posta

Év végén már tesztelné a pilóta nélküli repülő taxit az Airbus

2016-ban indította el az Airbus az Urban Air Mobility nevű részlegét, melynek kiemelt feladata az, hogy a városi légi közlekedés irányába bővüljön a cég. Nemrég közzétették első koncepciójukat, melyet év végén már tesztelnének, és ami megreformálná a nagyvárosokban a taxizást: az egy dolog, hogy sofőr nélküli járművekről van szó, de ezek még repülnének is az Airbus tervei szerint. Egyelőre még nem nagyon engedik a törvények és szabályok azt, hogy pilóta nélküli, mesterséges intelligencia által vezérelt dolgok repkedjenek a fejünk felett, úgyhogy egy darabig valószínűleg lennének a CityAirbus taxikban – pont, mint az Ötödik Elemben. Az Airbus egy másik ambíciózus terve a…
Hirdetés

A posta segít a művésznek a törött üvegdobozok elkészítésében

Walead Beshty valószínűleg nem a legkeményebben dolgozó művészek egyike, hiszen 9 éven át gyakorlatilag a posta dolgozott a projektjén. A Los Angeles-i alkotó arra volt kíváncsi, hogy “a művek hogyan kapnak jelentést a kontextuson és az utazáson át”, így üvegdobozokat készített, és azokat feladta a FedEx segítségével különböző galériáknak, melyek aztán a beérkezett művet kiállították. Természetesen a csomagküldő cég nem hagyta cserben:

Cím helyett térképet rajzolt a borítékra, de a posta sikerrel kézbesítette

Egy turista egy Izlandon élő dán házaspárnak akart levelet küldeni, azonban hiába járt már náluk, de a címüket nem tudta, és valószínűleg máshogy nem tudta volna őket utolérni. Azonban nem adta fel: úgy döntött, csak felad nekik egy levelet, és cím helyett kis térképet rajzolt a környékről, valamint megadott egy leírást a házról és arról hogy kik laknak ott, hátha a környék postahivatala majd megoldja valahogy. Ami a legjobb, hogy sikerült nekik! A levelet el tudták juttatni a címzetthez, pedig konkrétan így nézett ki a boríték:  

A címből csak az ország volt a borítékon, az mégis eljutott a címzetthez

Németországból küldtek levelet, pontosabban egy borítékot, benne egy karácsonyi üdvözlőlappal Paul Biggsnek, azonban a feladó által rátett cím-matrica út közben leeshetett, így simán csak “Anglia” címmel került a megfelelő városba, onnantól azonban senki se tudta, hogy mégis kihez menjen a levél – Biggs mégis megkapta a neki szánt küldeményt. A brit királyi postán vannak, akik kifejezetten ilyenekkel foglalkoznak, amolyan cím nyomozók, de végül egy lelkiismeretes postásnak köszönhette a férfi, hogy megkapta a levelet, az ugyanis mindenkitől megkérdezte napi útja során, hogy nem vár-e levelet Németországból.  

Úgy bánt a csomagokkal ez a postai dolgozó, mint Ace Ventura

Bizonyára emlékeztek még az első Ace Ventura film remek nyitójelenetére, melyben az állati nyomozó nem túl kíméletes módon kézbesít egy csomagot. Mentségére szóljon, ő csak eljátszotta, hogy postai dolgozó, míg a lenti videóban valóban a UPS, az amerikai postaszolgálat egyik alkalmazottját láthatjuk: a sofőrt Oahuban kapták lencsevégre, amint igazi tahó módjára dobálja mások küldeményeit. A videó eljutott a céghez is, úgyhogy feltehetően a pasas állásába került, amit csinált:

A feladás után több mint 40 évvel később kézbesítettek egy csomagot Ausztráliában

A történet alcíme az is lehetne, hogy sose adjuk fel! Ha rendelünk valamit, de nem érkezik meg a csomagunk, lehet, hogy nem is veszett el a postán, hanem csak lassan kézbesítik! Valami hasonlót élhettek át a Viewbank Teniszklub tagjai is, akik egy olyan csomagot kaptak, amit még a ’70-es években adtak fel nekik! A tartalma nem más, mint pár felvarró, amit a tagok egyenruhájára szerettek volna rakni, azonban a kis pakk sosem érkezett meg a varrodából. A történet vicces csavarja, hogy a csomagot váró hölgy, Irene Garratt még mindig él, ugyanazon a címen! A rendkívül olajos és koszos levél azonban…

Fegyencedzés? Próbáld ki inkább a postásedzést!

