pucér

Margot Robbie nélkül nem lett volna ez a meztelen jelenet A Wall Street farkasában

Vannak rendezők, akik elég nagy szabadságot adnak színészeiknek egy-egy forgatáson, filmjük bizonyos jeleneteinél. Martin Scorsese is szereti az improvizációt, mert azt vallja, hogy ettől lesznek a filmjei természetesek. Ennek jegyében azt sem bánta – sőt! -, hogy A Wall Street farkasának forgatásán Margot Robbie felajánlotta: inkább nem akar köntöst viselni, amikor elcsábítja Leonardo DiCapriót, hanem meztelenül állna a kamerák elé. “Naominak a teste az egyetlen fizetőeszköze a világon, ő csak ezt tudja felhasználni. Ezért csináltam” – mondta később a színésznő egy interjúban. Hát, maradjunk annyiban, hogy ezt Scorsese mellett a közönség sem bánta, Margot Robbie alakítása pedig így még emlékezetesebbre…
Hirdetés

Vajon csak Tygát akarja visszahódítani meztelen naptárjával 21 éves exe?

Nekünk nagyon úgy tűnik, hogy Demi Rose nem adja fel egykönnyen: miután Kylie Jenner 2017-es naptárjából “kiszivárgott” pár fotó, Demi is megmutatta a világnak, hogy ő milyen képekkel köszönti a jövő évet. Sokaknál máris ő nyert (már ha ez most bárki szemszögéből is verseny volt a Kardashian klán kicsi kincse és Demi között), hiszen a fotókon teljesen meztelen, testét csak egy kis arany festék takarja (meg persze itt-ott a keze). De vajon ezekkel a képekkel sikerül újra felkeltenie Tyga figyelmét? Egy biztos: a 21 éves Instagram modell rajongótábora tovább fog növekedni… Forrás: Sickchirpse.com

Napi orosz: meztelen motorosbandát videóztak le a moszkvai éjszakában

Azt szerintünk eddig is mindannyian sejtettük, hogy nem éppen szelíd motorosok róják az orosz utakat. De akikről most mutatunk egy rövid felvételt, nos, ők az eddigi legextrémebb tapasztalatokon is túltesznek, ugyanis meztelenül pattantak motorra (az egész banda, nők és férfiak vegyesen), hogy száguldozzanak egy kicsit a nem éppen trópusi hőmérsékletekkel kecsegtető moszkvai éjszakában. Senki sem tudja, kik ők, honnan jöttek, és mi lett velük a pucér éjszakai száguldozás után, de az tény, hogy az eset elég nagy figyelmet kapott – nemcsak Oroszországban, hanem világszerte is. A legnagyobb orosz motoros banda, a Night Wolves vezetője és egyben Vlagyimir Putyin jó barátja,…

Pucér zenészek helyett meztelen lányok futnak a Blink-182 videójában

Emlékszel a Blink-182 What’s My Age Again című számára, illetve annak klipjére? Nos, szerintünk ha egyszer láttad, biztos nem felejtetted el. Tudod, ebben futnak pucéron, meglepve az utca embereit, majd egy szexi nővérke után egyszer csak megfordulnak… nos, ez előtt a 2009-es klip előtt tisztelegnek most legutóbbi kislemezükről választott, “She’s Out of Her Mind” című dalukhoz készült videoklipjükkel. Ebben három internetes személyiségként azonosított bevállalós szépség, Lele Pons, Hannah Stocking és Vale Genta játssza a meztelen futókat, míg a szexi nővért Adam Devine alakítja. Ez az új nótához készült klip: Ez pedig az ezt a kisfilmet ihlető What’s My Age Again, ha nem emlékeznél rá: Forrás: TheLadBible.com

Teljesen meztelenek az új randizós tévéműsor szereplői!

