póló

Az exétől kapott pólón sokkal kevésbé romantikus szó szerepelt, mint a a srác hitte

Már megint az a fránya idegen nyelv fogott ki egy férfin, vagyis inkább az, hogy nem igazán járt utána, milyen ajándékot is kapott (ex)barátnőjétől. Egy haverjával ment esti sörözésre és persze a kellemes kikapcsolódásról a Twitteren fotót is posztolt, amin a Bhenchod feliratú pólójában díszeleg. Ezután valaki megkérdezte, tudja-e, mit jelent a ruháján lévő szöveg, amire azt felelte, persze, azt jelenti, szeretlek, és az exbarátnőjétől kapta. Valószínűleg nem egyhamar fogja újra viselni a trikót, miután felvilágosították, hogy igen nagyot téved, pandzsábi nyelven ugyanis annyit tesz (szolidan fogalmazva), hogy lánytestvérével szexelő (sister fu…ing). Tiszta mázli, hogy nem tetováltatta magára e szerinte…
Hirdetés

Nyíltan nemi erőszakra buzdító pólókat is lehet rendelni ennél a cégnél

Nap mint nap látunk újabb bizonyítékokat arra, mennyire beteg világban élünk. Ma például azt olvastuk a Sickchirpse-en, hogy a Teespring nevű cégnél olyan pólót is lehet rendelni, ami nyíltan nemi erőszakra buzdít, ugyanis az a felirat olvasható rajta, hogy egyél, aludj, kövess el nemi erőszakot, majd ezt ismételd meg. Egy másik pólójuk szerint “a nem az nemet jelent, kivéve, ha részeg vagyok”. Nem is csoda, ha a céget most sokan támadják ezen dizájnok miatt, és egyesek azt is követelik, hogy büntessék meg a felelősöket. A vállalatnál viszont azzal védekezhetnek, hogy ők tulajdonképpen csak egy platformot biztosítanak a tervezőknek: bárki feltöltheti…

Perel a fotós, akinek Tupac-portréit az engedélye nélkül nyomtatták pólókra

Tupac Shakur nevével még ma is mindent el lehet adni. Tudják ezt a nagy divatmárkák illetékesei is, így aztán sokan szeretnék termékeikre a rapper arcképét nyomtatni. Csakhogy nem mindenki kap erre engedélyt – legutóbb például az ismert fotós Chi Modu perelt be egy céget, akiket azzal vádol, hogy az ő engedélye nélkül használták fel az általa készített portrékat jó pár pólóhoz, amiket a vállalat utána továbbadott az Urban Outfittersnek, illetve a Macy’s-nek. Ők pedig eladták a pólókat a vásárlóiknak (még jó hogy), ám ezt is a fotós beleegyezése nélkül tették. Modu beismerte, hogy volt ugyan egy korábbi megállapodása a TMZ által meg nem…

Marilyn Manson elárulta, mit üzent neki Justin Bieber a “szarházizás” után

Még nincs lezárva Marilyn Manson és Justin Bieber dolga. Mint arról mi is beszámoltunk, a két világsztár egymás pólóiban lépett színpadra, ami a másik feltétlen tiszteletét is jelenthetné, Bieber viszont elég köcsög dolgot tett: lecserélte Manson nevét a sajátjára, majd merchandise cuccot csinált belőle és darabonként 200 dolláros áron kezdte árusítani. Ezt követően azt merészelte mondani, hogy ők ketten megegyeztek abban, hogy a 23 éves kanadai “énekes” “újraértelmezheti” a pólót, sőt, Mansonnak még be is szólt, mondván, hogy a legenda neki – mármint ennek a kis pöcsnek – köszönheti, hogy újra relevánssá tette őt az emberek szemében. Szóval Mansonnak most…

Justin Bieber most tényleg kihúzta a gyufát Marylin Mansonnál

Talán te is emlékszel arra a furcsa incidensre, amikor Justin Bieber az egyik tavalyi koncertjén egy Marilyn Manson pólóban lépett színpadra. A fotót lejjebb megmutatjuk, alatta pedig azt a képet, ami Manson válaszaként járta be a világot, Bigger than Bieber jeligére. Igen, ez valóban egy Justin Bieber póló volt, amiben Marilyn Manson állt színpadra. Tudjátok még követni? Az egészet eddig egy jó viccnek is tekinthetnénk, vagy egy elég furcsa barátság kezdetének. Hát, a 23 éves kanadai “énekes” tett arról, hogy ez ne így legyen. Ugyanis merchandise pólót csinált a felsőből, Manson nevét a sajátjára cserélve, és nem szégyellt darabjáért 200 dollárt…

