ördögűzés

Valódi ördögűzést rögzített Az ördögűző rendezője

Áprilisban mutatják be Amerikában William Friedkin tavaly készített dokumentumfilmjét, a The Devil and Father Amorth-ot. A Francia kapcsolatért Oscar-díjat kapott direktor 1973-ban rendezte a mára már klasszikusnak számító Az ördögűző című horrort. Úgy látszik Friedkin azóta sem tud szabadulni a témától, mert 2016-ban egy valódi, Olaszországban történt ördögűzést rögzített. Mivel egyedüliként kapott lehetőséget a szeánsz megörökítésére, így stáb nélkül, egy Sony videokamerával vette fel az eseményeket. Mint később elmondta rémisztő élményben volt része. Az ördögűzést a 91 éves Gabriele Amortha atya vezette le, aki pár hónappal később elhunyt. A rituálét egy nőn hajtották végre, akinek az volt a kilencedik ördögűzése….
Hirdetés

Ördögűzés a szláv kultúrában

Ezt a cikkünket akár úgy is kezdhetnénk, hogy valós események és adatok szolgáltattak alapot hozzá, de akár azzal is indíthatnánk, hogy amit itt olvasol, azt valószínűleg a filmesek is tudják, és felhasználták már, vagy a jövőben szolgáltat majd alapot néhány fokozottan ijesztő, kisebb-nagyobb nyomokban ördögűzést is tartalmazó produkcióhoz. De ne húzzuk tovább az időt, jöjjön néhány dolog az ördögűzésről – arról, ahogyan folyt és folyik napjainkban a szlávoknál. Lengyelországban 1614 előtt totál kicsúszott az egyház kezéből az irányítás – már ami az ördögűzést illeti: az ilyesmi, na meg a boszorkányégetések szinte már megszokott hétfői elfoglaltságnak számítottak a lakosság körében. Ezt persze…

Az ördögűző rendezője ott volt egy valódi ördögűzésnél – fel is vette

Te is hallhattál, olvashattál arról, hogy egyesek szerint Az ördögűző rendezője, William Friedkin egyszer tényleg jelen volt egy igazi ördögűzésnél – a Vatikánba hívta őt meg egy katolikus pap, bizonyos Gabriele Amorth atya, és ráadásul nemcsak azt engedték meg a rendezőnek, hogy ott legyen, hanem azt is, hogy hanganyagot rögzítsen. Nos, a dolog nem csak valaki fantáziájának a szüleménye, hanem tényleg igaz. Nemrég a rendező egy cikkében – “The Devil and Father Amorth: Witnessing the ‘Vatican Exorcist’ at Work”, vagyis “Az ördög és Amorth atya: a vatikáni ördögűző megszemlélése munka közben” – írt is az idén májusban történt ördögűzésről. Azt…

A TV-ben adnak majd le egy ördögűzést az Ördögűzőben látott házból

A Destination America, egy Discovery által birtokolt kábelcsatorna tervezi, hogy ősszel ők bizony történelmet fognak írni, ráadásul közben a Halloweent is igyekeznek sokkal hátborzongatóbbá tenni. Terveik szerint ugyanis élőben fognak közvetíteni egy “valódi” ördögűzést: egy olyat, mint amilyet számos horrorfilmben láthatott már az internet népe. Hogy beletegyenek egy extra csavart, az ördögűzést az Exorcist, vagyis az Ördögűző című klasszikus horrorfilmben látott házban, Missouriban fogják végrehajtani, ráadásul annak az esetnek a 66. (érted, hatvanhatodik!) évfordulóján, mely a horrorfilmet inspirálta (Roland Doe ördögűzéséről van szó). És hogy kiből űzik ki az ördögöt? Hát nem kiből, hanem miből: magából a házból!

Bizarr videó: döglött patkányt szednek ki egy férfiból a köldökén keresztül +18

Sok elképesztő videót látunk az interneten nap mint nap, de ilyet, mint a most következő, még soha nem pipáltunk! Valószínűleg valahol Brazíliában játszódik a történet, melynek lényege minden bizonnyal valamiféle rituális szertartás, mondjuk ördögűzés – és ennek keretében kiszednek egy fickóból egy döglött patkányt, méghozzá a köldökén keresztül! Na most lehet fujjolni, fintorogni, csodálkozni… mi is ezt tettük a szerkesztőségben. Aztán persze elgondolkodtunk azon, hogy vajon ez a videó tényleg igazi-e… Mi arra jutottunk, hogy kamu. Ti mit gondoltok róla? Forrás: Sickchirpse.com

Ördögűzés: Anneliese Michel

A világ első hivatalos és nyilvános ördögűzési esete a hetvenes években, Németországban zajlott, amikor egy fiatal lányt, Anneliese Michaelt a dokumentumok szerint megszállta a sátán. Az ügy nagy vihart kavart, főleg azért, mert Anneliese sajnos nem élte túl a pszichiátriai kezelés után következő ördögűzést, és szülei mellett két papot, Renz atyát és Ernst Alt atyát is bűnösnek találtak a halálában. Anneliese életének első 16 éve úgy telt, mint bármelyik másik vallásos, német lányé. Az 1952-ben született leányzó jó magaviseletű volt, sokat mosolygott, és talán még többet imádkozott. Gyakran aludt a csupasz padlón, így vezekelve bűneiért (amik valószínűleg nem is nagyon…

Kórházba kerültek a szellemtáblával játszó fiatalok (+18)

Három fiatal amerikai turista került kórházba Mexikóban, miután “megszállottan” kezdtek viselkedni miközben az Ouija-, más néven szellemtáblával játszottak. A 22 éves Alexandra Huerta tesójával, a 23 éves Sergióval és unokatesójával a 18 éves Fernando Cuevasszal a San Juan Tlacotenco városkában töltött vakáción találta ki, hogy kipróbálják a kopogós táblát, amely, ahogy azt a horror filmekben látható, állítólag képes kommunikálni a szellemvilággal. A játék azonban furcsa fordulatot vett, hiszen a lány izomgörcsöket kapott, hörögni kezdett és önkívületi állapotban tombolt a padlón fetrengve, míg a két srác állítólag elvesztette a látását és a hallását, s démoni víziókról ordítoztak. A srácokat és szüleiket…

Hirdetés
Hirdetés