predator

Az 1987-es Ragadozó mozi íróinak volt néhány őrült tervük a folytatásra

Ha hiszed, ha nem, már az ikonikus Ragadozó (Predator) című film is 30 éve került a mozikba. Őrület, nem? Nos, talán még ennél is meglepőbb, miket terveztek az írók a folytatásra – Jim Thomas és John Thomas a produkció 30. születésnapjára rendezett arkansasi eseményen beszéltek ezekről a dolgokról. A következő, elég hosszú videóban láthatod és hallhatod ezeket a terveket hosszabban kifejtve. De a lényeg egy mondatban: az egyik lehetséges verzió szerint az első film végén a robbanás jelenetből vezették volna fel a második részt, a másik verzió pedig egy második világháborús, téli történet lett volna, melyben egy német és egy…
Hirdetés

James Franco játszik a The Predator legújabb feldolgozásában?

James Franco mindent tud. A harmincnyolc éves színész már egy hollywoodi veteránhoz méltó életrajzot gyűrt maga mögé: őrült vígjátékban és komoly drámában is megállta a helyét… és talán ő lesz Arnold Schwarzenegger utódja. A színészt legközelebb a Miért pont ő? (Why Him?, hazai bemutató 2016. december) című vígjátékban láthatjuk, amiben egy flúgos internet-milliomost játszik, aki hétvégére meghívja magához a barátnője szüleit. És a csaj apja, akit Bryan Cranston alakít, valahogy nem élvezi, ha valaki hihetetlenül gazdag, agyon van tetoválva, és eléggé ütődött. A családon belül elszabaduló háború azonban csak vicc ahhoz a pletykához képest, amely szerint a Shane Black rendezésében…

Játszd újra a Predator filmet az új Mortal Kombat X kiegészítővel!

Bár akkor még csak pletykaszinten, de korábban írtunk arról, hogy az 1987-es Schwarzi-féle Predator (avagy Ragadozó) filmből két karaktert játszhatóvá tesznek a legújabb Mortal Kombat játékban. Nos, idáig kellett várni a hivatalos bejelentésig, ugyanis a sorozat feje, Ed Boon Twitteren bejelentette, hogy a Predator játszható lesz a Mortal Kombat X-ben! Azonban ez nem minden, ugyanis egy már meglévő alapkarakter, Jax is kapni fog egy új külsőt (skin-t), amit szintén a film inspirált: a designt Al Dillon karaktere alapján mintáztak és az eredeti színész, Carl Weathers fogja szinkronizálni! Mindketten a Kombat Pack DLC-csomagban lesznek elérhetőek, Tanya, Tremor és egy másik, szintén…

Predator és Spawn: ők lennének az új Mortal Kombat karakterek?

A Mortal Kombat (9) egy igazán jó epizódja lett az MK sorozatnak, mely egyaránt nyúlt vissza az elődökhöz és mert újítani is. Többek között elég nagy sikert arattak a vendégszereplő karakterek is, ami hatalmas meglepetés volt mindenki számára. A játékban tiszteletét tette Freddy Krueger a Rémálom az Elm utcában filmekből, míg a videojátékok világából (pontosabban a God of War sorozatból) Kratos szabadult be. Bár ez még csak pletyka, a VideoGamer.com értesülései szerint a Mortal Kombat X-ben az 1987-es Ragadozó filmből maga a címszereplő Predator fog feltűnni, ám ezt még megcsavarták annyival, hogy az egyik kommandós, Al Dillon is szerepelni fog!…

Eladó egy Predator témájú családi ház Svédoszágban!

Röpke 79 millió forintért árulja egy svéd ingatlan-közvetítő cég a képeken látható családi házat, amelynek egy nagy különlegessége van: feltehetően a skandináv ország legnagyobb Predator rajongója lakott benne, ugyanis szinte minden szobában megtalálható valamilyen Ragadozó-témájú tárgy. Nagyon aranyos például az, ahogy a konyhában Predator maszkok figyelik azt, ahogy főz az ember, de persze a csúcs a teljesen Predator (na jó, 5%-ban Alien) témájú szentély. Íme a legjobb részletek képeken:  

Újraindul a Predator franchise a Vasember 3 rendezőjével

Ugyan Shane Black nevét az elmúlt években főleg, mint a Vasember 3 író-rendezője hallhattuk, azonban mi nem csak ezért bírjuk a pasast: 2005-ben nagy szerepet vállalt a Durr durr és csók nevű filmjével (azzal debütált rendezőként, és a második próbálkázásánál már 200 millió dollárt bíztak rá) abban, hogy Robert Downey Jr. karrierje újraindult, ráadásul már korábban is olyan filmek zseniális forgatókönyveit írta, mint a Halálos fegyver, az Utolsó cserkész és az Utolsó akcióhős. Ilyen renoméval talán nem véletlen, hogy amikor a Universalnál felmerült, hogy újraindítsák a Predator franchise-t (ugye ott volt a schwarzis eredeti, annak a városba helyzett, felejthető folytatása,…

A srác, aki feldühítette a fél internetet!

A világháló (na jó, mondjuk ki: a Reddit és az Anonymous) néha szeret a kezébe venni egyes ügyeket, és a “több szem többet lát/többet hackel” elvén működve kinyomozni, felelősségre vonni bizonyos embereket. Most például egy angol srác vívott ki közfelháborodást azzal, hogy egy haverja megosztott egy videót arról, ahogy egy rakás másik emberre (köztük egy gyerekre) dönt egy Predatornak öltözött utcai performansz művészt csak úgy, poénból. Az, hogy erre még valaki büszke is, átlépte azt a határt, amit az internet tolerálni szokott, úgyhogy megkezdődött a hajtóvadászat, hiába derült ki, hogy senki sem sérült meg. Üzenetekkel bombázták a rendőrséget (ők egyelőre…

Hirdetés
Hirdetés