pisi

Hirdetés

Ez a férfi lehet a világ legrosszabb Airbnb-s vendége – nézd meg, mit tett ezzel a lakással

A lakásukat hosszabb-rövidebb időre bérbe adók rémálma lehet a most következő sztori főszereplője. Emberünkről csak annyit tudunk, hogy egy kanadai férfi, aki Airbnb-n keresztül vett ki három hétre egy kis párizsi stúdiólakást. A hely nagyon rendben volt, tulajdonosa, a 23 éves Laurie nagyon szerette és sokat csinosítgatta. A férfi viszont ott tartózkodása alatt tett róla, hogy teljesen lelakja. Sőt, ez nem is elég erős szó, ugyanis emberünk totál leamortizálta, teleszórta szeméttel, üres piás üvegekkel, illetve szó szerint széthagyta még a szarát is a lakásban. Képzelheted, hogy kiborult szeretett otthona láttán Laurie, amikor meglátta, milyen állapotokat hagyott hátra a férfi. Az…

Sokat fizetett, hogy 11 órán át pisis széken repülhessen

A 39 éves, Londonban élő Andrew Wilkinson úgy gondolta, segít Fokvárosban élő szüleinek, hogy beköltözzenek az új házukba, így hát megvette a nem túl olcsó, 1200 fontos repülőjegyet a Dél-afrikai Köztársaság fővárosába. A 11 órás repülőutat egyébként sem egyszerű végigülni, a férfi azonban még inkább megszenvedte a hosszút utat, miután neki mindezt végül vizeletben ücsörögve kellett elviselnie. Felszállás után észrevette, hogy az ülésén egy pompás nedves folt éktelenkedik. Először azt hitte, csak víz, de különös szaga volt, és hamar rájött, hogy bizony jókora pisifoltba készül leülni. Szólt a stewardessnek, de mivel a turistaosztályon már nem volt hely, a business osztályra…

Zenével tennék kevésbé zavarba ejtővé az iskolai pukizást és kakilást

Szinte mindannyian jártunk már úgy, hogy ha nem otthon ért utol minket a szükség, akkor inkább nem mentünk el vécére, a túl hangos megkönnyebbüléstől tartva – mondja egy svéd politikusnő, Cecilia Cato. Mert hát egy jó kakilás, vagy egy nagy fingás tényleg nem a legcsendesebb tevékenység… és hát ezt, mint ilyet, ugye mások is meghallhatják, utána meg jönnek a beszólások. Cato asszony azt szeretné, ha a mostani általános- és középiskolásoknál már változna a helyzet, és ők akár a suliban is nyugodtan elmehetnének kakilni egyet, vagy “elengedhetnének egy galambot”, ha úgy van. A hangok leplezését zenével segítenék – persze ezt még el…

Sör készült a fesztiválozók pisijének felhasználásával!

Azt, hogy a sörből pisi lesz, mindannyian tudjuk (és első kézből tapasztaljuk is a hétvégi bulik után). Na de hogy ez a dolog fordítva is működhet, vagyis hogy a pisit is felhasználhatják a sörkészítéshez?! Na, ilyet még nem hallottunk. Mostanáig. Ugyanis a Viralnován azt olvastuk, hogy bizony a Roskilde Festival nevezetű dán zenei fesztiválon a szervezők a helyi Norrebro Bryghus Brewery sörfőzdével kötött bizarr együttműködés keretében összegyűjtötték a fesztiválozók pisijét. Mintegy 50 000 liternyi hugyot sikerült félretenni jobb célra, és ezt a sörfőzde állítása szerint tényleg fel is használták a sörkészítéshez! Hogy mégis hogyan? Hát, az árpa erjesztésénél vetették be a…

