olasz

Rendőri botrány: rossz irányba vezették a maratoni élbolyt

Az utóbbi idők legnagyobb sportversenyi botrányának adott helyet Velence városa, ugyanis a helyi rendőrök nem éppen voltak a helyzet magaslatán, amikor a maratonisták vezetéséről volt szó. Több száz méteren keresztül futott az élboly rossz irányba, mire a helyi rendőröknek sikerült visszafordítani a világklasszisokat, akik jó pár percet vesztettek a malőrrel. Egy helyi ismeretlen futó bár mindvégig lemaradásban volt, jókor volt jó helyen, így egyik pillanatról a másikra az első helyre került, melyet végig meg is tartott és ezzel 22 év után ismét egy olasz versenyző nyert maratont. Öröm az ürömben.
Hirdetés

Gazdagabb, mint Dan Bilzerian, és ízlésesebb is az Instagram 49 éves sztárja

Nem csak úgy lehet megmutatni a világnak, hogy valaki milyen fényűzően él, mint ahogy azt például Dan Bilzerian teszi – vannak erre kevésbé botrányos lehetőségek is, persze a közösségi médiában (még szép, hogy ott). Egy olasz üzletember, a becslések szerint 500 millió dolláros vagyonnal rendelkező Gianluca Vacchi például rendszeresen enged bepillantást az életébe 9.2 millió Instagram követőjének, de a fotókon – meztelen csajok és fegyverek helyett – leginkább őt magát láthatjuk. Vagyona és irigylésre méltó státusza mellett testére is büszke lehet: szépen kigyúrta magát. Emellett úgy ki van varrva, mint egy orosz fegyenc. A 49 éves üzletember – érdekességképpen megjegyeznénk,…

A világkupa előtti utolsó edzések: Danny Hart Sanremoban bringázott!

A hétvégén az idei év egyik legfontosabb eseményéhez érkezünk el, melyet velünk egyetemben bringások tömegei vártak már egy jó ideje: végre valahára elstartol a downhill világkupa szezon! A sportolók testileg-lelkileg valószínűleg teljesen felkészültek a versenyre, ahol legjobb formájukat kell hozni. A tavalyi győztes, az idei nagy eséllyel Danny Hart is befejezte az edzést, melynek utolsó mozzanataira Sanremoban került sor. A gyönyörű olasz vidéken élmény lehetett a felkészülés, a Shimano csapata mellett mi is kíváncsiak vagyunk, hogy hogy fog szerepelni hétvégén Lourdes versenyén!

Először mondott konkrétumokat “orális turnéjáról” az olasz modell

Paola Saulino neve az elmúlt hetekben többször felbukkant nálunk is – biztos emlékszel: ő volt az az olasz modell-színésznő, aki azt ígérte, orális örömökben részesít minden férfit, aki nemmel szavazott a múlt év végén tartott olasz népszavazáson. Nos, Paolának nemcsak a szája nagy (vagyis hát nyilván bizonyos értelemben az is), és bár sokan nem hiszik, hogy tényleg tartotta a szavát, ő állítja: “orális turnéján” összesen 10 000 férfit választ ki e-mailes jelentkezés után, és boldoggá is teszi őket szájjal. Ha jól számoljuk, a turné már véget ért, de nem tudjuk, hogy mind a tízezer ember megvolt-e a modellnek. A 27 éves nő…

Elkezdte turnéját a modell, de boldoggá is teszi a nemmel szavazókat?

Mi is írtunk már nektek az olasz modell és színésznő, Paola Saulino kis magánakciójáról: a 27 éves hölgy még decemberben jelentette be, hogy #pompatour néven országos “turnéra” indul, és orális kényeztetéssel szeretné megköszönni minden egyes olasz szavazónak, hogy nemmel voksolt az országos népszavazáson. Nos, Paola akkor is állította, hogy be fogja tartani a szavát, és januárban tényleg el is indította ezt a különös turnét. Az első állomás január 7-én volt Rómában – ezen már túl van. Instagram oldalán azt írta, kicsit elfáradt, de ezt leszámítva minden rendben. First step of #pompatour is gone! And #sscnapoli won ! Great day ,…

