ötlet

Bill Gates elárulta, mit csinálna, ha napi 2 dollárból kellene megélnie

Bill Gates a világ egyik leggazdagabb embereként valószínűleg nem gyakran gondolkodik azon, milyen lenne az élete, ha mély szegénységben kellene tengődnie. Egy korábbi blogbejegyzésében viszont mégis erről értekezett – a LadBible újságírója nemrég olvasta át az áprilisi bejegyzést, és ennek alapján megosztotta velünk Gates szavait. A milliárdos azt írja, ha csak napi két dollárt fordíthatna a megélhetésére, minden bizonnyal csirkéket tartana. Hogy miért? Mert ezeket a tollas jószágokat olcsón be lehet szerezni, és nem túl nehéz csirkéket, tyúkokat tartani. Ha pedig az ember eladja a tojást, vagy a felpucolt állatok húsát, azzal rendszeresen pénzt is kereshet. Egy másik újságíró arról…
Hirdetés

Máris óriási siker a brit diák “robot jogásza”, amit a parkolási bírságok miatt talált ki

Joshua Browder nemrég még egy volt azok közül, akik rendszeresen kaptak mikuláscsomagot – ezek egy részét teljesen indokolatlanul. És mert a fellebbezés is pénzt és időt emészt fel, a brit diák egy ideig megvonta a vállát, és valahogy inkább kiperkálta a büntetést. Egy idő után viszont elege lett, és létrehozta saját oldalát, a DoNotPay.co.uk -t, ami ingyenes segítséget jelent sok olyan autósnak, aki nem engedheti meg magának, hogy ügyvédhez forduljon pakolási bírságának ügyében. Szóval a srác szerint ez az oldal mindenkinek jól jöhet, aki úgy gondolja, jó oka van arra, hogy kétségbe vonja az autója szélvédőjére biggyesztett mikuláscsomag jogosságát. Eddig a…

Majdnem tragikus véget ért a cápával birkózó ausztrál srác története

Az őrült vagy éppen teljesen agyament videókat általában az oroszoknak köszönhetjük, azonban az általánosítás azért is nem állja meg a helyét, mert bizony az ausztrálok is tudnak hülyeséget csinálni. Gyakran alkohol sem kell egy-egy agyament videó elkészüléséhez, ugyanis egyesek anélkül is tudnak hülyeségeket csinálni. Josh “ferret” Neille cápahorgászás közben úgy gondolta, hogy a horora akadt példányt puszta kézzel fogja le, majd a száját bekötve segíti a hajóra húzását. A hadakozás nem tartott sokáig, ugyanis hősünk az állat fogai között végezte, de szerencséjére ki tudott szabadulni, mielőtt elfajultak volna a dolgok. Hihetetlen, hogy ilyen simán megúszott egy ilyen veszélyes (és nem…

Amikor zseniális ötletek versenyeznek: egy nemzetközi designdíj nyertesei

Az A’ Design Award & Competition a világ egyik legnagyobb nemzetközi dizájnversenye, egy olyan díj, amiért tényleg zseniális és nagyszerű ötletek szállnak harcba. A rengeteg különböző kategóriának köszönhetően egészen vegyes a felhozatal, hiszen építészettől kezdve mindennapos használati tárgyakon át apróságokig mindennel lehet nevezni, a díjazottak többségét pedig szívesen látnánk a következő években a buszmegállókban, gyorséttermekben, ruhaboltokban, stb. A csomagolások legjobbjai: A ruházat és divat legjobbja: A konyhai kategória nyertese: Bútorok és lakberendezés: Mobilitás és közlekedés: Szociális design: Fürdőszobai kategória: Belsőépítészet:

Kreatív apróságok, amelyekkel mi is szívesen találkoznánk

Az internet jóvoltából nem csak a baromságok tudnak könnyebben terjedni, de a nagyon jó ötletek is: a világ egyes pontjain jól beváló dolgok így aztán máshová is el tudnak jutni néhány hónapon belül, ha elég embernek megtetszik az adott dolog, és ezt ki is fejezik. A Bored Panda összegyűjtött néhány igen kreatív ötletet, melyek apró problémákra kínálnak megoldást: PET-palackért jegy a metró bejáratánál. “Szeretném, ha segítenének” és “ne zavarjanak” kosarak. Waldo-freskó, hogy a fogorvosnál ne az unalmas plafont bámuld. Tél-szimulátor a túraboltban. Táskatartós szék. Amikor eláll az eső, az ülőfelületet át lehet forgatni a száraz oldalára. Avokádó-érettség jelző! Szavazz csikkel…

Poroltó pipa, fék nulla: így nyomd le az országútisokat!

