Hirdetés

színész

Ne szépítsük: Daniel Radcliffe őrületesen gazdag

A legtöbb srác és lány a mi korunkban arról álmodozik, hogy jó sok pénzhez jut, amiből olykor szemmel már jól látható összegeket is elszórhat. Új autók, fényűző otthon, pazar holmik, dizájnercuccok… Mi kell még? Hát, úgy tűnik, Daniel Radcliffe-et az ilyesmi nem hozza igazán lázba, és valószínűleg részben ennek is köszönhető, hogy tavalyhoz képest még tovább növelte elképesztő vagyonát. A Harry Potter mozik címszereplőjének megformálójából lett felnőtt színész továbbra is a britek leggazdagabb fiatal sztárja, vagyonát 78 millió fontra becsülik. Ez jelenlegi árfolyamon majdnem 29 milliárd forint. És Radcliffe még csak 27 éves. Érdekesség, hogy a varázslótanoncos mozikból ismert barátai, Emma…
Hirdetés

2500 forintnyi bevéltelt hozott Shia LaBeouf új filmje Angliában

A Man Down című filmet csak egyetlen nagy-britanniai mozi tűzte műsorra (ha pontosak akarunk lenni, akkor a Reel Cinema, Burnley-ben), de arra talán ők sem számítottak, hogy a bevétel a 10 fontot sem éri el: eddig összesen 7 font, vagyis 2500 forint jött össze a jegyekből (ez szerintünk egy, maximum két belépő ára lehet). Azt nem tudjuk, hogy a film sztorija vagy Shia érdekli kevésbé a briteket – a színész egy poszttraumás stresszel küzdő tengerészgyalogost alakít -, vagy pedig arra is magasról tesznek-e, hogy a moziban Gary Oldman, Jai Courtney és Kate Mara is szerepel, de egy biztos: mindenkit meglepett…

Ezért tűnt el a hollywoodi filmekből Eddie Murphy

48 óra, Beverly Hills-i zsaru, Amerikába jöttem, Szerepcsere, Bölcsek kövére, Harlemi éjszakák, Norbit, Shrek-mozik – ezt a felsorolást biztosan te is tovább tudnád még folytatni Eddie Murphy további filmjeinek címeivel. Nem véletlen: volt idő, amikor mindenütt ott volt Hollywoodban, kis túlzással nem volt nélküle ütős vígjáték. De ezeknek az időknek vége, a színész gyakorlatilag eltűnt a filmkészítés fővárosából – a LadBible röviden összegezte ennek lehetséges okait. Eddie Murphy 2013-ban az The Ellen DeGeneres Show egyik adásának vendége volt, és arról is őszintén beszélt, hogy manapság már sokkal válogatósabb, ha küldenek neki egy-egy forgatókönyvet. Azt mondta, csak az igazán jókat akarja elvállalni. Azok…

Sylvester Stallone régi Rocky-képeket posztolt Instagramon

Ha hozzánk hasonlóan te is szereted a régebbi akciófilmeket és akcióhősöket, akkor biztosan a te szemedben is kincset érőnek minősülnek a következő felvételek. Ezek a Rocky forgatásán készültek, a kulisszák mögött, és nem más osztotta meg ezeket az Instagramon, mint a címszereplőt alakító Sylvester Stallone. Nem is szaporítjuk tovább a szót, jöjjenek a képek! További, szintén kincset érő felvételekért kövesd a színész Instagram oldalát! Forrás: TheChive.com és instagram.com/officialslystallone

Elhunyt a színész, aki sokkal több volt, mint a Trónok harca óriása

Az elmúlt órákban sok helyen láthattad, olvashattad Neil Fingleton nevét – a Trónok harca óriását is alakító színész szívelégtelenségben hunyt el szombaton, írja a DailyMailre hivatkozva többek közt a Metro.co.uk is. A mindössze 36 éves színészt sokan Óriás Mag karakteréről azonosítják be, mert ez volt az egyik legutóbbi szerepe, de a Trónok harcán kívül számos más produkcióban szerepelt: játszott a Doctor Who-ban, a Bosszúállók: Ultron korában, az X-Men: Az elsőkben és a Jupiter felemelkedésében is. Fingleton volt Nagy-Britannia legmagasabb embere, 231 centijével jócskán társai fölé magasadott. Ezt kosárlabdázóként is kamatoztatni tudta: korábban profi játékosként spanyol, kínai, olasz, görög és brit pályákon…