Turnéra indul a szexi modell, hogy boldoggá tegye a nemmel szavazókat

November végén mi is írtunk egy Paola Saulino nevű lányról – ha olvastad róla szóló cikkünket, akkor biztosak vagyunk abban, hogy nem tudtad elfelejteni. Az olasz hölgy ugyanis azt ígérte, mindenkit kielégít orálisan, aki nemmel szavaz az alkotmányról és a parlament hatáskörének változásairól szóló olaszországi népszavazáson. Nos, a népszavazás megtörtént, és úgy tűnik, a nemmel szavazók kerültek többségbe, ugyanis Paola az Instagramon jelentette be, hogy tartja a szavát. Januárban megkezdi “turnéját”, melynek értelmében minden nemmel szavazó megkapja, amit ő ígért nekik korábban. A 27 éves lány január 7-én Rómában beszél először a mikrofonba, vagy inkább mikrofonokba, onnan Firenze, Bologna, Verona,…

Ilyen lett a világ első, szakállas pasiknak készült ékszerkollekciója

Bizony, már a szakállas pasikra is gondoltak az ékszertervezők, és mi másra terveznének nekik apró csecsebecséket, mint a szakállukra? Ez elég magától értetődő, nem? Hát, a Krato Milano nevű cég is így gondolta, ezért olyan exkluzív kiegészítőket álmodtak meg, melyekkel a szőrös férfiak nemcsak kitűnhetnek a tömegből, hanem elmondásuk szerint annak élére is állhatnak. Jól hangzik? És ez még nem minden: a világ első, kimondottan szakállas férfiak számára készült különleges ékszerkollekciójából akár több formát is lehet választani – apró horgonyt, koponyát, klasszikus kristályt -, de mi a jó ízlés megőrzése érdekében azt javasoljuk mindenkinek, hogy egyszerre csak egyet viseljen. A…
Hirdetés

A manuál mester visszatért: Wyn Masters olasz országúti kalandja

Az egykerekezős figurák, azaz manuálok a különböző kerékpáros sportok alaptrükkjei közé tartoznak, melyeket általában már fiatalon elsajátítanak a sportolók. Persze, mint minden más témában, az alapok után lehet tovább csűrni-csavarni. A “wheelie wednesday”, avagy a “manuálozó szerda” sajnos nem hangzik olyan jól, mint angol társa, de leginkább így lehet leírni a szokást, mi szerint ezen a napon az egykerekes trükkök még nagyobb elismerésnek örvendenek. Természetesen a mester, más néven Wyn Masters sem lóg ki a témából: gyakran lepi meg rajongóit a Facebookon manuálos videókkal. Legújabb felvételén olaszországi kalandjain követhetjük, ahol stílusosan, országútival és két jó baráttal, Niccoló Bonifazio és Leonardo Bonifazio társaságában vágott neki…

Öngyilkos lett a bosszú-szexvideójával elhíresült lány

Tiziana Cantone első látásra egy nagyon helyes, életvidám csaj, csak hát csinált egy jó nagy hülyeséget: bosszúból felvette, ahogy – finoman fogalmazva – szájjal kielégít egy srácot, és a videót elküldte az ex-pasijának. Azt hitte, ez aztán remek bosszú lesz volt pasija ellen, de tévedett: az “aki másnak vermet ás, abba esik bele” elv alapján végül ő szívta meg. Exe ugyanis azzal a lendülettel pakolta fel a szopós videót a netre, Tiziana teljes nevével együtt. Ciki? De mennyire. A 31 éves nápolyi lányt ezután annyi bántás érte a neten, amit valószínűleg már nem tudott feldolgozni, és öngyilkosságot követett el. Bár…

A legelitebb olasz versenybringa: 24 karátos arany és kígyóbőr!

Míg kerékpáros körökben egyesek az alkatrészek márkái és minősége alapján kelnek vitába másokkal, valamint azon gondolkodnak, hogy mi lehet a legkényelmesebb egy-egy hosszú útra, addig mások azon dolgoznak, hogy valami egyedit és méregdrágát üssenek össze. Egy olasz gyártó, név szerint a La Strana Officina Cellini UOMO csapatának fejéből pattant ki az ötlet, mi szerint egy elit modellt akartak készíteni, melyet csupán a leggazdagabbak tudnak megfizetni. A matt fekete színt pár helyen a bronz darabok ékesítik, nem beszélve a 24 karátos aranyozásról és a kígyóbőr bevonatokról. A fékrendszer egy érdekes joystickra hajazó darabbal működtethető. Ugyan a mestermű teljes mértékben használható, nem hisszük, hogy…

Hirdetés
Hirdetés