minecraft

4.5 millió dolláros álomkéglit vett a srác, pedig csak videojátékokkal játszik

Még Jimmy Fallon sem értette, mi a jó abban, hogy az interneten keresztül nézik emberek azt, ahogy más játszik, hiszen a videojátékoknak pont az a lényege, hogy te játssz és kikapcsolódj! Ami viszont biztos, hogy akik ügyesen tolják, azok akár meg is élhetnek belőle! Sőt, még csak nem is kell profinak lenned, elég, ha szórakoztató vagy! Az utóbbi kategóriába tartozik a mindössze 23 éves Jordan Maron is, aki CaptainSparklez néven készít videókat és élő adásokat arról, ahogy videojátékokkal játszik, szinte kivétel nélkül a Minecraft-tal! Az élet pedig bejött neki, hiszen YouTube csatornáját már lassan 9 millióan követik és százezres nézettségeket…
Hirdetés

Twitteren panaszkodik a Minecraft milliárdos kreátora

A Minecraft atyjának bejött az élet: miután decemberben 2.5 milliárd dollárért eladta vállalatát a Microsoftnak, 70 millió dolláros luxusotthont vásárolt magának Beverly Hillsben, amit nem semmi bulival avatott fel. Élhet, mint hal a vízben, ugye, te is ezt gondolnád? Nos, a valóságban magányt, elszigetelődést és motiválatlanságot okozott nála a hirtelen jött vagyon – legalábbis ő így érzi. Érzéseit pedig a Twitteren adta ki magából – nem kis felháborodást keltve sokakban. Itt van mindjárt az első “magányos vagyok” tweetje, amit a mesés Ibizán, hírességekkel partizva (vagy két buli közt) osztott meg a világgal. Hanging out in ibiza with a bunch of friends…

Mozifilm készül a Minecraft-ból és már meg is van a rendező hozzá!

Aki esetleg nem tudta volna, az utóbbi évek legsikeresebb videojátékából, a kockaépítős Minecraft-ból is mozifilmet fognak forgatni, mindezt a Microsoftnak és a Warner Bros.-nak hála. A projektről egyelőre nem sokat tudni, de a rendezőt már be is jelentették! Ez talán annak is köszönhető, hogy sok pletyka merült fel a film kapcsán, még Shawn Levy (Vasököl, Éjszaka a múzeumban 1-2) neve is előkerült, most azonban már hivatalos, hogy a komikus Rob McElhenney lesz a direktor, akit leginkább a Felhőtlen Philadelphia című sorozatból ismerhettek, de szerepelt a Lost: Eltűntek-ben is. Elég érdekes választásnak tűnik, de ha elég humort csempész a filmbe, talán…

Íme az 1.6 milliárd fontot érő tweet

A svéd Markus Persson-nak nagyon bejött az élet. Aki esetleg nem ismerné ezen a néven, a Notch talán ismerősebben cseng! Igen, ő a Minecraft és Terraria játékok fejlesztője, aki nemrégiben teljesen kiszállt a videojáték iparból és vett magának egy eszméletlenül brutális luxus kéglit Amerikában (melynek nyitópartija is bejárta a sajtót), hogy nyugodtan tölthesse el “nyugdíjas éveit”. A saját maga által (is) alapított cégtől, a Mojang-tól is megvált (természetesen az őt megillető résztől), amit érdekes módon jelentett be: Twitteren keresztül! “Valakit nem érdekelné a Mojangos részesedésem, hogy tovább tudjak lépni az életemben? Gyűlöletet kapni azért, mert megpróbálsz helyesen cselekedni, az nem…

Fotók a Minecraft atyjának házavató bulijából

Mint azt korábban mi is megírtuk, a Minecraft atyja, Markus Persson 70 millió dollárért vásárolt új házat magának, nem kisebb vevőpárost ütve ki a luxusingatlanért való versengésből, mint Beyoncét és Jay-Z-t. És az álomotthon nem is lenne az igazi, ha új tulajdonosa nem rendezne ott egy szintén álomba illő házavató bulit – ez a hétvégén meg is történt, méghozzá olyan sztárok meghívásával, mint Selena Gomez, DJ Zedd és Dillon Francis. A sztárok és a befolyásos meghívottak nem maradtak éhen, sem szomjan: a Beverly Hills-i ingatlan konyháján a legjobb séfek készítették az ínyenc fogásokat, de volt sushi és csokiszökőkút is. Íme,…