A mémekkel ismertté vált szakács Leonardo DiCapriót is lenyűgözte

Nusret Gökçe, becenevén Salt Bae tulajdonképpen egy egyszerű török séf is lehetne, de nem az. Nagyon nem. Ezt egyrészt egyediségének, pontosabban egyedi fűszerezési technikájának köszönheti, másrészt pedig annak, hogy számos mém kering róla a neten – talán már te is belefutottál a Salt Bae mémekbe. A séf persze egyre népszerűbb, immár New Yorkban steakhouse-tulajdonos, és azt beszélik, további éttermeket nyit. Csoda, ha tehetsége láttán még egy világsztár is lefagy? Legalábbis szerintünk Leonardo DiCaprióval is ez történt, amikor Salt Bae fűszerezte meg a steakjét – vagy ivott már néhány pohárkával, vagy esetleg rossz pillanatban készült a fotó. Íme, a kép: 2017…

A Harry Potter néhány szereplője összefutott Floridában

A Harry Potter mozik szereplői kapcsán nekünk két dolog tűnik fel, amikor szembe jön róluk egy-két friss fotó a neten. Az egyik, hogy bizony az egykori gyereksztárok közül mindenki felcseperedett (még szerencse), a másik pedig, hogy mennyire másképp néznek ki, mint a filmekben – gondolj csak például Malfoy-ékra. Nos hát épp a Lucius és Draco Malfoyt alakító páros, Jason Isaacs és Tom Felton futott össze a floridai Universal Orlando Resortban található “The Wizarding World Of Harry Potter” szórakoztató parkban, és persze az Instagramon is megosztottak egy közös fotót. Me and the wizarding blond bombshell reunited and wandering around Universal's #wizardingworldofharrypotter…
Hirdetés

Ben Affleck mégsem lesz a következő Batman-mozi rendezője

Ha már te is nagyon vártad, hogy vajon Ben Affleck mit hoz majd ki a következő, The Batman című denevéremberes moziból, rendezőként és címszereplőként, akkor van egy rossz hírünk: a Cbr.com a The Hollywood Reporterre hivatkozva azt írja, hogy Affleck felállt a produkció rendezői székéből. A hivatalos álláspont szerint nem tudott volna ugyanolyan magas szinten koncentrálni a színészi munka mellett a rendezésre is, így a stúdióval közös megegyezéssel arra jutottak, hogy inkább keresnek egy rendezőt a filmhez, akivel Affleck együtt tud működni. Egyébként a színész társíróként is részt vett a produkcióban, a DC 2016 nyarán létrehozott DC Filmek részlegének egyik…

Sejtettük, hogy Diego Luna jó arc, de hogy ennyire?!

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet kapcsán most a főszereplők is sokkal inkább reflektorfénybe kerültek, de nekünk úgy tűnik, hogy nem szálltak el attól, hogy most kicsit jobban felkapták őket. Sőt, a Cassian Andort alakító Diego Luna mintha csak még jobban ragaszkodna a gyökereihez. Ezt abból gondoljuk, hogy a színész, aki a filmben megtartotta mexikói akcentusát, nemrég megosztotta a Twitteren egy rajongó levelét. Ebből az derült ki, milyen fontos volt a lánynak az, hogy apukája, aki szintén őrzi erős mexikói akcentusát, láthatta a filmet, és boldoggá tehette a papáját az, hogy Diego Lunát így hallja beszélni. Íme, az eredeti…

Azt tudtuk, hogy Daniel Radcliffe gazdag, na de ennyire?!

A Harry Potter mozik remek ugródeszkát jelentettek a kiválasztott gyerekszínészek számára. Ezzel az elképesztő lehetőséggel persze nem mindenki tudott élni, de Emma Watson és Daniel Radcliffe például igen – Harry Potter megformálója nemcsak a varázslótanonctól merőben eltérő szerepeket vállalt be később (gondolj csak az Equusra), hanem elképesztő vagyont is fel tudott halmozni. De vajon mennyi az annyi? Nos, a LadBible a DailyMailre hivatkozva azt írja, hogy a 27 éves színész bankszámláján úgy 64 millió font lehet, illetve, hogy 2016-ban minden bizonnyal ő volt Nagy-Britannia legjobban kereső színésze. Gondoltad volna, hogy Harry Potter ilyen ügyesen varázsolja majd tartóssá a bevételeit? Forrás: TheLadBible.com

Hirdetés
Hirdetés