Unod már, hogy lehagynak az utakon? Edzés helyett gyorsabb megoldáshoz folyamodnál? Most bemutatunk egy olyan ötletet, mellyel a videóban látható bringáshoz hasonlóan te is hipersebességre kapcsolhatsz! A Dafne Fixed Facebookján találtunk rá a hihetetlenül kreatív ötletre, melyhez hasonlót sosem láttunk. Hősünk mintha egy országúti versenybe csöppent volna, úgy ront be a résztvevők közé, majd mikor látja, hogy bizony nem tudja tartani az előnyét, beveti a titkos fegyverét. Valóban látványos és hatékony segítség, ha egy kis plusz löketre van szükséged, azonban többek között az egykezes kormányzás miatt is roppantul veszélyes manőver: ne próbáljátok ki! No brakes, fire extinguisher, 180 bar under…

Így keresett 722 millió forintot ez a 14 éves kisdiák

Szerintünk Harvey Millingtonnak már a neve is úgy cseng, mintha milliomos vagy milliárdos lenne, és a látszat ebben az esetben nem csal: a srácnak tényleg valamivel több mint kétmillió fontnyi vagyona van, amit nem tehetős családjának, hanem csakis saját ügyességének és üzleti érzékének köszönhet. A 14 éves srác ugyanis tavaly több ezernyi szélvédőre ragasztható kis papírt adott el, amik figyelmeztetik az autósokat, hogy mikor kell adót fizetniük. A négy fontért kínált apróságokért az autótulajdonosok nem sajnálták a pénzt, lévén hogy sokkal nagyobb összegre büntették volna meg őket, ha elfelejtik időben befizetni a biztosításukat. Harvey százezer fontot keresett ezzel a páratlan…
Hirdetés

Két 14 éves csöppenésgátlós fagyitölcsért tervezett, milliókat kereshetnek vele

Drip Drop a neve Sam Nassif és Oliver Greenwald, két 14 éves amerikai srác találmányának, amivel jó eséllyel nagyon sok pénzt fognak keresni, és ami nem más, mint egy fagyitölcsér, ami meggátolja a fagylalt lecsorgását és lecsöppenését. 10 éves korukban találták ki, és nemrég szerepeltek vele a Shark Tank nevű startupos-befektetős tévéműsorban, ahol sikerült is 50000 dollárnyi tőkét szerezniük az ötletükhöz (ők voltak a legfiatalabbak, akik felnőtt segítsége nélkül adták el az ötletüket), így jó eséllyel még több pénzt tudnak majd belőle csinálni. (forrás: DailyMail)

Szundítanál egyet a suliban? Így is lehet (vagy nem?)

Szeptembertől újra indul a tanítás, és bizony sok diáknak nehezére esik visszaszokni a korai keléshez, az órák monotonitásához… lényeg a lényeg, hogy sokan érzik úgy, hogy jól esne egy kis szundítás nap közben. De ehhez a szünetek túl rövidek, az órákon pedig a tanárok szinte azonnal kiszúrják, ha valaki elbóbiskol. Vagy nem? A YouTube-videós Zach King az Imgurra töltött fel egy módszert, amivel elmondása szerint tökéletesen lehet rejtőzködni, na meg szunyálni. Csak vigyázz, mert ha felszólít a tanár, és túl gyorsan reagálsz, akkor minden borul – szó szerint. Focused Asian Student Ez a pár másodperces kis videó sok netező szerint…

Ipad, TV, snowboard vagy egy cipő? Ők mindenből deszkát csinálnak!

Előfordult már valaha veled, hogy egyszerűen nem jött meg a kedved a sporthoz? Meguntad a deszkázást, valami új ötletre vágysz? Akkor ebből a videóból meríthetsz inspirációt! Van egy lapos TV-d, amivel nem tudsz mit kezdeni? Olyan gazdag vagy, hogy tele vagy felesleges iPad-ekkel? Van megoldás! Szerelj rá kerekeket és vedd be a parkot vagy az utcákat egy értelmetlen “deszkával”, ami ráadásul még drága is! Persze ha ezek éppen nincsenek kéznél, akkor a snowboardodból vagy éppen egy félpár cipőből is tudsz olyan eszközt csinálni, ami simán “deszkázható”! Nem, mi sem látjuk sok értelmét, de azért kíváncsiak vagyunk, hogy mivel fognak legközelebb előállni a srácok!…

Hirdetés
Hirdetés