Ryan Sheckler

Sheckler visszatér: Ryan túl van problémáin, ismét deszkázik

Ryan Sheckler igen fiatalon feltűnt a gördeszkás körökben, ugyanis a már tizenévesen tehetségének köszönhetően az elit körökben mozgott. Persze még egy ilyen sztárnak sem könnyű az élete. Ryan fiatalon profivá vált, sorozatot kapott az MTV-n, versenyeket nyert sorban, sőt, az évek során saját eseményeket is szervezett és jótékonysági szervezetével rengeteg embert támogatott. Mint rengeteg más sportolót, őt is elkapta a depresszió, életében egy igen sötét időszak keletkezett. Elmondása szerint a sport helyett az alkohol (és ki tudja, milyen szerek) irányát választotta, kifordult önmagából és mind családja, mind barátai nem ismertek rá. Igen komoly depresszióban szenvedett, többen a “Crying Ryan” aggatták…
Hirdetés

A legextrémebb család: így nyomja a 3 Sheckler tesó együtt!

Ryan Sheckler már ifjú korában feltűnt a sport nagyjai között és biztosak voltak benne a profik és a csapatok, hogy a fiatal tehetség a gördeszkás sportból fogja keresni a kenyerét. Bizony, ők már akkor tudták. Ryan elmondása szerint a sport iránti rajongása első sorban apjának köszönhető, aki már igen fiatalon bemutatta neki a deszkázást. Emellett bátyja is hatalmas hatással volt rá, akit látva egyszerűen nem tudott ellenállni és ő is belekezdett a sportnak való hódolásba. Őt öccse követte a sorban, aki hű maradt az örökséghez, így a család és a testvérek közötti legerősebb kapcsot máig a gördeszkázás jelenti. Nem hiába…

Ryan Sheckler jótékony deszkás eseménye idén is sok rászorulón segített

A befutott, profi sportolók igen gyakran adományoznak és különböző jótékony akciókkal segítik meg a rászorulókat. Ryan Sheckler nem ismeretlen a témában, ugyanis az alapítványa mindig is rengeteg nélkülözőn segített. Ryan az alapítványi munkálatok mellett minden évben megrendezi az “Annual Sheckler Foundation Skate For A Cause” eseményt, melyen zsinórban 8. alkalommal vele egyetemben több deszkás is csatlakozott. Legendáktól kezdve profikon át különböző csapatokig és társaságokig rengetegen részt vettek a jótékonysági rendezvényen, melyen Ryan ismét megmutatta, hogy milyen jó arcok a deszkások!

Ryan Sheckler vizes dropja visszarepít minket a nyárba

Ugyan számunkra egy kicsit még messze van a strandidő, s bár semmi bajunk a téllel és a havas sportokkal, azért valljuk be, hogy egy kis napsütés meg a vízi sportok azért hiányoznak. Ryan Sheckler nem keveset tett már le a gördeszkás sport asztalára, így megértjük, hogy megteheti, hogy az örök nyár birodalmában lakik. A kaliforniai deszkázások mellett egy kis tengerparti móka is belefér, ahonnan persze a deszka sem hiányozhat. Barátaival egy izgalmas helyet szúrtak ki, mely láttán azonnal egy hatalmas vizes drop jutott az eszükbe. Ezt az ötletet fel kell jegyeznünk nyárra, az egyszer biztos! RYAN SHECKLER’S VERTICAL DROP-INWho said…

A tökéletes futamok definíciója: Ryan Sheckler trükkjei a Dew Tourról

Az extrém sportokat egybefogó versenysorozatok egyik legkomolyabb képviselője a Dew Tour. Nevéből következtethettek rá, hogy a méltán híres Mountain Dew a fő szponzora és évről évre hatalmas sikernek örvend mind a versenyzők, mind pedig a nézők körében. A világ legjobb gördeszkásait egybefogó eseményéről természetesen az anno aranyifjúként a gördeszkás sportba berobbanó Ryan Sheckler sem hiányozhatott, aki a profik között mindenkit leiskolázott! Sajnos a csapatversenyben a lenyűgöző bowl-os menete sem volt elég ahhoz, hogy a Plan B teamet a 3. helynél jobb szintre emelje. Szomorkodnia azonban nem kell, ugyanis mind a 4 kategóriában, azaz Tech, Bowl, Rails és Gaps stílusban is olyan meneteket…

Profiktól profiknak: ilyen lett Ryan Sheckler Hart Lines pályája!

