palotai gábor

Palotai Gábor nyerte az idei Downhill OB-t!

Eplény mindig is kiemelkedő szerepet töltött be a hazai bringás életben, többek között azért is illik ismerni a nevét, mert a Downhill Országos Bajnokság helyeként is szolgál a Bringaréna. A hétvégi izgalmakat már jó ideje vártuk, többek között azért is, mert mind külföldi, mind hazai sztárvendégekkel is össze lehetett futni, ugyanis a Kelly’s csapata mellett Liszi Attila is ellátogatott a versenyre. Az elmondások szerint a pálya nagyon poros volt, így csúszóssága miatt rendesen oda kellett figyelnie a ridereknek, akik közül Palotai Gábor lett az idei bajnok! Gratula! (forrás: Standmag)
Hirdetés

Magyar menet a dh vb-ről: itt van Palotai Gábor olaszországi futama!

A hónap elejének legnagyobb extrém sportos szenzációja minden kétséget kizárólag az Olaszországban megrendezett downhill világbajnokság volt, ahol, mint arról már korábban beszámoltunk nektek, több versenyzőnk is képviselte kis hazánkat. Fiainknak nem volt könnyű dolguk, ugyanis igen kemény pálya várta őket – ezt több versenyző és nemzetközi oldal is elmondta. A technikás és veszélyes track ellenére szépen helyt álltak a srácok. A 87. helyen végzett Palotai Gábor friss videóját hoztuk el, melyben teljes egészében megnézhetjük a VB-s menetét! (forrás: Standmag)

Szezonnyitás a Kálnica Bikeparkban: a FRO Racing Szlovéniában járt

A montis szezon beköszöntével a csapatok és sportolók rendre adják ki az új videókat, természetesen a hazai FRO Racing sem maradhat ki a sorból, ugyanis a srácok a hétvégén Szlovéniában jártak. A hazánk szomszédságában található híres pályaegyüttes, a Kálnica Bikepark gyakori célpont a magyar riderek körében is, nem csoda, hogy a FRO Racing srácai is gyakran megfordulnak itt. Szezonnyitás gyanánt a team 3 tagja, név szerint Palotai Gábor, Cser Máté és Deli Győző ellátogatott Szlovéniába, ahol természetesen videó is készült az akciókról: nézzétek meg ti is!

Zámbó Dávid felépült és Palotai Gáborral a Kalnica Bike Parkban zúzott

Az idei mountain bike szezon Zámbó Dávidnak sajnos nem volt túl sikeres, ugyanis a downhill világbajnokságon súlyosan megsérült és a versenyzést is szüneteltetnie kellett. A baleset után szerencsére sikerült felépülnie és az enyhe időnek köszönhetően még így a szezon után is sikerült egy kicsit bringáznia. Palotai Gáborral karöltve ellátogattak a közelmúltban a Kalnica Bike Parkba. Az edzésről készült videót a FRO Racingnek köszönhetően mi is elhozhattuk nektek. Örömmel látjuk, hogy Dávid ismét nyeregben van!

Palotai Gábor visszatérése: montis kalandok a Rózsehegyen

Rózsahegy, vagy más néven Ružomberok egy szlovák város. A Szlovákiában, a Zsolnai kerületben található. Ugyan a város nem különösen fontos turisztikai hely, a montis parkját igen sokan látogatják, nem csak a közeli országokból. Ugyan nincs kimondottan közel a magyar határhoz, mégis sok hazai rider előszeretettel keresi fel a tracket. Palotai Gábor is felkereste a vidéket szeptemberi bringázása során és egy kellemeset zúzott a sérülésének betudott kihagyása után. Ugyan az idei dh OB kimaradt neki, szerencsésen felépült, melyet a videóból mi is láthatunk!

Szezonvégi zúzás Palotai Gáborral: Semmering még mindig a bringásoké!

Az átlagember a Semmering szó hallatán egy osztrák hegyre gondol és a hozzá tartózó gyalogos túrára, esetleg a különböző sípályákra. Persze számunkra ez a szó teljesen más tartalommal bír. Ausztria mindig is kedvelt célpontja volt hazai bringásaink számára, közelsége mellett gyönyörű hegyei és pályái mindig is rabul ejtették a magyar bringásokat. A téli sportok megérkezése előtt még ezerrel dübörög a montis szezon, ugyanis jó pár rider még nem tette el télire a bringát. Palotai Gábor is közéjük tartozik, aki a közelmúltban a gyönyörű hegyen járt. Kalandjáról videót is készített, csekkoljátok, megéri!

Veszélyes a DH vonatok csatlakozása Jasnán!

Már tegnap is fantasztikus napot zárt a LiMiT Racing Team a szlovák DH OB-n, és ha azt lehet überelni, akkor ma sikerült. A jasnai pályára már kitehetnék a „megtelt” feliratot. Annak ellenére, hogy rengeteg bicós érkezett a szlovák OB-ra, az előző versenyektől eltérően itt egyáltalán nem volt zavaró, hogy ennyien vannak a pályán. Nem voltak tömeges megállások, úttorlaszok, nagyon jól működött a bringás morál, abszolút a lejtőzés élvezetéről szólt a mai etap. Keresztes Péter Bár valóban egyre többen vannak a versenyzők, a LiMiT Racing Team háza táján mára kissé megcsappant a csapatlétszám. Szabó NF Bandi tegnapi esését követően már nem…
Hirdetés

LiMiT Racing Team legyőzte a mumust!

Így már hagyománnyá vált, hogy a mezőnnyel való csatározás mellett még vele is meg kellett küzdeni. Eddig nem sikerült, de most végre megtört az átok.Reggel még úgy tűnt, a szombati viharos, esős időjárás nem marad abba és további égi áldás érkezik. Ezzel szemben a reggeli köd gyorsan felszállt, a délelőtti edzésre már újra tűzött a nap. A pálya viszont sáros, csúszós maradt, a versenyzők estek-keltek és csúszkáltak a gödrök, gyökerek között, gyakorlatilag csak az élmezőny állt biztosan a lábán. Majd egyre száradó pályán tekerhettek az időmérőn a versenyzők, ahol még a LiMiT-es mumus ereje teljében volt. Szabó NF Bandi és…

LiMiT Racing: Szlovák DH Kupa #2 – Az első körök!

Kívánni sem lehetne bringázáshoz optimálisabb időt, mint amilyen Mala Lucivnán fogadta a downhilleseket. A LiMiT Racing  az elsők között érkezett meg a Szlovák Kupa második futamára, ahova a szervezők közel 300 indulót várnak.A négyórás kiút is jó hangulatban telt, de mikor az autókkal elfoglalták a kijelölt helyüket, Zámbó Dávid zenefelelős gondoskodott az alapozásról, majd megkezdték az építést. Népesebb csapathoz nagyobb depó dukál, így mire a nagy jókedv és viccmesélés közepette felépült, már mehettek is a szabadedzésre. A pálya nagyon változatos, fent technikás és tempós részek követik egymást, alul pedig a sípályás, erdősávos szakaszokon közel tíz ugrató található. A nyári időjárás…

Hirdetés
Hirdetés