megsérül

Brutál K.O. a fesztiválon: percekre kiütötte egy nő a mit sem sejtő anyukát

Hihetetlen dolgot láthattak a Kendal Calling zenei fesztivál vendégei a közelmúltban: egy nő tök nyugodtan fotózgatott, mire egy másik – szinte már a legkeményebb rögbimeccsek hangulatát idézve – hátulról ráugrott, percekre kiütve a neki semmit sem ártó hölgyet. Az esetről videófelvétel is készült, és a kiütött anyuka, Helen O’Reilly azt mondja, utána legalább öt percig öntudatlan állapotban volt. A rendőrség még keresi a támadót, aki nemcsak hogy kiütötte O’Reilly-t, hanem még a kalapját is ellopta. Forrás: Sickchirpse.com
Hirdetés

Jól megjárta a nő, aki mobiljára nézett, nem pedig a lába elé

Nem tudjuk, mi terelhette el a figyelmét a következő videóban látható a 67 éves nőnek annyira, hogy nem vette észre a felnyitott csapóajtón New Jersey egyik utcáján, és látványosan bezuhant a gázvezetéket javító munkások közé. Tény, hogy a munkaterület nem volt körbekerítve, de azért annyira figyelhetett volna ez a hölgy, hogy ott azért akkor épp történt valami… elvégre utcán volt. A nő a baleset után kórházba került. Nem tudjuk, most hogy van, csak annyit, hogy a DailyMail tudomása szerint súlyos sérüléseket szenvedett. Forrás: DailyMail.co.uk

Megdöbbentő fotók: az avokádó tényleg a legveszélyesebb gyümölcs! +16

Hogyan válhat egy gyümölcs veszélyessé? Nos, ennek számos módja lehet, de hadd emeljük ki a legveszélyesebbet, az avokádót. Az utóbbi időben divatossá vált terményt ugyanis a legtöbben jó éles késsel hámozzák és szeletelik, ami elég durva balesetekhez vezethet: vágásokkal, szúrt sebekkel rohannak a sürgősségire. Nem hiszed? Akkor hadd mutassunk néhány elég durva képet, amiket nem okozott más, mint a legtöbb helyen talán a következő mondat előzött meg: “miért ne tegyünk egy kis avokádót is a salátába?”. Hát, ha ezeket a fotókat meglátod, hozzánk hasonlóan neked is elmehet az étvágyad, és nem csak az avokádótól. Előre szólunk, nem lesznek szép látványok……

Videó: jó magasról a medencébe akart ugrani, “kicsit” elhibázta

Nem először mutatunk nektek olyan videót, amelyben azt láthatjátok, mi történik, ha valaki meggondolatlanul ugrál – szó szerint. Nem akarjuk osztani az észt, de szeretnénk, ha az ilyen és ehhez hasonló balesetek elkerülhetőek lennének, mondjuk egy kis józan gondolkodással. A következő videóban látható srác például úgy gondolta, mekkora móka lesz jó magasról leugrani, és éppen a medencébe érkezni – csak hát nem így történt. A sztori vége kétszeres bokatörés, és szerintünk ezzel tulajdonképpen még szerencséje is volt. A videó végén mutatják a törött lábat is. Kicsit gusztustalan, szóval ELŐRE SZÓLUNK: csak akkor nézd meg, ha bírod az ilyesmit. Forrás: Dudecomedy.com

Pitbull támadt egy beagle-re Bostonban, a nyílt utcán

Mi is számtalanszor hangsúlyoztuk már, milyen fontos a nevelés a kutyáknál – a pitbulloknál pedig talán még fontosabb szerepet kap az okítás, törődés. Ha ez elmarad, a kutyákból nagyobb valószínűséggel törhetnek elő olyan nyers ösztönök, amiknek következtében másoknak is árthatnak. Ez történt Brooklyn egyik utcáján is, amikor egy pitbull esett neki egy beagle-nek. A kisebb kutya torkát próbálta átharapni, miközben a beagle gazdája is megsebesült – ő csak védelmezni próbálta kis kedvencét, nehogy a nagyobb kutya megölje. A videót Raphael Fortin készítette, aki egy Coldplay koncert miatt érkezett Brooklynba a barátnőjével. Mielőtt elindítod a lejátszást, csak szólunk: a következő képeket durvának és…

