nascar

Kettő helyett négy kerék: Scotty Cranmer autós kalandjai

Scotty Cranmer, a BMX-es fenegyerek az utóbbi évben rengeteg dolgon ment keresztül. Egy las vegasi forgatás során súlyos balesetet szenvedett, azonban a hónapok alatt hihetetlen gyógyulási folyamatnak hála igen jól felépült. A Monster kedveskedni akart egyik kedvenc szponzoráltjának, ezért meglepték Scottyt egy nagyszerű élménnyel. A NASCAR események történetéből ismert Dover International Speedway nem rég adott helyet egy rendezvénynek, ahol a ridert VIP vendégként várták. Remek helyről csodálhatta meg a versenyt, sőt, még be is ültették egy autóba, ahol egy profi pilóta mellett kettő helyett négykeréken csapathatta full gázzal. Jó volt látni, hogy felépülése egyre jobb úton van, reméljük, hogy lassan…
Hirdetés

Motorosok, szexi csajok és ketrecharc dobta fel a NASCAR versenyt

A NASCAR (National Association for Stock Car Auto(mobile) Racing) az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb autóverseny sorozatokat működtető szervezete, mely hivatalosan már az 1950-es évek körül megkezdte működését. Az utóbbi 70 évben egyáltalán nem csökkent a NASCAR népszerűsége, sőt, a látványos versenyek és hatalmas, köréjük épülő események és bemutatók csak még több rajongót vonzottak a versenyhez. Az utóbbi időben a Monster csapata is rendesen beszállt a szervezésbe, akik nem arról híresek, hogy viccelnének a szórakoztatással. Az autóverseny mellett a DIRT SHARK csapatával gondoskodtak a látványos motoros és autós-kaszkadőrös bemutatókkal, sőt, a szexi csajok most sem maradtak otthon, ráadásul DJ szett és…

Kétszer ütköztek a Nascar pilóták, vicces bunyóval zárták a versenynapot

John Wes Townley és Spencer Gallagher összetűzésbe keveredett szombaton, amikor is a NASCAR Camping World Truck Series futamában másodszor is ütköztek. Az első “találkozásuk” a 149-ik körben történt, ekkor még folytatni tudták a versenyt. A négy körrel későbbi karamboljuk viszont már végzetesnek bizonyult, fel kellett adniuk a küzdelmet. Az elkeseredett vezetők egymást okolták és a szájkarate hamar elszabadult. Leginkább pankrációs elemeket vetettek be a harcba, nézzétek meg a fura fightjukat.

A kanadai szépség álma valóra vált, autóversenyző lett

A 24 éves Amber Balcaen a kanadai Winnipegből származik. A lány mindig is autóversenyző akart lenni, ezért elhagyta szülővárosát, hogy a motorsport amerikai fellegvárába, Észak-Carolinába költözzön. Karrierje 2013-ban indult be, egy évvel később meg is kapta az év újoncának járó NOSA Sprint Car Rookie díjat. Nagy álma, hogy a NASCAR Seriesben szerepelhessen, ám tudja, hogy ehhez szponzorok kellenek. Most a versenyzés mellett modellkedik. Nagy örömére nemrég bemutatkozhatott a NASCAR Whelen All-American Seriesben, ez az egyik fő állomás ahhoz, hogy a szervezet profijai közé kerülhessen. Nézzétek meg az Amberről készült képeket, ha csak fel annyira jól vezet, mint ahogy kinéz, akkor…

Brutális NASCAR-os baleset: Tony Steward lehet, hogy gyilkos? (16+)

Bár még zavarosak és nem tiszták a fejlemények, nagyon úgy tűnik, hogy Kevin Ward Jr.-t halálra gázolták. A napokban Tony Stewrad gázolásától hangos a sajtó: spring autójával az egyik NASCAR versenyen a pályán álló társát elütötte, aki komoly sérüléseket szenvedett. Állapotáról további információk nincsenek. A futamot természetesen leállították, a hatóságok és a mentők pillanatok alatt ellepték a pályát. Bár Tony-nak nem áll jól a szénája, a történtek tisztázásáig azonban semmi sem terheli: még az utána zajló versenyen is elindulhatott. Sokan azzal gyanúsítják a sofőrt, hogy szándékosan csinálta a dolgot, míg a másik oldal védi a versenyzőt. Mi nem akarjuk elhinni,…

A NASCAR legenda hülyére fosatja a kritizáló újságírót

Jeff Gordon, az amerikai srácok Michael Schumachere nem csak autóversenyzésben, hanem humorban is ott van a toppon. A legendás Daytona 500 háromszoros győztese tavaly a Pepsi céggel együtt csinált egy átverős videót, amiben egy autókereskedőt szívatott meg egy Camaro őrült sebességű tesztvezetés során. Az interneten szokásos reakció ilyenkor, hogy előbb-utóbb megjelennek a hülyék, akiknek még saját édesanyjuk is fake. Travis Okulski, ismert autós újságíró is írt egy cikket melyben “bizonyítékokkal” alátámasztva tálalja, hogy a videó kamu. Nos, Jeffnek több sem kellett ennél ahhoz, hogy elraktározza ezt az élményt, s elhatározza, hogy kicsit kivár, hogy a zsurnaliszta gyanúja lankadjon, s úgy…

A Nascar és a Cross-Fit királynője, Christmas Abbott megmutatja a tetkóit!

Christmas Abbott neve ismerősen csenghet azok számára, akik jártasak a NASCAR világában, a hölgy a bokszutcákban szokott feltűnni, de nagy meglepetésünkre nem mint cicababa, hanem mint szerelő. A hölgy életében a legfontosabb a sport, ami meg is látszik a testén. A Cross-Fit edzések megszállottja és mostanság már oktatja is. A testén fellelhető néhány szép minta is, amelyet most az alábbi videóban megmutat Nektek is!
Hirdetés

Az USA-ban már kész divat a felnőtt tricikli

Minden nagyra nőtt gyermek álma, hogy egy, a saját méretükhöz igazodó triciklivel zúzhasson le hatalmas lejtőkről, miközben a háromkerekűjük hátsó két gumija végig driftel a kanyarokban. A High Rollers nevű cg nemrégiben kifejlesztett egy elmondásuk szerint nagyon kényelmes elosztású, lábbal hajtható triciklit, amelyet kifejezetten felnőtteknek alkottak meg. A járgányt 600 dollárért (~135.000 forintért) árulják és mostanság az USA egyik legnagyobb Nascar versenyzője, Jimmie Johnson, na meg az Egyesült Államok egyik legismertebb showmestere, Jimmy Fallon is kipróbálta. Nézzétek meg az erről készült szórakoztató videót!

Hirdetés
Hirdetés