrád a MOD-on: karnyújtásnyira az 5-szörös tailwhiptől

Mindig öröm számunkra, ha hazánk fiairól számolhatunk be nektek, főleg abban az esetben, ha egy ifjú tehetség nemzetközi ismeretségre tesz szert. Mostani cikkünk szereplője a méltán ismert Szabó Konrád. Az osztrák Masters of Dirt esemény világhírű, így valóban hatalmas megtiszteltetés érte Konrádot, mikor megtudta, hogy kiérdemelte az indulást. A bécsi rendezvény a napokban zajlott le, ahol hősünk teljes elánnal bedobta magát és egy igen meredek trükkre vállalkozott, mégpedig a quint tailwhipre. Az 5-szörös pörgetés után sajnos éppen, hogy nem sikerült landolnia. Első próbálkozásra szép kísérlet volt, szurkolunk, hogy sikerüljön megbosszulni és minél hamarabb beadni! Konrad Szabo® (@konradszabo) által megosztott bejegyzés,…

Segítsd Gargya Tamásnak, hogy indulhasson a 2017-es MOD-on!

Hazánk egyik legtehetségesebb montisa minden kétséget kizárólag Gargya Tamás, akiről gyakran olvashattok nálunk. Tamás sok rangos nemzetközi versenyen képviseli hazánkat és szép eredményeire újra és újra büszkék lehetünk. Most eljött az idő, hogy mi is tehetünk Tamásért, ugyanis elindult a Masters of Dirt videós versenyén, ahol a díj egy meghívás a társaság rendezvényére, ahol a nyertes a nagyágyúkkal közösen szerepelhet. Ugyan nincs könnyű dolga, mivel a bringáknak és különböző járgányoknak nincs külön kategóriája és csak 3 ridert választanak ki, egy megosztással, like-kal, barátok megjelölésével vagy bármiféle terjesztéssel segíthetünk neki álmai elérésében! Fogjunk össze Tamásért! Helo mindenki van egy álmom !…

A Dirt mesterei visszatértek: ilyen volt a Master of Dirt show Klagenfurtban

Az utóbbi időben nem igazán írtunk nektek a adrenalinfüggő extrém sportolók gyülekezetéről, a Masters of Dirt csapatáról, mely a Travis Pastrana által vezényelt őrült társaság, a Nitro Circus fenegyerekeihez hasonlóan durva előadásokat hoz össze. A hosszú csendet a Masters of Dirt csapata egy újabb Youtube-os videóval törte meg, melyen a 3 napos Klagenfurtban tett látogatásuk legjobb pillanatait tekinthetjük meg. Ausztriában több városban is bele lehet futni MOD showba, melyek úgy tűnik, hogy még mindig igen látványosak és persze veszélyesek. Adrenalin, gyors gépek, szexi csajok és persze lángok: ilyen egy hamisítatlan Masters of Dirt show!

Minden eddiginél durvább showkkal készül a Masters of Dirt!

A Nitro Circus mellett nem szabad megfeledkeznünk a Masters of Dirt csapatáról sem, s bár az utóbbi időben Travisékkel ellentétben nem jelentkeztek új anyaggal, most végre hallottunk felőlük! A csapat egy jó ideje szünetet tart, mely természetesen nem jelent egyet a henyéléssel: a fáradalmak kiheverése mellett ezerrel készülnek az új turnéra. Az extrémsport osztrák fanatikusai örülhetnek, ugyanis pár nap múlva  srácok visszatérnek Bécsbe, hogy bemutassák az újdonságokat, remélhetőleg a legendás Ken Block és persze gépszörnye is tiszteletét teszi a szomszédunkban! Egy biztos: felejthetetlen élmény lesz minden nézőnek!