A postásedzés természetesen nem létező fogalom, viszont a 30 éves, háromgyermekes apuka, Dan Jones valóban postás és mindössze két év alatt hatalmas változáson ment keresztül. A Blockworth-i férfi régebben XXXL-es pólókat hordott, melyet lusta életmódjának és egészségtelen étkezési szokásainak köszönhet. Étrendjét többnyire csokoládé, chips és elviteles kaja tette ki, míg orvosa elő nem állt a sokkoló hírrel: ha nem hagyja abba, a cukorbetegség kialakulását kockáztatja, vagy akár szívrohamot is kaphat! Az apukát sokkolta a hír, így gyorsan be is iratkozott egy edzőterembe és a Royal Mail-nél töltött munkaóráit is bevonta az edzéstervébe! A leveleket nem biciklivel, hanem kocogva kézbesíti Minchinhampton-ban,…
Hirdetés

138 év után kézbesítette a levelet a francia posta

1877. január 22-én lett feladva egy levél Franciaországban egy Trélon faluban élő címzettnek, és idén, 2015-ben, tehát laza 138 évvel később érkezett meg. Hogy ki vette át? A címzett dédunokája, a 80 éves(!) Thérése Pailla, ugyanis dédnagyapja, Amand húsz évvel a levél feladása után elhunyt. Ami igazán érdekes, az az, hogy már január 23-án megérkezett a Trélonban lévő postahivatalba a levél, de 138 éven, világháborúkon, világválságokon át ott pihent. A posta vizsgálja, hogy mi a manó történt, feltehetően elkallódott a postán a levél, és most valaki lement a pincébe, és megtalálta, majd kézbesítésre továbbította a levelet. (forrás: La Voix Du…

Levelet írt a kisfiú a kutya mennyországba, a postai dolgozó válaszolt!

A kis Luke vigasztalhatatlan volt, amikor a család kutyája, a 13 éves beagle, Moe meghalt, és amikor megkérdezte a szüleit, hogy hova került Moe, azt válaszolták neki, hogy a kutya mennyországba. Az anyja segítségével Luke így aztán leveleket írt Moe-nak, amelyben azt kérdezgette tőle, hogy milyen a kutya mennyország – a leveleket persze mindig csak látszólag dobták be a postaládába, aztán az egyiket véletlenül tényleg bedobták, és így a postán kötött ki. Így került a 25 éves postai dolgozóhoz, Zina Owenshez, aki elolvasta (nyilván vagy nem volt lezárva, vagy a kutya menyországba feladott borítékokat felbonthatják), és úgy döntött, válaszol a…

Nagy utazás: egy férfi magát postai csomagként feladva repült át Angliából Ausztráliába

A történet ugyan 1964-ben játszódik, az erről szóló, nemrégiben megjelent könyv azonban újra a köztudatba hozta a korábban híres sportolóként is ismert Reg Spiers kalandos útját. A híres gerelyhajító Londonból Perth-be postázta magát, szó szerint! A 22 éves atléta ugyanis mindenét elköltötte Angliában, így nem maradt semmi pénze repülőjegyre és egy rendkívül rizikós, de vitathatatlanul ötletes megoldását választotta annak, hogy visszatérjen Ausztráliába lányának szülinapjára: épített egy hatalmas dobozt és egy ismerőse segítségével feladta magát légipostán. A történet egy vicces kalandnak tűnik, de koránt sem volt az. A három kontinensen átívelő út 63 óráig tartott, mely idő alatt 28 órát kellett…

Hirdetés
Hirdetés