szerencsétlenség

A vetélkedő egyik játékosa mindent beleadott – a bikinifelsőjét is

Vannak olyan játékosok, akik szó szerint mindent beleadnak, hogy nyerhessenek. Ezzel talán így volt a következő rövid videóban látható csaj is, aki egy brazil vetélkedőben valószínűleg túl nagy lendülettel hajtott végre egy csúszást, és úgy érkezett meg egy gumimedencébe, hogy egyrészt nem kicsit fájhatott neki, másrészt meg a bikinifelsőjének is búcsút kellett mondania. De legalább szexisen emelkedett ki a vízből, ez is valami… Viszont sovány vigasz a nézőknek, mivel az adásnak a tévécsatorna szerint igencsak botrányosnak tartott érkezés után vége lett. Mondjuk furcsa játékokban szerintünk a japánok még mindig verhetetlenek… Forrás: Dudecomedy.com
Hirdetés

Így ünnepeltek egy étterem dolgozói, amikor azt hitték, nyertek a lottón

A New Jersey-i Grissini olasz étterem dolgozói körülbelül 20 percig azt hitték, megnyerték a Powerball lottó 949 millió dolláros főnyereményét szombat este. A 42 dolgozó mindent eldobva ünnepelt a helyszínen, amiről videó is készült, ezt lejjebb nézhetitek meg. Olyan is volt, aki felmondott a hirtelen jött örömhír hallatán, hiszen úgy gondolta, ezután nem szorul rá a munkabérre. Nos, tévedett – mindannyian tévedtek. Ugyanis a számok a szerdai sorsolás nyerőszámai voltak, nem pedig a szombatié, amire az ő szelvényük szólt. Képzelhetitek, mekkorát koppantak szerencsétlenek – életük legnagyobb szerencséje egy pillanat alatt változott a legnagyobb balszerencsévé, amikor megtudták, hogy az interneten nem…

Szomorú véget ért a megvadult kutya és két birka története

Furcsa és elég szomorú meglepetés fogadta azokat a turistákat, akik szombat délután 3 óra körül Nagy-Britanniában, Seafordban, a Seven Sisters Country Parkban sétálgattak. Egyszer csak egy vadul csaholó kutyára kapták fel a fejüket, aki két birkát üldözött a park területén, egészen egy sziklás részig, ahol az egyiküket egészen a peremig szorította ki. A szerencsétlen birka már nem tudott tovább hátrálni a talajon, és a mélybe zuhant. A több mint 21 méteres zuhanást nem élte túl. A másik üldözöttnek talán épp emiatt sikerült kihasználnia a helyzetet, és ki tudta cselezni a kutyát, akit csak ezután tudott befogni a gazdája. A következő…

Videó: hasba lövi magát a liftben egy rendőr

Darryl Jouett esete több okból is meglepte a világot. Ő az az amerikai rendőr, aki a hétvégén egy liftben hasba lőtte magát a fegyverével, amikor a jelek szerint meg akarta igazítani a nadrágját vagy az ingét. A szolgálaton kívüli rendőrrel a felesége is ott volt a liftben, aki a videón jól látható, hogy megijed, de valószínűleg az ő gyors segélyhívásának is köszönheti a férje, hogy perceken belül orvosi segítséget kapott az egyik kórházban, Cincinattiban, és így minden bizonnyal hamarosan fel fog épülni. A rendőr aznap épp nem volt szolgálatban, de a fegyverét magánál tartotta. Főnöke szerint az is meglepő, hogy…

Tony Hawk csúnyán megsérült

Nemrég még arról írtunk, hogy Tony Hawk kipróbálta a hoverboardot, vagyis működő légdeszka prototípust, most viszont nem túl jó hírek érkeztek róla. December 2-án Twitter oldalán tudatta a világgal, hogy csúnyán megsérült – balesetéről annyit tudunk, hogy nem deszkázás közben érte őt, hanem New Orleansban, korcsolyázásnál. De hogy pontosan mi és hogyan történt, azt Tony nem árulta el. “Egy álom az életem (de a mai nap elég nagy szívás)” – írta a sérülését ábrázoló fotómontázs alá a Twitteren. Ezzel nem is vitatkoznánk… A montázst először csak kitakarva mutatjuk… De itt van a sérülés teljes valójában is. Igen, tényleg egy lyuk…

Végigkamerázta a repülője zuhanását, majd lőtt egy selfie-t az óceánban

Ferdinand Puentes nyerte a tavalyi selfie versenyt, ez egészen biztos: még múlt hónapban volt szerencsétlen utasa annak a Cessnának, ami Hawaii partjainál az óceánba csapódott. Egy utas kivételével mindenki túlélte a katasztrófát, Puentes pl. mentőmellényében egy ülésbe kapaszkodva várt a mentőakciót, és ha már nála volt GoPro kamerája, lőtt pár képet. Puentes egyébként a zuhanás alatt is kamerázott, a képek alatt megtalálod a videót:  

Hirdetés
Hirdetés