Vizeletterápiával fogyott 50 kilót egy angol férfi

Sokféle fogyókúrát kitalálták már, van, amelyiket jobban, van, amelyiket kevésbé utáljuk, de nem sok olyan van, amelyiktől egyenesen undorodik az ember. Az essexi Dave Murphy módszere azonban valószínűleg ezek közé tartozik. Az 54 éves férfi ugyanis a vizeletterápiára esküszik, azaz valóban, ahogy a neve is tükrözi, a saját vizeletét issza meg. Mint mondja, amióta ezt alkalmazza, sokkal egészségesebbnek érzi magát, ráadásul fogyott már tőle 50 kilót! Állítása szerint 2012-ben 30 napig csak ezt fogyasztotta, mást nem is igényelt. És ha mindezek nem győzték meg, azt is az előnyök közé sorolja, és ezzel nem is lehet vitatkozni, hogy bizony igencsak pénztárcakímélő…

Végre kiderült, mennyi pisi van a medencékben

A Sickchirpse egyik friss cikke szerint százból 19 felnőtt bele szokott pisilni a medencékbe. Szóval ennél biztos, hogy többen csurgatnak bele – gondolj csak bele, a 19 százalék csak azokat jelöli, akik nem tagadják, hogy a vízben szoktak könnyíteni magukon. Undorító? Hát ja. Egy friss kutatás során meg is próbálták lemérni azt, hogy pontosan mennyi pisi lehet egy-egy medencében. Kicsit ijesztő, de arra jutottak, hogy nem kevés. Ha egy olimpiai létesítményben úsznánk, akkora medencében, mint az olimpikonok, akkor úgy 50 gallon pisi lenne a vízben. Ez majdnem 190 liter. Igen, emberi húgyból. Ha egy hatodakkora medencébe merészkednénk be, akkor a…
Hirdetés

A VR-szemüvegek a pisilést is forradalmasíthatják

A Pee World VR nagy ötlete az, hogy a férfiak biztosan unják a pisiléseket, viszont ezen a VR-szemüvegekkel könnyedén változtatni tudnának, és piszoárok helyett szakadékokba, az űrbe, vagy Trump-támogatókra is pisilhetünk a digitális illúziókban. Grand Thomas és Pablo Rochat olyan nagy márkáknak is dolgoztak már, mint a Nike vagy az Old Spice, most pedig megvalósították egyik régi ötletüket. Az app már ott is van a Play Store-ban, hajrá!  

Mel B kamerák előtt pisilte le Bear Gryllst

Bear Grylls szeret sztárokkal kirándulgatni, úgyhogy míg sok híresség után legutóbb Courteney Coxszal ment túrázni, ezúttal a 41 éves Mel B-vel indult felfedezni a természetet. A dolognak pedig ezúttal is igen bizarr vége lett, az egykori Spice Girl-tag ugyanis lepisilte a kezét! Persze nem arról van szó, hogy a tengerpart megihlette volna őket, és valami egész másba kezdtek volna a sziklák tövében, csupán egy apró malőrt akartak orvosolni. Találtak ugyanis a parton egy medúzát, amit a legendás túlélő megfogott egy ronggyal, és miközben magyarázott róla aktuális túrapartnerének, az állat megcsípte. Hatalmas szerencséjére azonban Mel B ismerte a tuti megoldást, több…

Ezért jó, ha zuhanyzás közben pisilsz

Mindannyian azt tanuljuk otthon, hogy nem szabad a zuhanyzóba pisilni, mert ugye arra a vécé való. A LadBible friss írása szerint viszont inkább felejtsük el, amit a szüleink és nagyszüleink tanítottak nekünk ezzel kapcsolatban, és könnyítsünk magunkon a zuhany alatt – nemcsak azért, mert igen kellemes érzés lehet, hanem azért is, mert így segíthetünk a világ megmentésében. Hogy mégis hogyan s miért? A Környezetvédelmi Ügynökség (Environmental Protection Agency) munkatársai rájöttek, hogy a modern vécék egy-egy öblítéssel 1.6 gallonnyi vizet használnak, ami literre átszámítva úgy 6 liter körül van. Ez jelentősen hozzájárul a szennyvíz növeléséhez, és nem éppen víztakarékos. Persze, vannak olyan…

Hirdetés