Tegnap is egy hatalmas női alakról adtunk számot és nem lesz ez másképpen a mai napon sem.
Most El Mac munkáját mutatjuk be, aki frissen érkezve az Egyesült Államokból Dániába, a névjegynének számító stílusával ábrázolta ezt a hölgyet Reka városának egyik falára.
Magee, aki jellemzően Kaliforniában fest, az utóbbi egy évben úgy döntött, hogy a tradicionális graffitik kárára inkább művészibb elmével fest, mégpedig a realizmushoz közelítő képeket.
Ez a létráról leeső férfi így születhetett meg a szemlélődők legnagyobb örömére.
Hyuro most Olaszországban járt, ahol remélhetőleg örökre otthagyta keze nyomát egy minden szempontból érdekfeszítő alkotás által.
Ahogyan azt a festő hölgytől megszokhattuk, munkái, így ez az alkotása is, telítve vannak saját és a világ minden apró problémájával, azok megoldási kísérleteivel, de legfőképpen kifejezési vággyal a legvégső mértékig.
Nem graff anyag következik, de a street art szerelmeseinek biztosan kielégíti majd érzékeny egypár szemét Elian mesterműve, amely Córdoba egyik szigetén található.
A dél-amerikai festőtől megszokottan ez az absztrakt mű a két- és háromdimenziós formákat zseniális arányban keveri, szemkápráztató színekkel vegyítve.
A hollandok igazán tudják, hogyan kell realisztikus graffitiket alkotni. Ékes példája ennek Telmo Pieper és Miel Krutzmann duója, akik a képünkön látható festményt éppen tegnap fejezték be.
A hiperrealisztikus festmény címe "Mowgli", ami nem szorul különösebb magyarázatra...
Anamorfikus szobrokat tükörhengerekkel nem láthatunk túl gyakran, mégis mindenki találkozott már velük élete során legalább egyszer.
Most Jonty Hurvitz szobrász ilyen jellegű munkáiból szemezgettünk és választottuk ki Nektek a három legkreatívabbat, fogadjátok szeretettel!
Az olasz mester, Blu fejéből ismét egy remekbeszabott, mégsem túlbonyolított koncepció pattant ki. Most éppen Rómában hagyta ott a keze nyomát egy több, mint húsz éve elhagyatott épületen.
Az Athénban 2008-ban a rendőrök által megölt Alexandros Grigoropoulos emlékére készült műve a mesterre jellemzően mély mondanivalóval jár, amit mindenki saját, szubjektív véleményére bízunk.
Nagy-Britannia számos zseniális graffiti művészt termelt már ki magából, ennek bizonyítására éppen elég csak annyit mondanom, hogy "Banksy" és máris mindenki tudja, miről beszélek.
A napokban pedig Dale Grimshaw-t fedeztem fel, aki ezt a brilliáns alkotást festette fel London keleti részének egyik falára. Alig várom, hogy lássam Dale közelgő új műveit is!
Ahogy Magyarországhoz képest minden teljesen más Hawaiion, úgy a graffiti is teljesen különböző dimenziókban létezik.
A POW WOW Hawaii 2013 eseményen a The Everfresh csapat által legálisan falra került alkotás cikkünk főképeként és a galériában is megcsodálható. Nektek hogy tetszik? Ti hogy értelmezitek, vajon mit jelenthet?
SYRE ONE nagyon beszédes képét láthatjátok...
Újra minőséget Magyarországra!