megnyúz

Élő adásban nyúzott, darabolt és főzött mókust egy környezetvédő a BBC-n +16

Ha húsételről van szó, a legtöbben csirkére, disznóra vagy marhára voksolunk leggyakrabban, de persze vannak olyan pontjai a Földnek, ahol az sem meglepő, ha valakinek rovarokból, vagy mondjuk mókusból áll az ebédje. Ez utóbbit készítette el egy környezetvédő is, méghozzá a BBC Newsnight című élő műsorában: a Guardian 52 éves újságírója, George Monbiot megnyúzta, feldarabolta, majd citromlében marinálta, megfőzte, és tányérra tette, és végül a műsorvezető, James O’Briennel meg is kóstoltatta. Az író “bemutatójára” azt követően került sor, hogy elég nagy port kavart, amikor elmondta a sajtónak, hogyan készített ételt egy döglött, de még meleg mókusból, amit Somersetben, az út…
Hirdetés

Megdöbbentő dolgokat művelt halottakkal ez a francia orvos 18+

Honoré Fragonard francia orvos és állatorvos volt, aki az 1700-as évek közepén kezdett praktizálni. Furcsa hobbiját akkor kezdte gyakorolni, amikor meghívták, hogy dolgozzon a világ első állatorvosi iskolájában, Lyonban. A férfit sokan beteg embernek tartották, mások – például az arisztokraták – rajongtak “műveiért”. A Viralnova összeállításából kiderül, pontosan mivel is foglalkozott az őrült, vagy zseni, most megosztjuk veletek az elképesztő részleteket. Honoré Fragonard-t talán minden más 18. századi orvosnál jobban érdekelte az emberi bőr, pontosabban annak eltávolítása. Igen, jól gondoljátok: emberi és állati tetemeket nyúzott meg és boncolt fel, majd ezeket pózokba állította, és tartósította. Műveit anatómiai kiállításoknak nevezte. 1765-ben…

Hirdetés
Hirdetés