Videó: szerelés közben esett a mozgólépcsőbe ez a férfi +16

A mozgólépcső javításán dolgozott egy férfi a kínai Chongging városában, amikor – ki tudja, milyen okból – a gépezet beindult, és szinte magába szippantotta a dolgozót. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy elég gyorsan le tudták állítani, és a férfi megmentésére a tűzoltók is viszonylag hamar a helyszínre értek, ő azonban – valószínűleg a sokk és számos sérülése hatására – elvesztette az eszméletét. Kiemelték, kórházba vitték, de azt nem tudjuk, hogy pontosan milyen sérüléseket szenvedett, és hogy most vajon hogy van. Az esetről videofelvétel is készült, és a DailyMail számos fotót is közölt. Eltartott egy ideig, míg a tűzoltók kiszabadították a férfit,…

Tényleg vágott a penge a Sweeney Todd iskolai előadásán, ketten megsérültek

Ha láttad a Sweeney Toddot, vagy hallottál róla, akkor biztos tudod, hogy a történet szerint egy borbély sorra gyilkolja az embereket, akikből aztán cinkostársa, Mrs. Lovett pitét süt. A sztori számos adaptációt megélt már, többek közt a Broadway-n is játszották, és Tim Burton is rendezett egy filmet, Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (a mozi 2007-es) címmel. Nemrég új-zélandi iskolások dolgozták fel a történetet, méghozzá opera formájában. Az aucklandi neves magániskola, a Saint Kentigern College tanulóival a próbák során minden rendben is zajlott, ám az előadáson ketten is megsérültek, mert a korábban veszélytelennek mondott penge megvágta őket. Az…
Hirdetés

Orvosi bravúr: új arcot kapott ez a tűzoltó +16

Pat Hardison sosem fogja elfelejteni 2001. szeptember 5-ét, amikor szörnyű baleset történt vele. A tűzoltóként dolgozó férfi kollégáival egy égő mobil házba sietett be Senatobiában, Mississippiben, ahol egy nőt kerestek a lángok között, amikor a plafon hirtelen beszakadt – egyenesen Hardisonra, akinek arcára ráégett a maszk, de csodával határos módon ki tudott menekülni a lángok közül. Orvosai és barátai szerint is az menthette meg az életét, meg a látását, hogy levette a maszkot és visszatartotta a lélegzetét. A férfi borzalmas sérüléseket szenvedett. Leégett az arcbőre, elvesztette ajkait, füleit és orrának egy részét is. 63 napot töltött kórházban, ennek során combjairól…

Roller derby-s csajok sérüléseire festette alkotásait ez a művész

Hallottál már a roller derby-ről? Mi annyit tudunk róla, hogy egy különleges görkoris, harcos jellegű csapatsport, amelyet – ennek ellenére – elsősorban lányok űznek. A versenyben gyorsnak és agresszívnek kell lenni, és ebből is adódik, hogy sok a lökés és esés. Bukósisakjuk, térd- és könyökvédőjük van, hogy a súlyos sérüléseket elkerüljék, de a zúzódások, mondjuk fenék és combtájékon rendszeresek a csajoknál. Ezekről gyakran posztolnak is képeket a közösségi oldalakon, “derby kisses”-nek, vagyis derby csókoknak nevezik ezeket, és büszkén viselik olykor tényleg méretes és látványos zúzódásaikat. Egy Riikka Hyvönen nevű művészt meg is ihlettek ezek a sérülések, illetve az a hősiesség,…

15 éves a Jackass – a srácok és az alkotók újra átélik veszélyes kalandjaikat

Ha nagy szavakat akarnánk használni, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy mérföldkőhöz érkezett a Jackass, ugyanis ebben a hónapban már 15 éve, hogy a szereplők baromkodásait először láthattuk. De nagy szavak helyett jöjjenek inkább a Rolling Stone magazin videói, melyekben Johnny Knoxville, Steve-O, Bam Margera és szüleinek otthonába látogattak el, a kezdetekről és legfélelmetesebb élményeikről is kérdezve őket. Persze régebbi videók is éppúgy előkerülnek, mint további alkotótársak: Jason “Wee Man” Acuña, Ehren McGhehey, Preston Lacy, Dave England és Chris Pontius. Szinte mindannyian visszaemlékeznek a kezdetekre, és persze korábbi őrültségeiket is újranézik. Bam Margera, akinek a kígyókkal például többször is meggyűlt…

Hirdetés
Hirdetés