megesz

Videó: gyilkos kannibálokká váltak a csimpánzok régi vezérük miatt

A csimpánzoknál nem ritka, hogy egymás ellen fordulnak, és a saját fajtájukat gyilkolják, de többnyire más bandák ellen fordulnak, nem az ő csapatukban történik az ilyesmi. Nemrég viszont tudósok arra lettek figyelmesek, hogy egy nyugat-afrikai majomcsapat bizony a saját csoportjából gyilkolt meg egy csimpánzt – brutálisan elbántak vele, majd ettek a húsából is. A megkínzott és megölt majom, Foudouko, korábban a majomcsapat vezetője volt, de egyszer csak elűzték őt, ezért évekig egyedül élt. Aztán visszatérhetett, és egy ideig a csoporttal élt ugyan, de állítólag azt már nem nézték el neki, amikor megint vezető akart lenni. Jöjjön hát a videó, de előre…
Hirdetés

Dokumentumfilmben meséli el a kannibál, hogyan ette meg egy férfi húsát +16

Egy korábbi cikkünkben mi is írtunk már Armin Meiwesről, aki megcsonkította, megkóstolta, majd megölte áldozatát. A történet dióhéjban annyi, hogy a férfi 2001-ben egy internetes chatszobában szedte fel Bernd Brandest, majd Meiwesnél találkoztak. Miután Brandes péniszéből ettek mindketten, Meiwes leszúrta áldozatát. Ezután feldarabolta, és a húst a fagyasztóba tette, amiből hét hónapon keresztül rendszeresen falatozott. A rendőröket egy másik potenciális áldozat vezette nyomra, aki szintén találkozott volna Meiwesszel, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem tette. Nos, Meiwes most életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, de persze sokan továbbra is kíváncsiak rá, illetve az okokra és indítékokra, hogy miért tette, amit…

Hirdetés
Hirdetés