rajzol

A tanár helyében nem lenne szívünk letörölni ezeket a krétarajzokat a tábláról

Amikor nagyon unatkoztok a haverokkal szünetben az osztályteremben, veletek is előfordul, hogy összefirkáljátok a táblát? Ha ez így van, nézzétek csak meg, hogy csinálják a profik: az Illusdreamer nevű diákcsoport az egyik Hong Kong-i középiskolában alkot, méghozzá olyan fantasztikus műveket, amikről egyrészt alig hisszük el, hogy tényleg csak krétarajzok. Másrészt meg a tanárok helyében nem lenne szívünk letörölni ezeket a tábláról. Hihetetlen, hogy a diákok csak tavaly kezdték a táblára való “firkálást”, de úgy tűnik, lelkesedésük annak ellenére is töretlen, hogy műveiket nap mint nap letörlik a tanárok. Többnyire kedvenc anime- és rajzfilmes karaktereiket rajzolják fel a táblára. Mit gondolsz,…
Hirdetés

Újévi fogadalom a javából: idén minden nap rajzol egy popót ez a pasas

Itt az új év, a fogadalmak ideje. Egyesek maradnak a bevált “fogyok öt kilót” vagy “elkezdek edzeni (most már tényleg)” típusú, egyszerű ígéreteknél, mások viszont elképesztő dolgokat fogadnak meg. Az amerikai Charles Vestal például azt határozta el, hogy 2016-ot a “minden napra egy popsi” évének fogja nyilvánítani, azáltal, hogy minden egyes napon rajzol egy feneket. “Végtére is mindannyian csak seggek vagyunk a föld színén, srácok” – mondta a 32 éves, szoftverekkel foglalkozó, oregoni pasas, aki eddig tartja magát a fogadalmához: az elmúlt egy hétben minden nap új hátsórész került fel Tumblr és Twitter oldalára, valamint vicces nevű honlapjára, a Butts.lol-ra…

Kisfia rajzait varratja magára ez a kanadai apuka

Keith Anderson nem mindennapi módját választotta annak, hogy mindig emlékezzen a fia gyerekkorára: a kanadai apuka csemetéje 5 éves kora óta varratja magára a kis Kai rajzait, átlagosan évente egyet-egyet. A gyerkőc annyira élvezi, hogy olykor ő is beszáll a tetoválásba, amiről valószínűleg addig mesél utána a haveroknak a suliban, míg azok bele nem sárgulnak az irigységbe, hogy mennyire menő faterja van. Az első tetoválás ez a százszorszép volt, amit akkor csináltatott meg a büszke papa, amikor egyik nap kisfia még az oviban volt. Lett is öröm a meglepetés után! Ez a házikó és a Kai felirat a kisfiú egyik…

Egydolláros bankjegyekből készült 3D-s remekművek

Pénzzel nagyon sok mindent el lehet érni, ez nem újdonság. De az, hogy ilyen 3D-s művészi alkotásokat is lehet vele, belőle készíteni, mint amilyeneket Donovan Clark csinált egydollárosokból, az számunkra elég kellemes és szórakoztató meglepetést jelent. A képregényekből és rajzfilmekből, filmekből ismert karaktereket felhasználó művész képeit mi a Sickchirpse-en találtuk meg, és most megosztjuk veletek is. Reméljük, hogy szerintetek is többet érnek egy dollárnál… Forrás: Sickchirpse.com

Provokatív rajzok, amiket skizofrének készítettek

A skizofrénia szörnyű betegség, aminek tüneteit sokan nemcsak gyógyszerekkel, hanem más bódító hatású cuccokkal is próbálják enyhíteni. Mások viszont inkább a művészet felé fordultak, és az alkotás segítségével akarnak napról napra megbirkózni gondolataikkal, valamint betegségük jobb vagy rosszabb óráival. A következő képek mindegyikét olyan emberek készítették, akik skizofréniában szenvednek. Néhány ezek közül elég durva, de szerintünk érdemes megnézni őket. “Electricity Makes You Float”, Karen Blair műve. A hangulatváltozások tumorszerű képződményekként ábrázolva egy férfi fején – a művész ezzel mutatja be, milyen érzés lehet egyszerre több érzéssel és számos gondolattal megküzdeni. Sok skizofrén a rémálmait próbálja képekbe önteni. Edmund Monsiel az…

Sötét, elhagyatott hellyé változott A Simpson család otthona

Ha szereted A Simpson családot, akkor valószínűleg érdekesnek fogod találni Tim Doyle munkáit. Az austini illusztrátor ugyanis UnReal Estate című sorozatában újraálmodta többek közt a rajzfilmsorozatból ismert Springfield városka több helyszínét is. Rajzain a város egy elhagyatott, sötét helyként jelenik meg, és a képeket nézegetve mindannyian úgy érezhetjük, hogy egyfajta poszt-apokaliptikus világba csöppentünk, ami valahogy mégis lenyűgöz bennünket. Nektek bejönnek ezek a rajzok? Fotók: Boredpanda.com

Hirdetés
Hirdetés