őrült

Best of Dollin: Dustin legjobb deszkás pillanatai

A gördeszkás ikonok csarnokából Dustin Dollin neve nem hiányozhat, aki az évek során nem kevés nemzetközi díjat zsebelt be és a Vans ruháinak köszönhetően a sporthoz nem értők is megismerték. Dollinról érdemes tudni, hogy nem kicsit őrült, főleg, ha gördeszkázásról van szó. Elég kemény fából faragták, bátorságát pedig egy kis italozással gyakran még tovább fokozza. Súlyos sérüléseit máig nem értjük, hogy hogy úszta meg, s bár 45 másodpercben nehéz összefoglalni sok éves munkásságát, a True Skateboarding csapatának összeállítása elég jól megragadja a Dollin jelenség lényegét!
Hirdetés

Floridai férfiak őrültségei, amelyekből újságok főcímei lettek

Nagy az Isten állatkertje, alacsony a kerítés – tartja a mondás. Nos, ez a bizonyos kerítés mintha a világ egyes részein hiányozna, és az idióták arrafelé mintha valahogy jobban elszaporodtak volna. Ilyen hely lehet szerintünk az egyébként mesés tengerpartjairól, egész évben kellemes hőmérsékletéről, nyugdíjasokról, szebbnél szebb golfpályákról és lazaságáról ismert Florida is. Bizony arrafelé valahogy a hülyeséget is bővebben mérik – erre mutatunk most “bizonyítékként” néhány főcímet a lapokból. Volt, aki spermát szívott – igen, jól olvasod, és képet is tudunk mutatni: Más banánnal támadta meg a barátnőjét. Megint más bedrogozva megölte a képzeletbeli barátját, majd feladta magát a rendőrségen….

Tom DeLonge be akarta bizonyítani, hogy nem őrült – nem igazán sikerült neki

Tom DeLonge minden bizonnyal azért ült le beszélgetni Joe Rogannel, hogy podcastjában bebizonyítsa: ő nem bolond, és mondjon pár olyan dolgot az UFO-król, amivel elgondolkodtatja az emberiséget, és megmutatja a saját igazát. Ha jól csinálta volna, úgy értjük, ha tényleg olyan infók birtokában lenne, amivel ezt el tudná érni, akkor ezrek kaptak volna a fejükhöz, és gondolnának már most másképp a földönkívüliekre… ehelyett mindenki legfeljebb csak azért kapott a fejéhez, hogy jesszus, a Blink-182 egykori frontembere mekkora egy elmebeteg idióta lett. Készen állsz 100 perc értelmetlen faszságra? Akkor ezt látnod kell: Forrás: Sickchirpse.com

A nap hőse számunkra ez a srác, aki egy Mekiben üzemelte be PlayStationjét

Elképesztő és hihetetlenül vicces dolgot tett egy Max Clayton nevű Plymouth-i srác: haverjával, Steven Andersonnal lementek az egyik helyi Mekibe, ahová Max PlayStationjét és egy nagyképernyős tévét is magukkal vittek. Megrendelték a Big Mac-jüket, majd beüzemelték a PS4-et és Max játszani kezdett, Steven pedig videózott. A srácok elmondása szerint a személyzetnek az egésszel csupán annyi problémája volt, hogy GTA-t azért már mégse játsszanak, mert gyerekek is vannak az étteremben, de a Monopoly ellen már nem volt kifogásuk. A fiúk úgy 40 percet töltöttek az étteremben. Azt mondják, céljuk csak annyi volt, hogy megmosolyogtassák az embereket, ami sikerült is: sokan megnézték, mit…

Kétszáz plasztikai műtét után sem érte el céljait a nő, aki Jessica Rabbitté akart válni

Eddig csaknem 175 millió forintot költött plasztikákra, összesen úgy 200 beavatkozáson van túl, ám Pixee Fox még mindig nem érte el céljait. Jó, persze, kétszáz beavatkozással azért már elég sok mindent – többségében nem veszélytelen dolgokat – kipipált a listáján, például kivetette hat bordáját és megváltoztatta a szeme színét (ha elmúltál 18 éves, erről itt olvashatsz bővebben), de állítása szerint még messze nem érte el, amit akar. A 27 éves észak-karolinai nő korábban Jessica Rabbitté akart válni, most viszont azt mondja, képregény-sorozatot indítana, amiben természetesen ő lenne a főszereplő. New homepage, new look, all new coming out 2017 @pixeefox.media #plasticsurgery…