A Minecraft világába költözik a Simpson család

A Microsoft február végén fog az Xbox tulajoknak kedvezni ezzel a kisebb letölthető tartalommal, amivel picit feldobhatjuk az alap Minecraft világunkat. 2 dollárért több mint húsz, Simpson családból ismerős karakter külsejét kapjuk meg, amiket aztán magunkra aggathatunk, az igazi rajongók meg akár Springfield mását is rekreálhatják a játékon belül, hogy még autentikusabb környezetben tudják használni Homért vagy akár Maggie-t. Csak az Xbox Live rendszeren keresztül 14 millió aktív játékosa van a Minecraft-nak, ez a letölthető kiegészítés pedig Xbox One és Xbox 360 konzolokra is megjelenik!

Megépítették a Minecraft atyjának új luxusotthonát – igen, a Minecraftban!

Mint arról nemrég mi is írtunk, a Minecraft atyja, Markus Persson beújított egy 70 millió dolláros luxuslakást, amiért nem kisebb sztárokat licitált túl, mint Beyoncé és Jay-Z. A Notch becenéven is emlegetett Minecraft kreátor új otthonát az egész világ szájtátva bámulja, sőt, egy srácot annyira megihletett a luxusingatlan, hogy megépítette – hol máshol, mint a Minecraftban. Az eredmény tényleg látványos, nézzétek meg az erről készült videót. Forrás: Sickchirpse.com
Hirdetés

Nézd meg a Minecraft atyjának 70 millió dolláros luxusotthonát

A Minecraft atyjának, Markus Perssonnak bőven van mit a tejbe aprítania, főleg, miután szeptemberben 2.5 milliárd dollárért adta el cégét a Microsoftnak. Így neki valószínűleg csak aprópénz az a 70 millió dollár, amit új, Beverly Hills-i házára költött. Az ingatlanról csütörtökön közölt képeket a Businessinsider.com, ámulatba ejtve az olvasókat. A fotókat most nálunk is megnézhetitek, és kíváncsiak vagyunk, ti mit gondoltok a házimozival, szuper medencével, fullos konditeremmel és nappaliba nyíló garázzsal rendelkező luxusingatlanról. Íme a nappaliba nyíló garázs, amit a cikk elején említettünk. Nem is akármilyen autókkal… Az éjszakai panoráma sem rossz… Forrás: Businessinsider.com

Egy fickó 2 éven át épített egy metropoliszt a Minecraftban

A nap kockája Duncan Parcells, aki imádja a Minecraftot. De tényleg, nem csak szereti, ő egyszerűen képtelen megunni, így két évvel ezelőtt egy projektbe kezdett – a játékot Parcells Xbox 360-on nyomja, tehát mindenre kb. kétszer annyi időt kell szánnia, mint PC-s kollégáinak. Valószínűleg ezért tartott neki 2 évig a képen látható, óriási város megépítése, ami bizony a játékból egy kép, és nem valamelyik SimCity részből. Parcells egyszerűen csak nagyon szeretív az interaktív tervezést, úgyhogy 4.5 millió “blokk”-ból épített is magának egy metropoliszt: Titan City képekben:

Így kajálnak a gamerek

A gamer is ember, ezért nem elég a játékban tölteni a health bar-t, az életben is kajálni kell időnként. Mutattunk már nektek kajamaradékkal és szemétel rogyásik tömött retkes hardcore gamer szobákról megdöbbentően gusztustalan fotókat, ezúttal azonban egy vidám kisfilmet hoztunk, amiben pihent agyú srácok mutatják be, hogy hogyan ennének az életben kedvenc játékhőseink. Az eredmény még kreténebb, mint a “hogyan kajálnak a pornósztárok” verzió.

Hirdetés
Hirdetés