parkoló

20 éve felejtette egy parkolóban a kocsiját, most találták meg

Talán veled is megesett már, hogy elfelejtetted, hová tetted le a szemüvegedet, a matekkönyvedet vagy a telefonodat – az ilyesmi bárkivel megesik. De az, hogy valaki elfelejtse, hol parkolt, és csak 20 évvel később találják meg a kocsiját?! Bármilyen hihetetlennek tűnik is, egy német férfival megtörtént: 1997-ben jelentette a rendőrségnek, hogy Volkswagenjét ellopták, de a kocsit akkor nem találták meg. Nemrég viszont kiderült, hogy az autót nem lopta el senki – pontosan ott áll, ahol tulajdonosa 20 évvel ezelőtt hagyta: egy épület parkolójában. A kocsira csak azért akadtak rá, mert az épületben bontási munkálatokat végeznek, és az autó útban volt…
Hirdetés

Itt a magyarázat: ezért foglalt el négy parkolóhelyet ez a férfi

Az internet népe nemrégiben egy emberként háborodott fel egy pofátlan autós miatt, aki négy parkolóhelyet foglalt el egyszerre. Mint azt a következő, a Spotted: Spalding Facebook csoportban megosztott és elég nagy port kavart képen is láthatod, emberünk, egy bizonyos Fabio Silva tényleg három másik autóst fosztott meg attól, hogy beálljanak mellé, illetve mögé. De úgy érzi, erre jó oka volt, és meg is osztotta a világgal a magyarázatát. Mutatjuk előbb a képet: Nos, még mielőtt mindannyian egy pofátlan bunkónak bélyegeznénk, és azt kiáltanánk, hogy szakadjon rá egy mázsa szar, szerintünk megérdemli az esélyt a magyarázatra. És élt is ezzel: azt…

Önként választja a büntetést ennek a Lamborghininek a tulajdonosa

Ha az ember alatt egy Lamborghini Aventador SV sokszáz lőerős motorja dorombol, akkor talán az sem annyira hatja meg, ha olykor becsúszik egy-egy szép kis bírság. De olyanról még nem hallottunk, hogy valaki szánt szándékkal és rendszeresen választaná ezt a lehetőséget. Márpedig egy Moosa Navsa nevű Lamborghini szuperautó-tulajondonos ezt teszi: fizetett parkolási lehetőségek helyett inkább olyan helyeken áll meg kis kedvencével, amiért az éber parkolóőrök rendesen megvágják. Moosa Navsának viszont egyrészt valószínűleg nem számít a pénz, másrészt pedig azt mondja – és most kapaszkodj -, hogy még a mikuláscsomagban talált csekk befizetése is olcsóbb neki, mintha a fizetett parkolókban keletkezett károkat kell kifizetnie…

A kilencemeletes épület tetején próbált parkolni, nem jött össze

Egy texasi parkolóház legfelső, kilencedik emeletén próbált meg parkolni egy pasas, de akciófilmbe illően akrobatikus és életveszélyes jelenet lett a vége, ugyanis az autó valamilyen ismeretlen okból lepottyant az épület tetejéről. Földet szerencsére nem ért, ugyanis megakadt a levegőben, a sofőr pedig ki tudott mászni, a kocsiját pedig végül a tűzoltóknak kellett visszahelyezni a földre. Így nézett ki mindez:

Kifesthették a gimis diákok a saját parkolóhelyeiket két amerikai suliban

Az Egyesült Államokban a gimis végzősök jó része autóval közlekedik (ahogy ezt 623 tinifilmben láthattuk már), és a legtöbb nagy iskolának emiatt saját parkolója van, melyben a diákok saját parkolóhelyeket igényelhetnek. Nemrég két gimi is úgy döntött, hogy megengedi, sőt, bíztatja diákjait, hogy fejezzék ki kreativitásukat azzal, hogy kifestik a saját parkolóhelyüket. Ez lett az eredmény a floridai West Orange és a texasi James Bowie gimikben, avagy a diákok szeretik az életbölcsességeket, Harry Pottert és Drake-et. (forrás: BoredPanda)

Parkoló fiú hülyesége miatt gyulladt ki egy Lamborghini Aventador

Nagy az Isten állatkertje, de a kerítés túl alacsony. Ez jutott eszünkbe annak kapcsán is, amit ma olvastunk az NYDailyNews oldalon: a sztori szerint egy parkoló fiú szeretett volna menőzni kicsit, ezért elvitt egy körre egy Lamborghini Aventadort Miamiban. Ezt még meg is úszhatta volna, ha pár percnyi autózás után visszahozza, és senki sem veszi észre a dolgot. Emberünk viszont a fent említett lap cikke szerint elkezdte egy helyben járatni a 400 ezer dolláros luxusautó 720 lóerős motorját, ami finoman szólva nem tett jót neki – annyira nem, hogy a kocsi kigyulladt. Az eset persze nem maradt észrevétlen, percek alatt…
Hirdetés

Rémálommal végződött a TomorrowWorld fesztivál

Több ezernyi fesztiválozónak vált valódi rémálommá a TomorrowWorld nevezetű fesztivál, amit Atlantától körülbelül 50 km-re, Chattahoochee Hillsben rendeztek meg. Ez nem a zene, vagy az ottani programok miatt történt így, hanem azért, mert a szervezők a környékre lesújtó jelentős esőzésre való tekintettel vasárnap már csak a sátorozóknak tették lehetővé a programokon való részvételt, mindenki mást arra kértek (persze a jegyek árának visszatérítését ígérve), hogy inkább ne jöjjenek ki, mert sem parkolni, sem a rendezvényre belépni nem fognak tudni. Nos, a tájékoztatás időben megtörtént, arról viszont nem szóltak senkinek, hogy már a szombati nap zárókoncertje után sem engednek be taxikat, kocsikat,…

Parkolóban szexeltek: az ájult férfi megúszta, a nő börtönbe megy

Érdekes dolgok történnek az államokban, melyek közül a legextrémebb esetekről mi is szeretünk nektek beszámolni. A most következő hír során az alkohol a főszereplő, melynek hatására olyan dolgok történtek, melyről még nem hallottunk. Egy részeg pár a története szereplője, melyből a nő az, aki viszi a prímet. Az ittas párocska egy parkolóban sétált, mikor is spontának akartak lenni. Éppen csak belekezdtek a dolgokba, a férfi elájult, ez a hölgyet cseppet sem zavarta, folytatta a dolgokat. Nem tartott sok időbe míg lebuktak, a rendőrök mellett riporterek is megrohamozták őket. A férfi mivel eszméletlen állapotban volt, mikor a hatóságok rátaláltak, megúszta a…

Hirdetés
Hirdetés