Az utóbbi hetekben gyakran olvashattatok nálunk Detroit egyik legkeményebb rendezvényéről, a Hart Linesról, mely során a Red Bull mellett több profi deszkás is rendesen kiveszi a részét a tervezésben. Ryan Sheckler mindig is éllovasnak számított, ha a Hart Lines szóba került – és ez természetesen idén sem volt másképpen. A hétvégi rendezvény pályája igen brutális lett, most megnézhetitek, hogy Ryan mit hozott össze Felipe Gustavo, Joey Brezinski és Torey Pudwill közreműködésével!

A legenda nyomdokaiban: Kane Sheckler bátyja példáját követi

Ryan Sheckler még anno aranyifjúként robbant be a köztudatba, ugyanis fiatal kora ellenére a gördeszkás elit rétegének legnagyobbjaival nyomta együtt. Ryannek két öccse is van, akikről mostanában egyre több szó van, ugyanis mind a ketten sokat tanultak bátyjuktól, aki aktívan kiveszi a részét a kistesók nevelésében. Kane Sheckler büszkén mutatja meg, hogy az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött és bebizonyítja, hogy a Red Bull nem csak vezetékneve miatt karolta fel!
Hirdetés

Visszatérés Detroit szívébe: jövő hétvégén jön Sheckler Hart Lines versenye!

A hétvégén egy nem akármilyen gördeszkás versenynek fog otthont adni Detroit városa, ugyanis itt fogja megrendezni a Red Bull a Hart Lines elnevezésű megmérettetését. Az elemek tervezésében és a koncepció kialakításában a deszkás fenegyerek, Ryan Sheckler idés is részt vett, úgyhogy nagy durranást lehet számítani! A rendezvény promózását idejében elkezdték, ugyanis Ryan 3 barátjával, név szerint Felipe Gustavo, Joey Brezinski és Torey Pudwill társaságában a helyi skaterekkel deszkáztak. Ryan az említett profikkal kiegészülve, a Red Bull égisze alatt 100%, hogy idén is egy emlékezetes versenyt fog összehozni! Május 14-15: jelöljétek a naptárban!

Közeleg az idei Hart Lines: Ryan Sheckler és a haverok megint akcióban!

A tavalyi év egyik leghangulatosabb gördeszkás eseményét a Red Bull tudhatja magáénak, ugyanis Detroit belvárosában a világ legjobb skaterei csaptak össze egy olyan pályán, melyet egy igen komoly, profi gördeszkásokból álló csapat tervezett. A Red Bull Hart Lines tavaly hatalmas sikert aratott, persze nem véletlen, ugyanis a szervezőbrigádjának élén a deszkás legenda, Ryan Sheckler állt. Az esemény persze nem maradhat el idén sem, Ryan mellett olyan híres skaterek álltak munkába, mint többek között Felipe Gustavo, Joey Brezinski és Torey Pudwill, akik garantálják, hogy a 2016-os verseny sem fog szégyent hozni a Red Bull nevére. A promózás már el is kezdődött,…

Ryan Sheckler újabb adománya: 10.000 Dollárral támogatja a féllábú skatert

Ryan valódi csodagyerekként robbant be a köztudatba, a nagy támogatós, rangos helyezések, sikeres versenyek és népszerű sorozatai mellett igen ritkán hallunk a családjáról, pedig egy dolgot mindenképpen érdemes tudni róluk. A jó anyagi helyzetben álló sportoló rokonaival alapította meg a jótékony célért harcoló Sheckler Foundation alapítványt, mely a hátrányos helyzetű és beteg gyermekek, valamint sportolók megsegítésén munkálkodik. Legújabb támogatottjuk nem más, mint Andrew Hale, aki 1997-ben autóbalesetben elvesztette a lábát. Ez persze nem tántorította el a sporttól, még protézissel is imád deszkázni. Ryan úgy gondolta, hogy egy ilyen elszánt harcosnak kijár a támogatás, így alapítványa révén 10.000 Dollárral segítették ki…

Hirdetés
Hirdetés