Fotókon a legfurább dolgok, amiket emberek repülőgépeken láttak

Világunk úgy önmagában is elég furcsa egy hely, de ha felszállsz egy repülőgépre, olyan érzésed lehet, mintha a Föld összes hülyéje valahogy a te járatodon tömörülne. Egyesek hangosak, mások nem tudnak viselkedni, megint mások pedig olyan bizarr tárgyakat vagy állatokat visznek fel a fedélzetre, amitől megáll az eszünk – jöjjön most utóbbiakból egy kis válogatás. Különös terápiás állatokban nincs hiány – a negyedik mondjuk elég cuki: Milyen lehet egy dühöngő őrült mellett utazni, akit szigszalaggal kötöztek le az utasok, hogy ne randalírozzon a gépen?! Más inkább saját magára húzott egy hatalmas zacskót. Talán így kevésbé szorong egy repülőúton?! Hát, fogalmunk…

Ilyen “gyorskaja hegyet” rendel ez a japán férfi rendszeresen a Burger Kingben

A gyorséttermek dolgozói már megszokhatták, hogy egyes vevők rengeteget esznek, vagy mondjuk szeretik furcsa módon kombinálni kedvenc ételeiket – mondjuk sült krumplival eszik a fagyit. De ez mind semmi ahhoz képest, amit egy japán férfi, egy bizonyos Mr. Sato csinál az egyik helyi Burger Kingben! Mr. Sato általában sajtos whoppert rendel, de nem akárhogyan: ezer sajtszelettel készítve! Az ennek ellenére is cingár fiatalember nem is csoda, ha azért három nappal látogatásai előtt mindig felhívja kedvenc gyorséttermét, hogy tudják-e teljesíteni a rendelését. Persze általában ez nem gond nekik (ha van elég sajt, akkor semmi akadálya). Így néz ki a gyorskajahegy egy normál whopperhez…
Hirdetés

Hihetetlen videó: nézd csak meg, hol gurult le ez a jeep!

A következő felvételt a Utah állambeli Hurricane-ben készítették, de a névvel ellentétben most nem forgószelet fogsz látni, de még csak azt sem, hogy a Sand Hollow State Parkban rögzített videóban látható jeep száguldozna. Ellenkezőleg: szép lassan “lecsorog” egy olyan sziklán, ahol az adrenalinfüggők általában fölfelé próbálkoznak. Ezt tényleg érdemes a saját szemeddel megnézni. Íme, a videó: Egyesek szerint annyira hihetetlen, hogy szerintük a dologban valami átverés lehet: vagy a felvétellel trükköztek valamit, vagy csörlőkábelt használtak, mert ezt így tényleg nem lehet megcsinálni. Vagy mégis? Te mit gondolsz? Forrás: DailyMail.co.uk

Az oroszoknak a fidget spinnerről is megvan a véleményük – és most kapaszkodj!

A fidget spinnerről elég sok mindent el lehet mondani, például, hogy könnyen eltörik, és a kis részeket a gyerekek lenyelhetik. Ezért nem lepődünk meg annyira, ha valaki azt mondja, hogy ez a divatkütyü veszélyes holmi. Oké. De hogy akár az orosz kormányra is veszélyt jelenthetne?! Nos, Moszkva szerint márpedig ez a helyzet. Szerintük a fidget spinner manipulálhatóvá teszik az embereket, és persze azt is állítják: nem lehet véletlen, hogy éppen akkor kezdték el árulni ezeket a cuccokat, amikor valahogy több kormányellenes tüntetés szerveződött Moszkvában. Vagyis hogy az amerikaiak ennek a kis játékszernek a segítségével hatnak az emberekre, és a kormány ellen…

Ronnie Mac ismét akcióban: Trevor Piranhaval közösen csapatták

Ronnie Mac legendás és rejtélyes alakja sokak kedvence, a mítoszok és a történetek, valamint a ködös sztorik, melyek körülveszik a sztárt, bejárták már az internetet. A maszkos motoros kilétéről ugyan vannak találgatások, biztosat azonban nem lehet tudni. Az extrém videóinak rengetegéből kimagaslik az eset, amikor is letartóztatták a motoros fenegyereket. Travis Pastrana és Trevor Piranha azonban elintézték, hogy kiengedjék, így azóta is vígan motorozhat! Trevorral közösen most videót is dobtak ki mely reméljük, hogy csak a kezdet és több Ronnie Mac összeállítás is készülni fog!

Hirdetés
Hirdetés