Ezért perelte be Tupac és több legendás rapper egykori fotósa Kendall Jennert

Mint arról korábban mi is írtunk, Kim Kardashian kishúgainak, Kendall és Kylie Jennernek túl nagy az arcuk. Konkrétan annyira, hogy ikonikus előadóművészek és zenekarok vintage pólóira tetették rá a saját képmásukat – például a Doors zenekar régi klasszikus pólóján Jim Morrison helyett Kendall Jennert láthatjuk, de rapperekkel is születtek ilyen közös pólóik. Ezen Notorious B.I.G. mamája is felháborodott – erről itt olvashatsz bővebben -, de van, aki most keményebben lép fel az ügyben. Al Pereira, aki annak idején Tupac Shakurt, Biggie-t, Redmant és rajtuk kívül még több híres rappert is fotózott, most beperelte Kendall Jennert és cégét, mondván, hogy a kis…

Vicces és kreatív páros pólók, amiket sajnos nem mi találtunk ki

Manapság divatosak a páros pólók, egyre többen csináltatnak ilyet a mi családjainkban és ismeretségi köreinkben is. Persze, ezek közt is vannak kínosak és unalmasak (“Édesem” – “Drágám”, “Legjobb férj” – “Legjobb feleség”), na és persze tök jól eltalált felsők is. Ez utóbbiakból szedett össze egy csokorra valót a Boredpanda – jöjjenek most fotóválogatásuk legviccesebb és legkreatívabb páros pólói, páros pólós párosai! Mi tényleg csak azt sajnáljuk, hogy ezeket nem mi találtuk ki, így nem mi valósítottuk meg először családtagjainkkal, a haverokkal, párunkkal. Forrás: Boredpanda.com
Hirdetés

Kendall és Kylie Jenner most The Notorious B.I.G. mamájánál is kihúzta a gyufát

A közösségi média oldalakon böngészve talán már te is láttad Kendall és Kylie Jenner legújabb “csodálatos” üzleti fogását – a kis K-k, vagyis khm, Kim Kardashian kishúgai most épp ikonikus zenekarok és előadók vintage pólóira pofátlankodtak fel az arcmásukkal. Csak egy példa: a Doors zenekar klasszikus pólóján Jim Morrison helyett Kendall Jenner arcát láthatjuk. Ez persze nem tetszik mindenkinek, és ennek a nemtetszésnek jó páran hangot is adtak. Köztük van The Notorious B.I.G. mamája, Voletta Wallace is, aki szerint az, hogy a csajok az ő fiával szerepelnek közös pólón – őt idézve – “tiszteletlen, undorító, és a legrosszabb fajta kizsákmányolás”….

Valakiknek nem jött be Kanye West Cradle Of Filth pólója – a Cradle Of Filth-nek

Kanye West olyan sok mindenben fantasztikus hozzáértő tehetségnek hiszi magát – a raptől a divaton át a popkultúráig, miért épp a metálzenéhez ne értene? Nos, azt azért senki sem gondolhatja komolyan, hogy a rapper műfajt váltana, szerintünk inkább csak menőzni akart, amikor egy Cradle Of Filth pólóban jelent meg a nyilvánosság előtt. Ennek főleg a Cradle Of Filth nem örült, akik Facebook oldalukon meg is osztották Kanye-ről az ominózus felvételt. Bár itt azt írják, hogy Kanye szerencsére nem közreműködő a zenekarukban, szerintünk azért hálásak lehetnek neki. És a kép alatti kommentek tanúsága szerint is elég nagy figyelmet kaptak csak annak köszönhetően,…

Levette polcairól a “rasszista” The Walking Dead pólót a Primark

Egy Ian Lucraft nevű pasas – akinek szerintünk fogalma sincs, hogy mi is az a The Walking Dead, eszik-e vagy isszák – azzal a panasszal kereste meg a Primarkot, hogy Sheffieldi üzletükben látott egy pólót, ami szerinte rasszista üzenetet hordoz. A pólót kicsit lejjebb mutatjuk, de ha láttad a hatodik évad záró epizódját, akkor neked is ismerős lesz Negan baseball ütője, Lucille és a felirat: “Eeeny meenie miny moe”. Ez Lucraft szerint bántó a feketékre nézve, mert az eredeti mondás így folytatódik: “catch a n***** by his toe”, szóval a feketék elleni amerikai bántalmazásokra utal. (Spoiler: ha emlékszel arra, kikre csap le Negan…

Hirdetés
Hirdetés