mellbimbó

Will Ferrell így reagált arra, hogy Mark Wahlbergnek három mellbimbója van

A nálunk december 7-én a mozikba kerülő Megjött apuci! 2 Mark Wahlberg és Will Ferrell immáron harmadik közös filmje lesz (a Megjött apuci! és a Pancser police után). Persze, a két színész biztosan közel került egymáshoz ennyi közös munka után, gondolhatjuk mindannyian. De azért bőven vannak olyan dolgok, amiket még mindig nem tudnak egymásról. Vagyis most már egyel kevesebb. Amikor a páros a Good Morning Britain című tévéműsorban vendégeskedett nemrég, Ferrellnek egy játék keretében feltettek egy kérdést: ki kellett választania három állítás közül, hogy szerinte melyik igaz Mark Wahlberg testére. Az első az volt, hogy 16 inch (40.6 cm) a bicepsze, a…
Hirdetés

Nemtelen mellbimbókkal tiltakoznak az Instagram szabályai ellen

A Free the Nipple, azaz a szabad mellbimbóért indított mozgalom rohamosan terjedt, mind többen töltötték fel Twitterre azokat a képeket, amelyeken látszódott, sőt felvonulást is tartottak, így tiltakozva az ellen, hogy az Instagram nem engedi megmutatni a nők mellbimbóját. De további probléma az az egyenlőtlenség, hogy a férfiakra ezek a szabályok nem vonatkoznak, azt engedélyezik. Genderless Nipples, azaz nemtelen mellbimbók néven hoztak létre egy Instagram-fiókot, ahova bárki feltölthet olyan képet a mellbimbójáról, amelyről nem lehet megállapítani, hogy férfié vagy nőé. Így pedig kijátszhatóak a szigorú és egyenlőtlen szabályok. A mozgalomhoz csatlakozott Imogen Anthony is, aki azt postolta, amint fáklyát csinál…

Jennifer Aniston mellbimbói is szerepelnek a Jóbarátokban

A Jóbarátok nem volt ugyan egy 18-as karikás sorozat, de ha visszaemlékszel, vagy újranézed az epizódokat, akkor biztos feltűnt, hogy csajok, különösen Jennifer Aniston mellbimbói is fel-felsejlettek a ruhák alól, szerepet követelve maguknak a sikersorozatban. Hogy miért látszódtak ennyiszer a színésznő mellbimbói a ruhák alatt? Nos, egyesek szerint ez is rendezői vagy produceri utasításra történt, mások szerint viszont Aniston döntött úgy, hogy lyukat vág a melltartóiba, éppen a bimbóknál. Ettől a mellei formásak lesznek, ugyanakkor a mellbimbók is felsejlenek – a természetesség látszatát keltve. Ez persze elég szexi, és még a nézettséget is növelheti. De szerintünk az is lehet, hogy egyszerűen…
Hirdetés

Élő adásban villantott mellbimbót a román időjós!

Egy átlagos időjárás-jelentés közben általában nincsenek olyan mozdulatok, amelyeknél fennállna a “nipple slip”, vagyis a mellbimbó villantás veszélye, Roxana Vanceának, a 25 éves román meteorológusnak azonban mégis sikerült a dolog, amivel 15 percre ő lett az internet kedvenc időjósa (azért valószínűleg nem taszítja le a trónról mexikói kolléganőjét). Hogy hogyan? Csak egy kis ugrálás kellett hozzá:

Így játssza ki Chrissy Teigen az Instagram cenzúráját

Az Instagram felhasználói már bizonyára tudják (már ha elolvasták a felhasználási feltételeket), hogy az oldalra nagyon sokféle képet lehet feltölteni, de többek között pornográf és meztelen darabokat nem. Chrissy Teigen fotómodell pedig rendre megpróbálja rajongóival megosztani mellbimbóvillantós szelfijeit, amiket az oldal moderátorai rendre törölnek is. Most azonban elkezdett kísérletezgetni és úgy tűnik, hogy rájött, hogyan tudná szép idomait megmutatni úgy, hogy ne ütközzön bele a szabályzatba és ne tudják törölni. Aki látott már Austin Powers filmet, az talán kitalálhatja, hogyan sikerült neki: HAIR @jrugg8 A photo posted by @chrissyteigen on Jun 30, 2015 at 2:38pm PDT (forrás: Uproxx)

Hirdetés
Hirdetés