rágó

Itt a rágógumiból készült cipő!

Amszterdamban a cigarettacsikk után a rágógumi a legnagyobb szemétprobléma. Hollandiában évente körülbelül 1,5 millió kilogramm rágót dobnak el, köpnek ki az utcán. Erre szeretné felhívni a figyelmet három cég (Iamsterdam, Explicit War, Gumdrop) azzal, hogy legyártottak egy olyan cipőmodellt aminek a talpa újrahasznosított rágógumiból készült. A Gumshoe tényleg klasszul néz ki, és a megvételével egy igazán jó kezdeményezést támogathatnak a holland vásárlók.
Hirdetés

1 millió rágót takarítottak le a híres rágógumifalról

A Seattle-i rágógumifalat 1991-ben kezdték “építeni” színházba járók, és talán akkor még nem is sejtették, hogy a random falra ragasztgatott rágókból több mint 20 évvel később már igazi helyi látványosság lesz. Az apró, színes pöttyökkel díszített téglafal előtt több ezren szelfiztek, helyiek és turisták egyaránt, mert bár a többség szerint fura, de akkor sem lehet ezt a modern műalkotásnak is beillő látványosságot kihagyni, ha már Seattle-ben jár az ember… Szerintünk nem túlzás, hogy a fal művészi alkotásnak is beillett volna. Hangulatos képek, szelfik, sőt, esküvői fotók is készültek előtte. Nos, ha csak ezután tudnál oda elutazni, már ne keresd a…

Hogy döntöd el, hogy két egyforma iker közül melyiknek van jobb nemi élete?

A Beldent (amit Dél-Amerikán kívül Tridentként ismer a világ) nevű rágógumi-márka kísérlete még tavaly novemberi, de úgy tűnik, a felvétel reneszánszát éli, ugyanis most került fel a vírusvideós listákra. A kísérlet rendkívül érdekes: Argentínában a kortárs művészetek múzeumában zajlott az egész néhány teljesen egyformán felöltöztetett, 100%-ig egyezően kinéző ikerpárral – csupán egy különbség volt, az egyikőjük rágózott. A múzeum látogatói leülhettek eléjük, és a fejhallgatón megkapták a kérdéseket: szerintük melyik ikernek van több barátja? Melyiknek van több képzeletbeli barátja? Melyiket hívják el több buliba? Melyiket hívják el inkább bridzsezni? Melyik a rossz zsaru? Melyik élvezi, hogy megbüntethet? Melyik főnök adna…

Mi kell egy rágógumi-reklámhoz? Hát persze, hogy egy óriási macska!

A vírusvideóvá válás ajtajának egy mesterkulcsa van, és ezek a macskák: az internet kedvenc állatai nap, mint nap szerepelnek többmilliós nézettségű videókon, és ezt a marketingesek se tegnap vették észre. Természetesen a reklámok terén hírhedten hibbant japán reklámszakik is ismerik a nyílt titkot, így amikor a japán rágógumicég, a LOTTE nagyon szeretett volna egy, az interneten sikeres és őrült módon terjedő kisfilmet, csak egy óriási macska kellett hozzá. Íme, ez a közös pont a rágó és a négylábúak között:

Hirdetés
Hirdetés