3 nap 15 percben: összefoglaló a Masters of Dirt bécsi turnéjáról

Az extrém sportolókból és profi előadóművészekből álló dísze társaságot, a Masters of Dirtöt már mind ismeritek, nálunk is gyakran olvashattok a csapatról. Február végén 3 napra bevették Bécs városát, mely Európa legdurvább bemutatósorozatát jelentette. A csapatnak mindegy, hogy bringa, motor, hószán vagy bármilyen más eszköz, a lényeg, hogy hatalmas ugrásokat és lélegzetelállító figurákkal kápráztassák el a nézőket. A bécsi show-sorozat kapcsán már írtunk nektek, azonban a napokban megszületett egy igen komoly negyed órás aftermovie, melyben összefoglalják a legemlékezetesebb pillanatokat, sőt, még a kulisszák mögé is betekinthetünk. A csapat szerint ez volt életük legjobb bemutatója: ennek hallatán még jobban szomorkodunk, hogy…

Megszületett a "Twister": Nicholi Rogatkin új trükköt teremtett

A sokat emlegetett Masters of Dirt csapatának köszönhetően ugyan minden shown emlékezetes élményben van a nézőknek része, vannak esetek, amikor valóban olyan trükköt láthatnak, melyet az életben először adnak be. Nicholi Rogatkin mind a BMX-es, mind pedig a montis sportban már egy jó ideje elég komolyan tevékenykedik és sokat le is tett az asztalra. A MOD csapatával a bécsi előadáson egy világrengető dolgot csinált, ugyanis egy olyan trükköt sikerült beadnia, melyet előtte még sosem sikerült senkinek. A pörgős-forgós trükkel kapcsolatban sokféle név felmerült, de a különböző cork kombinációk helyett szimplán “Twister”-nek keresztelték. Nicholi Rogatkin ismét megmutatta, hogy joggal sorolják a…
Hirdetés

Lángok, füst és brutális trükkök: ilyen volt a bécsi Master of Dirt show

Mint az már korábban jó párszor olvashattátok nálunk, az elmúlt hétvégén szomszédunkba, Ausztriába látogattak el a dirt mesterei. A fővárosban, a bécsi Stadthalle-ban szokásokhoz híven egy igen komoly show-val várták a kilátogató nézőket. A csapat hozta a kötelezőt mind a négy shown, melyet egy hétvégébe sűrítettek bele. A montis trükkök mellett sok különböző, ritkán látható figurát is megcsodálhattak a nézők, ugyanis Antonio Navas és Rocky Florensa bemutatták a páros motoros szaltójukat, mely során ketten ültek egy gépen, de persze a snowmobilos és buggy-s ugrások is elképesztettek mindenkit. Ugyan biztosan még nem lehet tudni, de reméljük, hogy a pletykák igazak és…

A show előtti utolsó pillanatok: így melegítenek a Masters of Dirt riderei

A hétvégén az osztrák extrém sport fanatikusoknak szerencséjük volt, ugyanis a Bécsben található arénába látogatott el a profi és őrült adrenalinfüggő társasága, a Masters of Dirt, akik brutális show-val készültek a nézőknek. Persze a profi és tapasztalt ridereknek is szükségük van előkészületekre, gyakorlásra és bemelegítésre, nem is csodáljuk, hogy a show előtt végigvették a már szinte rutintrükknek számító figurákat. Legyen szó montiról, BMX-ről, crossmotorról vagy éppen buggy-ról, a Dirt Mesterei mindig arra törekedjenek, hogy élesben, a nézők szeme láttán a maximumot hozzák ki magukból. Egyszer egy ilyen showra mindenképpen el kell jutnunk!

Téli Masters of Dirt show: hóban is ők a dirt mesterei!

Az utóbbi időben többször is olvashattatok nálunk a Masters of Dirt csapatáról. A Nitro Circus mellett nem szabad megfeledkeznünk róluk sem, ugyanis az utóbbi időben a Nitro Circushoz hasonlóan felejthetetlen élményeket hoztak el a nézőknek. A csapat idén sem lazít, az év elején turnéra indultak és több helyen megfordultak már. A sok előadáson egytől egyig hozták a megszokott szintet, azonban mind közül a január 12-én Flachauban bemutatott akcióik vitték a pálmát. A női sívilágkupán nem megszokott idő fogadta őket, ugyanis szakadó hóban mutatták be a lenyűgöző trükkjeiket. Persze ez nem jelentett számukra gondot, bebizonyították, hogy télen is ők a dirt…

Hirdetés
Hirdetés