A Channel 4 tévécsatornát azért alapították meg 1982-ben – többek közt olyan nagy nevek, mint a színész-rendező Sir Richard Attenborough -, hogy egy “innovatív, kísérleti és különleges” tévéadót hozzanak létre. Nos, a csatorna jelenlegi főnökei minden bizonnyal abban látják a különlegességet, ha olyan műsort is sugároznak, amiben a játékosok anyaszült meztelenül szerepelnek. Igen, ilyen is van, méghozzá a nemrég indult Naked Attraction. A DailyMail azt írja, hogy a párkereső műsorban hat lehetséges párjelölt jelenik meg – egy-egy hatalmas dobozban! – az adott játékos számára. Az arcukat nem látja, csak a testüket, különös tekintettel az altestükre. Így nagyrészt a fizikai megjelenésük alapján választja ki, hogy kik jönnek be neki…

Internetes kihívás miatt járkált bugyi nélkül az Ikeában

Nemcsak az európai és egyesült államokbeli fiatalok csinálnak hülyeségeket őrültebbnél őrültebb internetes kihívásokon felbuzdulva, hanem bizony már a kínaiak is. Az ottani legnépszerűbb közösségi oldalon, a Weibón terjedő legújabb “kihívás” például az, hogy ki tudja a legőrültebb dolgokat megcsinálni, és megúszni az ezekkel járó felelősségvállalást. Nagy merészség, vagy inkább felelőtlenség és meggondolatlanság ilyesmibe belevágni, még akkor is, ha az ember olyan “mutatványt” választ, ami nem életveszélyes. Egy lány például a pekingi Ikeában flangált, nadrág és bugyi nélkül – vagyis alul teljesen meztelenül. Legalább ennyire meglepő, hogy a vásárlók először észre sem vették, hogy alul teljesen meztelen, majd azt gondolták, hogy…
Hirdetés

Erotikus fantáziálásait okolja autóbalesetéért a pornósztár

Esperanza Gomez egy igencsak népszerű kolumbiai pucér modell és pornós, de legutóbb nem pucérkodásai miatt került az emberek érdeklődésének középpontjába, hanem egész más miatt: balesetet szenvedett, autójával egy csatornába hajtott. Neki szerencsére nem esett baja, sőt, annyira jól volt, a segítségére siető srácokkal még szelfizgetett is. Majd a közösségi média segítségével tudatta a világgal, hogy minden rendben vele, és azt is, hogy a dolog miért történt. “Letértem az útról – ez történik velem, ha fényes nappal is erotikus álmaim vannak, hahaha. Hála Istennek ép és egészséges vagyok. Meg szeretnék nyugtatni mindenkit, aki szeret és aggódik értem, hogy minden oké. Szóval éljük tovább…

Meztelenül asztalszörfölt a bedrogozott nő a rendőrőrsön

A különböző országok rendőreitől sok érdekes videót láthattunk már, legyen szó ittas vezetőkről, üldözéses jelenetekről vagy lövöldözésekről, sok maradandó élményt köszönhetünk nekik. Esetünkben az állítások szerint egy orosz darabról van szó, melyben a megszokott vodkától és egyéb alkoholoktól motivált jelenetekkel szemben minden bizonnyal drogok is közbe játszottak. A ruszki zsaruknak jó a humoruk, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a teljesen pucéron, asztalon szörföző lányt nem letessékelték, hanem inkább videózták, sőt, még a netre is feltették!

Túl szigorú szabályokkal nyit a pucér étterem

Sokan máris a világ legkülönlegesebb és egyben talán a legbizarrabb éttermei közé is sorolják, holott csak július 29-én nyit a The Amrita névre keresztelt meztelen étterem Japánban. A megnyitóig tehát még több mint egy hónap van hátra, de az étterem szabályai máris kiverték… a biztosítékot, nem mást. A Sickchirpse beszámolója szerint már most világos, hogy túl nagy lesz a szigorúság. Hogy miért? Kezdjük ott, hogy akit túl kövérnek minősítenek, az be sem léphet a helyre – ez az étterem szabályai szerint annyit jelent, hogy aki 15 kilóval több az ideális súlyánál (ez persze relatív, hogy pontosan ki mit tekint annak),…

Hirdetés
Hirdetés